Hírek

Az önismereti könyvek taroltak a Bookline januári sikerlistáján

Az év első hónapja sokak számára a tervezésről, vagy még inkább az újratervezésről szól. Az önismeretünk fejlesztése iránti igényt jól mutatja, hogy a Bookline januári sikerlistáján tizenhat önismereti könyv szerepel, de szép számban találhatunk egészséges életmóddal, gyermekneveléssel foglalkozó, illetve romantikus történeteket bemutató alkotásokat is.

Az önismereti könyvek iránti fokozott érdeklődést jól mutatja, hogy a Bookline januári sikerlistájának első három helyén három pszichológiai írás szerepel. Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend Orvos Tóth-Noémi, akinek Szabad akarat, valamint Örökölt sors című könyvei szerezték meg a lista első két helyét. Míg a második helyen lévő Örökölt sors esetében már-már megszokott, hogy a sikerlisták szinte állandó szereplője – a könyv több mint 95 hónapja tagja a Bookline havonta megújuló sikerlistájának –, addig az első helyen szereplő Szabad akarat bár december elején jelent meg, de máris nagy népszerűségnek örvend. Ebben az írásában Orvos-Tóth Noémi a transzgenerációs elmélet mentén veszi sorra azokat a tényezőket, amik képesek hatni párkapcsolataink alakulására, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre. A népszerű pszichológus műve mellett Edith Eva Eger A döntés című könyve került fel a képzeletbeli dobogó harmadik helyére. A holokauszttúlélő Eger kiszabadulását követően pszichológus lett, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés című sikerkönyve egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.

A három legnépszerűbb önismereti íráson kívül még három, témához illő könyv került be a tíz legkeresettebb cím közé. A lista hatodik helyét Barcs Kriszta Így működik a lelked című ismeretterjesztő gyerekkönyve szerezte meg, őt követi Füredi Júlia Elég! című felnőttkori kiégéssel foglalkozó írása, valamint Edith Éva Eger Ajándékcímű könyve.

De nemcsak a személyiségpszichológiával, hanem a gyermekneveléssel foglalkozó írásokat is előszeretettel forgatták az olvasók januárban. Közülük a legelőkelőbb helyen Jane Nelsen Pozitív fegyelmezés című írása végzett. Nelsen célja, hogy segítsen a bevett fegyelmezési eszköztárunkat olyan eszközökkel leváltani, amelyek határozott korlátokat állítanak, de egyben jellemformálóan hatnak. A fegyelmezéssel témakörével foglalkozik Kim John Payne Melegszívű fegyelmezés című írása is, amelyben az egyik legismertebb ma is élő gyermekpszichológus fegyelmezési filozófiájával és gyakorlatával ismerteti meg az olvasót, Robin Lim Gyermekágy című írása pedig az anyává válás varázslatos és kihívásokkal teli időszakához nyújt segítséget.

Az érzelemdús, fordulatos, romantikus könyvek az év minden szakában, így az év első hónapjában is népszerűek voltak. A népszerű amerikai írónő Colleen Hoover két alkotása is felkerült a Bookline sikerlistájára. Míg a Velünk véget ér című könyve mélyen személyes történetet az első szerelemről, addig Csúf szerelem című alkotás a testi vágyat állítja a középpontba. Hasonlóan kendőzetlen történet Blanka Lipinska legújabb könyve a 365 nap című sorozat harmadik része, ami az első két könyv érzelmi hullámvasútját hozza el újra a romantikus könyvek kedvelőinek.

Nagy érdeklődés övezte Andrzej Sapkowski Vajákcímű könyvsorozatát is. Az azonos című Netlix-sorozat második évadát követően a lengyel író Witcher – Az utolsó kívánság, valamint a The Witcher – A végzet kardja című könyve is felkerült a Bookline sikerlistájára. Sapkowski történeteinek főhőse egy vajákok nemzetségébe tartozó szörnyvadász, aki mágikus képességeinek köszönhetően zseniális és könyörtelen harcos, célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, de leggonoszabb ellenfelei sokszor embertársai közül kerülnek ki.

Bookline Szívünk rajta

A Bookline 2014-ben indította el gyerekkönyvajánló programját azzal a céllal, hogy segítse a szülők választását. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is. Februárban a választás Samuel Allo A két csillag – Egy vándor mesemondó történetei című könyvére esett, amit a program zsűritagja, Farkasházi Réka színésznő így mutatott be: „Egyszerűen varázslatos könyv. Talán a legszebb, amit valaha láttam. […] Az illusztrációk, a könyv születésének körülményei a szerző munkássága, mind-mind arra predesztinálja a kiadványt, hogy a legszebbek és legjobbak közé tartozzon. Olvasva a meséket pedig mindez bizonyosságot nyer. Samuel Allo gyűjtése a világ messzi tájaira kalauzol bennünket. Csodálatos, hogy van egy világnyelv, amit mindenhol beszélnek. A mese nyelve. A két csillag, valójában ezernyi csillagnál is többet ér. Igazi kincs. Történeteivel, képeivel egyaránt.”

