Hírek

A karácsony legnépszerűbb könyvei – a Bookline decemberi sikerlistája

A könyv különleges ajándék, hiszen általa nemcsak egy tárgyat, de élményt, tudást, tanulságot is adunk a másiknak. A karácsonyi ajándékozási időszakban éppen ezért felértékelődik a könyvek szerepe, és mindenki próbálja megtalálni szerettei számára a megfelelő olvasnivalót. Decemberben számos önismereti és életrajzi írás, szakácskönyv, regény került a Bookline sikerlistájára, az első három helyet pedig Orvos Tóth-Noémi, Robin Lim, valamint Bödőcs Tibor szerezte meg.

A sikerlista első helyére Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című könyve került. A nagy sikerű Örökölt sors című könyv szerzője második könyvével is meg tudta szólítani az olvasókat. Legújabb írásában sorra veszi „azokat a tényezőket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre.” A legkeresettebb könyvek listájának második helyén is egy önismereti könyv áll. Robin Lim amerikai bába, emberi jogi aktivista Gyermekágy című írása testi-lelki útmutatót ad az anyaság első hónapjaira. A szerző nem ismeretlen magyar közönség számára, az On the Spot születésről szóló dokumentumfilmjében már találkozhattunk a világhírű szülésznővel. A sikerlista harmadik helyét Bödőcs Tibor Mulat a manézs című könyve érdemelte ki, amely a mai magyar politikai viszonyok könyörtelen szatírája, fülszövege szerint a „cirkuszi bravúrokra is képes magyar nyelv karneváli dicshimnusza, szertelen, barokkosan burjánzó szatíra egy országról, amelyben a populizmus hamisítatlan zsenije uralkodik a fejszesuhanás egyszerűségével.”

Az év vége a magunkba nézés időszaka lett, legalábbis a könyvolvasási szokásokat vizsgálva mindenképp. Orvos-Tóth Noémi és Robin Lim alkotásain kívül több más önismereti írás is szerepel a Bookline decemberi sikerlistáján. Sokan forgatták például az Életbátorság című kötetet, amely a Nyitott Akadémia kitartásról, küzdésről, túlélésről szóló előadásait dolgozza fel, így a gyűjteményben találkozhatunk – többek között – Dr. Bagdy Emőke, Almási Kitti, Kádár Annamária gondolataival. Népszerű volt Herendi Kata és Szabó Eszter Judit 20 önismereti kérdés és válasz, valamint Barcs Kriszta Így működik a lelked című könyve is. Előbbi praktikus pszichológiai kézikönyv, amelynek segítségével jobban megismerhetjük önmagunkat, utóbbi pedig a gyerekeknek próbál segíteni abban, hogy jól tudjanak tájékozódni az „érzelmek világában”.

Karácsony előtt a megszokottnál többen érdeklődnek a szakácskönyvek iránt, ezt jól mutatja, hogy a sikerlista ötödik és hatodik helyét is egy-egy receptgyűjtemény foglalja el. Az ötödik helyen Dan Buettner A hosszú élet ízei című írása található, ami a világ azon pontjairól mutat be recepteket, ahol a legegészségesebben étkeznek és így a legtovább élnek az emberek. Dan Buettner írását követi Borbás Marcsi Magyarország finom című könyvsorozatának legújabb része, ami a határon túlra, Erdélybe kalauzolja a hagyományos ízek kedvelőit. Színfolt a szakácskönyvek között a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szabadfi Szabolcs és Trogmayer Éva Labi, az erdő pékje című gyerekkönyve, amely nemcsak receptek, de egy kedves labrador segítségével is megismerteti a legkisebbekkel a sütés örömét, a pékszakma szépségét.

Presser Gábor, a Gucci-család, Pablo Escobar, Kajdi Csaba – mindannyiukról karácsony előtt jelent meg életrajzi könyv, és van köztük olyan is, aki saját maga írta meg élete történetét. Presser Gábor folytatta tavaly megjelent önéletírásának első részét, így tette teljessé memoárját. A Presser könyve 2. mellett nagy sikert aratott Kajdi Csaba és Papp Gergő „Pimaszúr” könyve, A nagy Cyla-sztori is, amelyben megismerhetjük a népszerű modellügynök és influenszer izgalmas életét.

A tavaly bemutatott Gucci-ház című filmhez kapcsolódva jelent meg Sara Gay Forden azonos című könyve, amely a divattörténelem egyik leghíresebb családjának ellentmondásokkal teli életét dolgozza fel. Hasonlóan izgalmas életrajz Juan Pablo Escobar Mr. Escobar című írásai is. A kolumbiai drogbáró egyetlen fia legújabb könyvében azt kutatja, hogy milyen emlékeket őriznek mindazok, akiknek az élete valamilyen módon kapcsolódott Pablo Escobárhoz.

A Bookline 2014-ben indította el gyerekkönyvajánló programját azzal a céllal, hogy segítse a szülők választását. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is. Januárban a választás Jamie Littler Zúzmaraszív 2. – Menekülés Aurórából című könyvére esett, amit a program zsűritagja, Mutier Uszáma tanár, blogger így mutatott be: „havas környezet, izgalmas történetvezetés és egy olyan főszereplő fiú, aki ízig-vérig korosztályához hű. A Zúzmaraszív második részében kalandunk folytatódik, és bizony az útkeresés, mind önismeret, mind helyszínek szempontjából is bonyolódik. Természetesen a nagy csavar sem maradhat el, biztos vagyok benne, hogy minden olvasója tűkön ülve várja majd a folytatást.”

