Hírek

Az iskolakezdés és a táplálkozás határozta meg, hogy mit olvastunk augusztusban

A Bookline 50 legsikeresebb könyvét bemutató augusztusi lista majdnem fele lecserélődött, a listára 24 új könyv került. Az első helyre robbant be Schobert Norbi A nagy kalóriahazugság című könyve, második helyet a nyár slágere, a Titkos Kert című színező foglalta el, harmadik helyet pedig A magyar helyesírás szabályai új kiadása szerezte meg.

Schobert Norbi újra és újra tud újat mondani, és a sikerlista első helyének megszerzése azt mutatja, hogy sokakat érint a kilók elleni harc. A fitneszguru új könyvében, A nagy kalóriahazugságban, amit 2015 legbátrabb könyveként aposztrofálnak, senkit és semmit nem kímélve szól a kalóriaszámítás feleslegességéről, és a szénhidrátfogyasztás okozta súlyos problémákról.

A felnőttek körében továbbra is tarol a színező, ami nem csak itthon népszerű, hiszen idén nyáron 35 országban, több millió ember­ töltötte az idejét színezéssel. Így nem meglepő, hogy Johanna Basford: Titkos Kert – Színezőkönyve 117 napja a legnépszerűbb könyvek között szerepel, és jelenleg is a második a listán. Nem csak külföldi szerzők alkotnak sikereset a témában: Parádi Orsolya felnőtteket szórakoztató Pandala-szigetek című színezője is felkerült a Bookline listájára.

Teljesen új a TOP50-ben, és azonnal a harmadik helyen szerepel, A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása. A nem csak pozitív visszhangot kiváltó, számos szabályt megváltoztató kiadvány sikerét minden bizonnyal az iskolakezdés is befolyásolta. A szeptember a kötelező olvasmányok sikerét is meghozta, 29. helyen találjuk Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című klasszikusát, és 43. helyen szerepel az augusztusi toplistán Fekete István megunhatatlan regénye, a Vuk.

Negyedik helyre került fel David Lagercrantz: Ami nem öl meg című műve, ami A tetovált lány folytatása. Kérdés, hogy mindaz a rejtély, izgalom és különlegesség szerepel-e az új könyvben, mint amit a világ tapasztalt a nemrég elhunyt Stieg Larsson műveiben, melyek a skandináv krimit egy csapásra világhírre emelték.

Az augusztus elején elhunyt Czeizel Endre életét bemutató, M. Kiss Csaba tollából született könyv, a Czeizel Endre – Két életem, egy halálom címmel a 13. helyet szerezte meg a Bookline listáján. A könyv azt állítja, hogy a Kenedy-díjas orvos, a genetikus, epidemiológus, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntettek, nem olyan volt, mint akinek sokan hitték. A könyv őszinte, olykor kegyetlen írás életről, halálról, orvoslásról, ami jócskán lerombolja a genetikusról alkotott idealizált képet.

A nyári sikerlisták egyik stabil szereplője Anna Erelle: A dzsihád jegyese című könyve, amely az Európát lázban tartó problémák egyik legsúlyosabbikába enged bepillantást. A könyv nyári megjelenése óta rendőri védelem alatt álló francia újságírónő annak próbál utánajárni, hogyan zajlik a toborzás a virtuális térben, vagyis a közösségi portálokon. Így ismerkedik meg az Iszlám Állam egyik vezető terroristájával, aki minden eszközzel megpróbálja a Közel-Keletre csábítani, és engedelmes bábbá, öngyilkos terroristává tenni. A könyv jelenleg a 16. helyen áll a toplistán.

Az e-könyvek listáján 10-ből 4 magyar író könyve, ami remélhetőleg a hazai e-könyvkiadás erősödését jelenti. A listán hónapok óta tartja magát Paula Hawkins: A lány a vonaton című műve és Spiró György Diavolinája. Új szereplő, de egyből a kedvencek közé került Kondor Vilmos új novellája, Az otthontalanság otthona, ami a szerző első kortárs témát feldolgozó alkotása, és aminek a bevételét a kereskedőkkel karöltve az Artemisszió Alapítványnak ajánlott fel.

További információ:

Jávor Zsófia

pr manager

Libri-Shopline Nyrt.

javor.zsofia@librishopline.com

Mobil: +36 20 665 6458

Bookline nyomtatott TOP50:

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Schobert Norbert

A nagy kalóriahazugság

Libri Könyvkiadó

2

62

2

Johanna Basford

Titkos Kert – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal

Manó Könyvek

0

117

3

A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás

Akadémiai Kiadó

új

30

4

David Lagercrantz

Ami nem öl meg

Animus Kiadó

új

30

5

Eleni Kounalakis

Nagykövet asszony

Kossuth Kiadó

új

30

6

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század Kiadó Kft.

