Hírek

Bookline Top50 – Hiánypótló olvasásélmény

A Bookline júniusi toplistája azt mutatja meg, hogy emberi kapcsolatok, kulturális programok, valamint a tényleges szabadság hiányában a könyvek valódi élményt tudnak nyújtani az olvasók számára. Éppen ezért több izgalmas romantikus történetet, önismereti olvasmányt találunk a legkeresettebb könyvek között, de sokan érdeklődtek kortárs magyar írók legújabb művei iránt is.

Júniusban a Bookline sikerlistájának első helyét Fábián Janka Cholera-napló című regénye szerezte meg. A szerző a 1831-es kolerajárványig forgatja vissza az idő kerekét, s ezáltal egy olyan időszakot tár az olvasók elé, ahol az elmúlt évek jól ismert problémáira reflektál. Épp emiatt olyan hátborzongató a Cholera-napló, hiszen az akkor történtek szinte minden eleme megismétlődött a jelenkorban. A lista második helyén Richard Osman Csütörtöki nyomozóklub című könyve áll. A krimi középpontjában négy barát áll, akik minden csütörtökön egy nyugdíjasotthonban ülnek össze azért, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. Azonban a baráti összejövetel egy váratlan haláleset miatt tényleges nyomozásba fordul, ekkor kezdődnek a valódi izgalmak. Június harmadik legkeresettebb olvasmánya Perintfalvi Rita Amire nincs bocsánat című írása lett, aki legújabb könyvében a katolikus egyház egyik legvitatottabb ügyét, a szexuális bántalmazást veszi górcső alá.

A koronavírus járvány alatt csak nagyon ritkán találkozhattunk valódi izgalmakkal, ezért meglehetősen ingerszegény időszakon vagyunk túl. Lehet, hogy ezért is voltak népszerűek a sok szereplőt, sok érzelmet, fordulatos történeteket felvonultató romantikus könyvek. Az egyik ilyen olvasmány Borsa Brown Jesus Herrera című könyve, amelyben a főszereplő Jesus bosszúhadjáratát követhetjük végig, amit csak a titokzatos Gloria képes megállítani. Borsa Brown egy másik könyvével is elnyerte az olvasók tetszését. A Légy(ott) Isztambulban története szerint a főszereplő válása után régi szerelme után indul a török fővárosba, de a kaland egy nem várt fordulatot hoz. Hasonló izgalmakat ígér a sikerlista huszadik helyezettje, Danielle Steel Áldás álruhában című könyve, amiben Isabelle és a nála jóval idősebb, a világtól elzárkózó előkelő úr érzelmes történetét követhetjük nyomon.

Az elmúlt időszak bezártságának egyik pozitívuma, hogy több idő jutott saját magunkra, így volt lehetőségünk arra is, hogy rendbe tegyük közvetlen környezetünket, valamint önmagunkat is. Viszkok Fruzsina Tedd rendbe az életedet! című könyvében például az otthoni rend és a lelki béke közötti összefügésre helyezi a hangsúlyt. A „lelki béke” megteremtését támogatja Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban című írása is, amelyben a szerző abban segít, hogy hogyan oldjuk meg problémáinkat akkor, ha másoktól nem kapunk támogatást. De ha önismereti könyvekről van szó, érdemes megemlíteni Almási Kittit, aki Ki vagy te? című könyvével majdnem egy éve tagja a Bookline sikerlistájának. A Ki vagy te? támpontot ad, hogy hogyan küzdjünk meg a minket érő külső elvárásokkal.

Sokan érdeklődtek kortárs magyar írók legújabb művei iránt is. A Bookline toplistájának ötödik helyét Szűcs Péter Dharma című könyve fogalja el. Az Instyle Magazin volt főszerkesztőjének első könyvében egy család izgalmas, több generáción átívelő, hol könnyes, hol vidám történetét követhetjük nyomon. A szerző pedig eléri azt, amire kevesen képesek: a szereplők élete, történetének alakulása olyan fontos lesz számunkra, mintha a saját családunk regényét olvasnánk. Szerették az olvasók Bauer Barbara Most élsz című regényét, ami nem kisebb feladatot vállal fel, mint bemutatni Máté Péter ellentmondásokkal és rejtélyekkel teli életét, Mörk Leonóra Törött tulipánok című írása az 1600-as évek Hollandiájába vezeti az olvasót, s középpontjában egy tulipános képekkel teli album és egy titokzatos cinóberruhás lány áll.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, mely a szülőknek kíván segíteni a választásban. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is. Áprilisban a választás Berg Judit A keresők című könyvére esett, melyről a program egyik zsűritagja, Farkasházi Réka így vélekedett: Berg Judit minden kötetével bebizonyítja, hogy igenis lehet minőségi szöveggel elérni az ifjúságot. Minőségi szöveggel lehet elérni igazán. (…) Lehet egy regény egyszerre szórakoztató, elképesztően izgalmas, informatív és közben szép? Lehet. Ha Berg Judit írja.”