Szívünk rajta 2021. február – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőCímKorosztály
KisgombosSamuel AlloA két csillag – Egy vándor mesemondó történetei6-10 éveseknek
Scolar KiadóAndrea SchützeA világ legdrágább kincse3-6 éveseknek
Pagony KiadóJulia Donaldson és Sara OgilviA gyógyító kutya3-6 éveseknek
Kolibri KiadóTimo ParvelaElla és barátai6-10 éveseknek
Manó KönyvekAndreas H. SchmachtlA Vadrózsa utcában mindig történik valami – Alma Magdi 3. – 24 mese3-6 éveseknek
Harmat KiadóAndrew PetersonA Sötétség sötét tengerének peremén10-14 éveseknek

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó058
2Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó71147
3Edith Eva EgerA döntésOpen Books11361
4Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Könyvkiadó6570
5Wim HofA Wim Hof-módszerJaffa Kiadóúj13
6Barcs KrisztaÍgy működik a lelkedKulcslyuk Kiadó3362
7Füredi JúliaELÉG!Kulcslyuk Kiadóúj27
8Edith Eva EgerAz ajándékOpen Books18122
9Homonnay GergelyAz elnökasszonyLibri Könyvkiadóúj11
10Piczkó Katalin, Almási Kitti, Dr. Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária, Lukács Liza, Pál FerencÉletbátorságKulcslyuk Kiadó2049
11Szondy MátéTudatos változásKulcslyuk Kiadóúj22
12Andrzej SapkowskiVaják I. – The Witcher – Az utolsó kívánságGabo Kiadóúj23
13Borbás MarcsiMagyarország finom – határon túl és azon is túl – ErdélyStratComm Kft.-759
14Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.új22
15Shunmyo MasunoZEN – Az egyszerű élet művészete21. Század Kiadóúj25
16Emily NagoskiÚgy, ahogy vagyLibri Könyvkiadóúj18
17Jane NelsenPozitív fegyelmezésReneszánsz Könyvkiadóúj16
18Andrzej SapkowskiVaják II. – The Witcher – A végzet kardjaGabo Kiadóúj28
19Dan BuettnerA hosszú élet titkaiOpen Books-1473
20Vágyi PetraSémáink fogságábanKulcslyuk Kiadó4094
21Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Booksúj22
22Böjte Csaba, Csender LeventeBöjte Csaba füveskönyve 2.Helikon Kiadó-149
23Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó OrsiNem akarok beleszólniHelikon Kiadó12115
24Colleen HooverUgly Love – Csúf szerelemKönyvmolyképző Kiadó Kft.új13
25Miniszter a frontvonalbanKRONOSZ KÖNYVKIADÓ Kft.új20
26Matthew McConaugheyZöldlámpa21. Század Kiadó751
27Blanka Lipinska365 nap 3.MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT1064
28Herendi Kata, Szabó Eszter Judit20 önismereti kérdés és válaszBookline Könyvek1457
29Lukács LizaHogyan szeretsz?Kulcslyuk Kiadóúj18
30Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadóúj30
31Sara Gay FordenA Gucci-házKönyvmolyképző Kiadó Kft.-661
32Almási KittiKi vagy Te?Kulcslyuk Kiadóúj28
33Fábián JankaAz Anna-bál szerelmeseiLibri Könyvkiadó-1786
34Guillaume MussoHolnapPark Kiadóúj14
35Csonka Enikő, Varga GergőEgyserpenyős ételekGastroHobbiúj11
36Chris CarterA hívásGeneral Press Kiadóúj6
37Almási KittiBátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdéseKulcslyuk Kiadóúj24
38Dálya GergelyBevezetés a csillagászatbaELKH Csillagászati és Földtudományiúj19
39Kim John PayneMelegszívű fegyelmezésKulcslyuk Kiadóúj14
40Irvin D. Yalom, Marilyn YalomHalálról és életrőlPark Kiadóúj31
41Bartos ErikaBogyó és Babóca – Hónapok meséiCitera Kft.új14
42George Orwell1984Helikon Kiadóúj11
43Robin LimGyermekágyOpen Books-4155
44Ambrus ÉvaAnya, kérek még!BOOOK KIADÓ KFTúj15
45Douglas AbramsAz öröm könyveHelikon Kiadó-246
46Benedek ElekGyémánt mesekönyvScolar Kiadó455
47Michael Hjorth, Hans RosenfeldtKi mint vetAnimus Kiadóúj5
48Papp Gergő – Pimaszúr, Kajdi CsabaA nagy Cyla-sztoriHelikon Kiadó-3565
49Tisza KataEgyedülScolar Kiadóúj18
50Ivan TapiaA nagy pénzrablás – Az AkadémiaMŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFTúj22

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor054
2Michael Hjorth & Hans RosenfeldtKi mint vetAnimus Kiadóúj17
3Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó Kft.250
4Arne DahlHajszaAnimus Kiadó388
5Edith Eva EgerA döntésOpen Booksúj25
6Lukács LizaHogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyításaKulcslyuk Kiadó Kft.665
7Robin LimGyermekágy – Testi-lelki útmutató az anyaság első hónapjairaOpen Books154
8Lars KeplerTüköremberAnimus Kiadó-286
9Lukács LizaAz éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémákKulcslyuk Kiadó Kft.új9
10Edith Eva EgerAz Ajándék – 12 életmentő lecke – Új, bővített kiadásOpen Booksúj21

További információ:

Bistey Attila

PR-asszisztens

Libri-Bookline Zrt.

bistey.attila@libribookline.com

Mobil: +36 70 285 0554

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.