Hírek

Kortárs költészet ajándékba a Libritől: Visky András verseit vehetik át a diákok országszerte

A Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó olvasásnépszerűsítő programjának keretében idén Visky András lírájával ismerkedhetnek a fiatalok. A Vissza a nyomokon című válogatáskötetet tízezer példányban adták ki, a könyvekért korlátozott számban még lehet jelentkezni: az ország minden Libri üzletében ingyen vehetik át a diákok. Visky András szerint, aki kortárs verset olvas, nyelvi vitaminokkal frissíti fel a szervezetét – napi fogyasztásra javasolja.

KORTÁRS KÖLTÉSZET FIATALOKNAK – INGYENESEN

A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként egyik fő feladatának tartja, hogy a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásait a fiatalabb generáció tagjai is megismerjék és megszeressék – éppen ezért az elmúlt években mintegy ötvenezer ajándékkötetet tett ingyenesen elérhetővé a diákok számára.

Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Nádas Péter, Borbély Szilárd és Térey János művei után idén Visky András József Attila- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író, drámaíró és dramaturg költői munkásságával ismerkedhetnek meg a diákok.A Visky András válogatott verseiből összeállított Vissza a nyomokon című kötet a Libri üzleteiben, országosan, diákigazolvány felmutatásával vehető át.

A Libri célja minden évben az, hogy a diákok számára elérhető közelségbe kerüljön a magas színvonalú kortárs magyar irodalom, és széles körben váljon személyes élménnyé. A könyvesbolt-hálózat ebben kulcsszerepet játszik: az ország minden Libri boltjában lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatalok ebben a formában találkozzanak élő irodalommal – nemcsak olvasmányként, hanem párbeszédre hívó, gondolatokat elindító kulturális élményként.

Visky András 1957-ben született Marosvásárhelyen. Édesapja köztiszteletben álló református lelkész, akit az 1956 utáni megtorlások idején bebörtönöztek, a kétéves Andrást pedig édesanyjával és hat testvérével a romániai Bărăgan-alföldre deportálták. Az író gyermekkori tapasztalatai több művében is visszaköszönnek. A Kitelepítés című regénye az elmúlt évek legolvasottabb szépirodalmi alkotásai közé tartozik, amely 2023-ban Margó-díjat kapott, 2024-ben pedig elnyerte az év határon túl legnépszerűbb szépirodalmi művének járó Libri irodalmi díjat.

Visky András maga így vall a kortárs költészet fontosságáról a fiatal olvasóközönség számára: „A vers a maga határáig térképezi fel a nyelvet, kortárs verset ezért naponta olvassunk. Én ezt teszem. Olyan ez, mintha nyelvi vitaminokkal frissítenénk fel a szervezetünket. Amely így ellenállóbbá válik. […] A kortárs vers kifinomulttá teszi a hallásunkat. Érzékennyé tesz mások szenvedése, de mások öröme iránt is. Megtanít örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal. Emberségünk ebben fedezi fel önnön gazdagságát.”

,,A kortárs művek különös erővel számítanak ránk, nem fogyasztói vagyunk a könyveknek, hanem – olvasva őket – egy közös alkotásban vehetünk részt. Egy szép beszélgetésben arról, hogy kik vagyunk. A jó irodalom meggyőz bennünket afelől, hogy megszületésünkkor elfogadtunk egy meghívást, ami a világba szólított bennünket. Ittlétünk nem a véletlenek összjátéka, egy nagy kiterjedésű kompozíciónak vagyunk a részei mindannyian. Tegyük hozzá a saját szabadságunkat, senki nem cselekedheti meg helyettünk. A kortárs irodalom megtanít örülni. Örülni annak, akik vagyunk.”

Vissza a nyomokon a készlet erejéig átvehető a Libri összes üzletében. Bővebb információ az alábbi linken érhető el.

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.