Szívünk rajta 2021. június – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőCímKorosztály
Ecovit KiadóBerg JuditA keresők10-14 éveseknek
Pozsonyi PagonyJean-Claud MourlevatA visszafelé-folyó10-14 éveseknek
Geopen KiadóCaroline FaitMond csak! – Nagy felfedezések7-10 éveseknek
MaximKatherine ApplegateA Bob, a legbátrabb7-10 éveseknek
KönyvmolyképzőLovranits JúliaBodza, a természetmentő 2. – Bűntény a Sas-hegyen7-10 éveseknek
CerkabellaBernáth ZsoltLemezbolt a Szent János utcában10-14 éveseknek
KulcslyukKádár AnnamáriaValódi példaképek6-10 éveseknek

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Fábián JankaCholera-naplóLibri Könyvkiadóúj28
2Richard OsmanA csütörtöki nyomozóklubAgave Könyvek056
3Könyves Magazin – Az Esterházy-számKÖNYVES MAGAZIN KFTúj23
4Perintfalvi RitaAmire nincs bocsánatPESTI KALLIGRAM KFT.új25
5Szűcs PéterDharmaLibri Könyvkiadóúj18
6Rényi Pál DánielGyőzelmi kényszerMagyar Jeti Zrt.új13
7Edith Eva EgerA döntésOpen Books0145
8Elaine N. AronSzuperérzékenyek gyakorlati kézikönyveKulcslyuk Kiadó2439
9Blanka Lipinska365 nap 2.MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFTúj10
10Edith Eva EgerAz ajándékOpen Books13144
11Borsa BrownJesus HerreraÁlomgyár Kiadóúj28
12Viszkok FruzsiTedd rendbe az életed!HVG Könyvek kiadóúj28
13Rubin Eszter, Farkas-Boross ZitaGyulladáscsökkentő étrend és életmódJaffa Kiadóúj21
14Bauer BarbaraMost élszJaffa Kiadóúj26
15Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó-10931
16Náray TamásViva Espana!BOOOK KIADÓ KFTúj27
17Borsa BrownLégy(ott) IsztambulbanÁlomgyár Kiadóúj5
18Transzgenerációs történetekHVG Könyvek kiadó-344
19John LukacsBudapest 1900Európa Könyvkiadóúj15
20Danielle SteelÁldás álruhábanMAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.új28
21Julia QuinnCsókja megmondja – Hyacinth történeteGabo Kiadóúj25
22Mogyorósy-Révész ZsuzsannaÉrzelemszabályozás a gyakorlatbanKulcslyuk Kiadóúj16
23Julie CaplinEgy csésze tea TokióbanLibri Könyvkiadóúj21
24Berg JuditKét kis dínó és a honfoglalásPagony Kiadó Kft.új18
25G. Fodor GáborAz Orbán-szabályKKETTK Közalapítvány-2262
26Matthew McConaugheyZöldlámpa21. Század Kiadó-15210
27Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books-1347
28M. Kácsor ZoltánA Százfok-öböl rémeKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj26
29Guillaume MussoMost!Park Kiadó-2067
30Kepes AndrásA boldog hülye és az okos depressziósOpen Books-14145
31Leiner LauraHiggy nekemCarta TEEN-3056
32Jill BarklemSzederberek összes meséjeManó Könyvek1735
33Andy WeirA Hail Mary-küldetésFUMAX KFTúj19
34Yuval Noah HarariSapiensAnimus Kiadó-9161
35Lucinda RileyAz olasz lányGeneral Press Kiadó-741
36Almási KittiKi vagy Te?Kulcslyuk Kiadó-5274
37Peter WohllebenA fák titkos életePark Kiadóúj28
38Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Könyvkiadó-11355
39Mörk LeonóraTörött tulipánokJaffa Kiadóúj11
40Bridget CollinsA könyvkötő21. Század Kiadó-2858
41Ernest ClineReady Player TwoAgave Könyvekúj12
42Dobray SaroltaÜvegfalScolar Kiadóúj11
43Bjorn Andreas Bull-HansenA vikingAnimus Kiadóúj22
44Bereményi GézaMagyar CopperfieldMagvető Könyvkiadó-243
45Gerlóczy MártonFikció 1.Scolar Kiadóúj12
46Kim John PayneMagunkat neveljükKulcslyuk Kiadó-4259
47Berg JuditA keresőkEcovit Kiadó-2548
48Robert T. KiyosakiGazdag papa, szegény papaBAGOLYVÁR TRADE KFTúj25
49Szilvay GergelyA gender-elmélet kritikájaJogállam és Igazság Nonprofit Kft.-3113
50Berg JuditOlvasónapló – RuminiMozaik Kiadóúj9

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Fábián JankaCholera-naplóLibri Kiadóúj25
2Guillaume MussoMost!Park Kiadó-154
3Bridget CollinsA könyvkötő21. Század Kiadó154
4Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó Kft.1429
5Edith Eva EgerAz ajándék – 12 életmentő leckeOpen Books2113
6Lukács LizaAz éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémákKulcslyuk Kiadó Kft.577
7Peter Mohlin – Peter NyströmAz utolsó életAnimus Kiadóúj15
8Stefan AhnhemA halálos XAnimus Kiadó-673
9Edith Eva EgerA döntésOpen Books-3130
10Lucinda RileyAz olasz lányGeneral Press Könyvkiadó441

További információ:

Bistey Attila
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
bistey.attila@libribookline.com
Mobil: +36 20 431 4756

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.