Szívünk rajta 2021. január – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőCímKorosztály
KönyvmolyképzőJamie LittlerZúzmaraszív 2. – Menekülés Aurórából7-10 éveseknek
Manó KönyvekMaggie O’Farrell                      Ahol a Hóangyalok laknak6-10 éveseknek
Móra KönyvkiadóZágoni BalázsKarácsonyi történet7-10 éveseknek
Pozsonyi PagonyShona InnesA rosszkedv olyan, mint egy felhő3-6 éveseknek
Katica KönyvműhelyVetter ZsilviaAnya! Ugye megtarthatom?6-10 éveseknek

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadóúj27
2Robin LimGyermekágyOpen Booksúj24
3Bödőcs TiborMulat a ManézsHelikon Kiadó485
4Juan Pablo EscobarMr. EscobarMŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFTúj29
5Dan BuettnerA hosszú élet titkaiOpen Books1242
6Borbás MarcsiMagyarország finom – határon túl és azon is túl – ErdélyStratComm Kft.új28
7Ken FollettSohaGabo Kiadó-651
8Presser GáborPresser könyve 2.Helikon Kiadó038
9Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó41116
10Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Könyvkiadó5539
11Wéber GáborForma-1 az új korszak küszöbénAgenc Magyarország Kft.2938
12Müller PéterAnyám titkos könyveRivaldafény Kiadó-875
13Papp Gergő – Pimaszúr, Kajdi CsabaA nagy Cyla-sztoriHelikon Kiadó634
14Edith Eva EgerA döntésOpen Books10330
15David AttenboroughEgy élet a bolygónkonPark Kiadó1940
16Fábián JankaAz Anna-bál szerelmeseiLibri Könyvkiadó-1455
17J. K. RowlingA karácsonyi malacAnimus Kiadó-1179
18Dan BuettnerA hosszú élet ízeiOpen Books1439
19Bán MórHunyadi – A förgeteg hírnökeGold Bookúj21
20Náray TamásVolt egyszer egy varrodámLibri Könyvkiadó-9101
21Böjte Csaba, Csender LeventeBöjte Csaba füveskönyve 2.Helikon Kiadóúj18
22Király ÁgnesEgyszerűen fermentáljHVG Könyvek kiadóúj17
23Frank HerbertDűneGabo Kiadó-1470
24Dezső AndrásFedősztori21. Század Kiadó-1465
25Sara Gay FordenA Gucci-házKönyvmolyképző Kiadó Kft.új30
26Edith Eva EgerAz ajándékOpen Books2491
27Leiner LauraÁllj mellémCarta TEEN-2237
28Szabadfi Szabolcs, Trogmayer ÉvaLabi, az erdő pékjeHVG Könyvek kiadó534
29Stephen KingBilly SummersEurópa Könyvkiadó2434
30Piczkó Katalin, Almási Kitti, Dr. Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária, Lukács Liza, Pál FerencÉletbátorságKulcslyuk Kiadóúj18
31Koniorczyk Borbála, Merker DávidHosszúlépés Budapesten21. Század Kiadóúj15
32Frank HerbertA Dűne messiásaGabo Kiadó-1166
33Matthew McConaugheyZöldlámpa21. Század Kiadóúj20
34Kőhalmi ZoltánAz utolsó 450 évHelikon Kiadó13121
35Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó OrsiNem akarok beleszólniHelikon Kiadó-684
36Fördős ZéBrutális kajákStreet Kitchen Kiadó1544
37Blanka Lipinska365 nap 3.MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT1133
38Agatha ChristieAdventi krimikHelikon Kiadó-2658
39Barcs KrisztaÍgy működik a lelkedKulcslyuk Kiadóúj31
40Vujity TvrtkoAloha – Túl minden határonPokoli-Angyali Kiadó Kft.-2072
41Szűcs PéterDharmaLibri Könyvkiadóúj19
42Herendi Kata, Szabó Eszter Judit20 önismereti kérdés és válaszBookline Könyvekúj26
43Douglas AbramsAz öröm könyveHelikon Kiadóúj15
44Jonathan FranzenKeresztutak I.-II.21. Század Kiadóúj22
45Dragomán GyörgyFőzőskönyvMagvető Könyvkiadóúj29
46Szabó GyőzőToxikomaLibri Könyvkiadó6113
47Bödőcs TiborMeg se kínáltakHelikon Kiadóúj24
48Presser GáborPresser könyve 1-2.Helikon Kiadóúj24
49Fábián JankaA könyvárus lányLibri Könyvkiadóúj26
50Benedek ElekGyémánt mesekönyvScolar Kiadóúj24

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkorúj23
2Dezső AndrásFedősztori21. Század Kiadó-157
3Jonathan FranzenKeresztutak I-II.21. Század Kiadóúj30
4Bödőcs TiborMulat a ManézsHelikon Kiadó083
5Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó Kft.új19
6Lars KeplerTüköremberAnimus Kiadó-455
7Arne DahlHajszaAnimus Kiadó057
8Robin LimGyermekágy – Testi-lelki útmutató az anyaság első hónapjairaOpen Booksúj23
9Bán MórHunyadi – A förgeteg hírnökeGold Book Kiadóúj22
10J.K. RowlingA karácsonyi malacAnimus Kiadóúj6

További információ:

Bistey Attila

PR-asszisztens

Libri-Bookline Zrt.

bistey.attila@libribookline.com

Mobil: +36 70 285 0554

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.