Hírek

Jobbak leszünk a gyerekkönyvektől? – a Bookline Kids június

Sokak szerint az előttünk álló évek a pszichológia és az önismeret évei lesznek. Egyre fontosabb a lelki egészségünk, egyre többet foglalkozunk saját pszichénkkel. A könyvválasztásaink is ezt támasztják alá, a sikerlistákon rendszeresen szerepelnek önismereti írások és az elmúlt évek legkedveltebb olvasmánya Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című alkotása is pszichológiai témát boncolgat. A felnőttek önismeretének fejlesztése mellett egyre több szó esik a gyerekek mentális egészségéről is, a téma a koronavírus-járvány legintenzívebb időszakában vált leginkább hangsúlyossá.

A UNICEF Magyarország 2021-ben azt kérdezte a szülőktől, hogy szerintük milyen hatással volt a járvány a gyerekek lelkiállapotára, milyen hátrányokat okozott az otthonmaradás, és miben változtak a mindennapjaik. A Publicus Intézet által készített reprezentatív felmérés eredményei1 szerint a szülők fele úgy látta, a járvány alatt romlott gyermeke mentális, lelki egészsége. Legtöbbük szerint leginkább a gyerekek érzelmi és társas fejlődésében, a tanulásban okozott nehézségeket a járványtól sújtott időszak, de a szülők olyan esetekről is beszámoltak, ahol a legkisebbek esetében mozgásfejlődési problémák is megfigyelhetőek voltak. Ezzel szemben a válaszadók ötöde nyilatkozott úgy, hogy nem tart a káros hatások miatt.

Kérdésként merülhet fel, hogy egy nehezebb, embert próbáló korszakban mit tehetünk a gyerekek mentális egészégének megőrzésért. Az egyik lehetséges megoldás a könyvek és az olvasás, hiszen a gyerekkönyvpiac fejlődésének köszönhetően az elmúlt években egyre több minőségi kiadvány jelenik meg. Klasszikus és kortárs mesék, ismeretterjesztő kiadványok széles palettájából válogathatunk, sőt egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kifejezetten gyerekek számára készült, tabukat feldolgozó alkotások, illetve az önismereti könyvek, amik játékos módon, meseszerűen igyekeznek bemutatni olyan témákat, amikről olykor még szülőként is nehéz beszélni. Ilyen önismereti mesék Shona Innes könyvei is.

A szerző klinikai és igazságügyi pszichológus szakértő, aki mesekönyveiben előszeretettel ír olyan témákról, amik néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Írásaiban olyan tabukat mutat be a gyerekek nyelvén, mint a halál, a depresszió, az agresszió. Legújabb, A gondolatok kertje című írása segítségével a gyerekek jobban megismerhetik és kifejezhetik saját érzéseiket, ami később segítségükre lehet a stressz vagy a rosszkedv kezelésében. A könyvet a Bookline Kids tizenegytagú zsűrije a gyerekkönyvajánló program kiemelt könyvei közé emelte.

Shona Innes könyvei nemcsak kiváló mesék, de elősegítik az érzelmekkel és a tabukkal kapcsolatos önkifejezést is, illetve párbeszédet indíthatnak el a felmerülő kérdésekről. Szülőként egyik legnehezebb feladatunk, hogy legyenek válaszaink, tudjuk, hogy mikor érdemes kérdezni, figyelni, tanácsot adni. Liz Kleinrock 2019-es TED Salon: Education Everywhere rendezvényen adott előadásában kiemelte, hogy a gyerekek alapvetően nem tesznek különbséget a hétköznapi kérdések (például az időjárás), és társadalom által tabunak ítélt témák között, egészen addig, amíg nem látják, hogy ez a felnőtteket feszélyezi. Éppen ezért a pedagógus szerint már a legkisebbekkel is lehet beszélgetni kényes témákról, ügyelve arra, hogy mindezt az életkoruknak, aktuális tudásuknak, nyelvezetüknek megfelelően tegyük. Példaként említi, hogy egy első osztályos gyerek már képes megérteni, mi a különbség a büntetés és a következmény között, ez pedig segít eljutni a bűnözéssel kapcsolatos összetettebb témák megbeszéléséhez. Természetesen Kleinrock is megjegyzi, hogy nem könnyű beszélni a tabunak minősített témákról, viszont fontosnak tartja, hogy a mindennapi beszélgetés részét képezzék a kényesebb kérdések. Ebben pedig kiváló segítséget nyújthatnak a könyvek, így a Bookline Kids által kiemelt alkotások is.

A Bookline Kids

A Bookline-nál hiszünk abban, hogy a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, majd olvasó felnőtté válnak. Ezért tartottuk fontosnak, hogy megújítsuk, továbbfejlesszük a Szívünk rajta programot, hogy így még hasznosabban tudjuk hozzájárulni a közös olvasásokhoz. A 2022. áprilisában indult Bookline Kids az egyetlen olyan könyvajánló program Magyarországon, amely havonta gyerekek és szakértők bevonásával mutatja be a jobbnál jobb gyerekkönyveket, segít eligazodni a gyerekkönyvek birodalmában, segítségével a szülők testreszabott ajánlásokat kaphatnak.

A Bookline Kids elsődleges célja, hogy szakértők segítségével a szülők meg tudják határozni, hogy a kicsiknek milyen könyvre van szükségük, ezért az eddigieknél még hatékonyabban, korosztályok és különböző élethelyzetek mentén választhatják ki az esti olvasások következő kedvencét.  

Források

1A gyerekek és fiatalok mentális egészségéért – járványhelyzet hatása a gyerekekre, https://unicef.hu/mentalis-egeszseg/kutatas

2TED Salon Education Everywhere: How To Teach Tids To Talk About Taboo Topics, https://www.ted.com/talks/liz_kleinrock_how_to_teach_kids_to_talk_about_taboo_topics

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.