-2

155

7

Giulia Enders

Bélügyek

Park Kiadó

0

208

8

Nora Roberts

Árnyékvarázslat

Gabo Kiadó

új

30

9

M. C. Beaton

Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók

Erawan Könyvkiadó

új

30

10

Lawrence J. Cohen

Játékos nevelés

Kulcslyuk Kiadó

19

132

11

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 9. – A nagy kiruccanás

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-10

87

12

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

13

323

13

M. Kiss Csaba

Czeizel Endre – Két életem, egy halálom

XXI. Század Kiadó Kft.

új

30

14

Nora Roberts

Sötét boszorkány

Gabo Kiadó

4

65

15

Spiró György

Diavolina

Magvető Könyvkiadó

-9

116

16

Anna Erelle

A dzsihád jegyese

Libri Könyvkiadó

34

68

17

Fejős Éva

Úton hozzád

Erawan Könyvkiadó

-12

97

18

Julia Quinn

Hogyan fogjunk örökösnőt

Gabo Kiadó

új

30

19

Parádi Orsolya

Pandala-szigetek

Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft.

új

30

20

Tersánszky Józsi Jenő

Misi Mókus kalandjai

Holnap Kiadó

-4

101

21

Julia Quinn

Hogyan fogjunk márkit

Gabo Kiadó

új

30

22

Claire Cater

Szép álmokat!

Magnólia

-7

120

23

Nora Roberts

Vérmágia

Gabo Kiadó

új

30

24

Bartos Erika

Bogyó és Babóca buborékot fúj

Pozsonyi Pagony

-11

113

25

Robert Lawson

A lélek útja

Trivium Kiadó

14

113

26

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

-7

120

27

William Davis

Búza nélkül

Bookline Könyvek

új

30

28

Johanna Lindsey

A szerelem nyomában

Gabo Kiadó

új

30

29

Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk

Móra Könyvkiadó

-18

99

30

Borhi László

Nagyhatalmi érdekek hálójában

Osiris Kiadó

új

30

31

Nicholas Sparks

Eltékozolt évek

General Press Kiadó

új

30

32

John Green

Papírvárosok

Gabo Kiadó

új

30

33

Gilles Diederichs

Játékos koncentráció

Bookline Könyvek

új

30

34

Tatay Sándor

Kinizsi Pál

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-7

87

35

Oravecz Nóra

Élet másképp

Libri Könyvkiadó

0

161

36

Jodi Picoult

Csodalány

Athenaeum Kiadó

új

30

37

Rainer Hermann

Az Iszlám Állam

Akadémiai Kiadó

új

30

38

Jennifer Probst

Keresd az alkalmat!

Libri Könyvkiadó

-25

119

39

Philippa Gregory

A király átka

Libri Könyvkiadó

-31

85

40

Jörg Baberowski

Felperzselt föld – Sztálin erőszakuralma

Európa Könyvkiadó

-33

64

41

Andy Weir

A marsi

Fumax Kft.

új

30

42

Szun Ce

A háború művészete

Helikon Kiadó

6

82

43

Fekete István

Vuk

Móra Könyvkiadó

-27

96

44

Vintage minták

Magnólia

új

30

45

James Dashner

Halálkúra

Cartaphilus Kiadó

-6

160

46

Tone Finnanger

Tilda – Az otthon melege

Tölgy Kiadó

új

30

47

Dr. Szabó Péter,

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

új

30

48

Star Wars – Szereplők nagykönyve

Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft.

4

104

49

Susanne Schaadt

Zen firkák

Sziget Könyvkiadó

új

30

50

Veronica Roth

A beavatott

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

30

Bookline e-könyv TOP10:

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század Kiadó

0

136

2

David Lagercrantz

Ami nem öl meg

Animus Kiadó

új

30

3

Lakatos Levente

Megrepedt álarc – Szigor 1.

Lakatos Levente

-1

118

4

Spiró György

Diavolina

Magvető

-1

117

5

Ashley Carrigan

Két lépésre a mennyországtól

Publio

6

99

6

Andy Weir

A marsi

Fumax

8

91

7

Giulia Enders

Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés

Park Kiadó

0

101

8

Kondor Vilmos

Az otthontalanság otthona

Libri Kiadó

új

30

9

Fábián Janka

A Gellért-hegy titka

Libri Kiadó

-3

88

10

Jill Mansell

Nem zörög a haraszt

Kulinária Kiadó Kft.

-2

88

 

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.