Hírek

Bookline Top50 – Újdonságok a főszerepben

Az elmúlt hónapokban számos olyan új könyv jelent meg, melyeket az olvasóközönség is nagy érdeklődéssel fogadott. Ezt jól tükrözi a Bookline szeptemberi sikerlistája is, ugyanis az ötven legkeresettebb könyv jelentős része újonnan megjelent alkotás, ezek közül válogattunk most. Náray Tamás legújabb regénye már a megjelenés hetén a legkeresettebb mű lett, Kőhalmi Zoltán új könyvét továbbra is szívesen forgatják az olvasók, és a Lány a vonaton szerzőjének új alkotása is sokakat érdekelt.

A Bookline sikerlistájának első helyét szeptemberben Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám című könyve szerezte meg. Az utolsó reggel Párizsban című könyv megjelenése után sokan várták a főszereplő Dárnay Dávid történetének folytatását. A „valóságos regényben” Náray Tamás saját emlékeiből kiindulva azt a kérdést járja körül, hogy vajon „meddig érdemes kompromisszumok nélkül harcolni önmagunkért”. A lista második helyén Kőhalmi Zoltán Karinthy-díjas humorista Az utolsó 450 év című regényének középéppontjában egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak áll, amely lebomlása során szemtanúja annak, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba.

Kőhalmi Zoltán humoros, de egyben komoly kérdéseket boncolgató írását Paula Hawkins Lassan izzó tűz című krimije követi a Bookline sikerlistáján. A harmadik helyet megszerző könyvben egy előítéletektől szenvedő lány történetét olvashatjuk, aki egy gyilkosság során rosszkor volt rossz helyen, így – mivel környezete forrófejűnek és különcnek tartja – rá terelődik a gyanú.

Paula Hawkins bűnügyi regénye mellett több, hasonlóan izgalmas krimit találunk a Bookline sikerlistáján. Az egyik ilyen Jo Nesbø A féltékenység-szakértő és más történetek című novelláskötete, amely hét átlagos ember történetén keresztül foglalkozik a féltékenységgel. Guillaume Musso legújabb, Regényélet című könyve egy nyilvánosságtól elzárkózó írónő történetét mutatja be, aki életmódjának köszönhetően az írás közben kitalált világ és a valóság között ingázik, részben ennek lesz következménye lánya eltűnése is.

Jo Nesbø és Guillaume Musso írása mellett sokan forgatták Agatha Christie önéletrajzi könyvét is. A krimi koronázatlan királynőjének tartott írónő élete során közel 80 detektívtörténetet jegyzett, sokak szerint mégis az Életem című írása az egyik legjobb könyve, amelyből nemcsak életét ismerhetjük meg, de megtudhatjuk azt is, hogy milyen forrásokat használt fel főhőseinek megalkotása során.

Szeptemberben az olvasóközönség nagy érdeklődést mutatott a hazai kortárs irodalom legújabb alkotásai iránt is. Előkelő helyen áll Simon Márton Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni című legújabb verseskötete, amelynek keretét a járvány által beszűkült élettér adja, éppen ezért a kötetben található versek –Dunajcsik Tamás szavaival élve – rendkívül intimek, olykor zavarba ejtőek. Sokan választották Vámos Miklós Igen – (élni, olvasni, írni), valamint Háy János Mamikám című könyveit is. Míg a József Attila-díjas író és forgatókönyvíró Vámos Miklós elbeszélésében az élet, az olvasás és az írás köré gyűjtött tapasztalatait, gondolatait és megfigyeléseit tárja az olvasók elé, addig Háy János regényében a mai magyarországi falvak mindennapjait igyekszik bemutatni, olyan sorsokat, melyekről „ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni”.

Két olyan alkotás is szerepel a Bookline sikerlistáján, amiket jól ismerünk, történetüket most megfilmesítve is élvezhetjük. Füst Milán A feleségem története című könyve, amelynek egy holland hajóskapitány és egy francia nő gyötrelmes kapcsolatának magasságait és mélységeit mutatja be, a másik pedig Szabó Győző Toxikoma című írása, amely a színész szerhasználóként megélt tíz évét mutatja be.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, mely a szülőknek segít a választásban. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is.

Októberben a választás Kiss Judit Ágnes A csodabogár című könyvére esett, amit a program egyik zsűritagja, Magyarosi Éva képzőművész, animációs rendező így mutatott be: „A főszereplő – Zsófi – születési rendellenességgel élő tanuló helyzete cseppet sem egyszerű. Ez leginkább nem is rajta múlik, hanem az őt körülvevő világon, amibe kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni. A könyv kitűnő beszélgetésindító lehetne az iskolában, és segíthetne feldolgozni, enyhíteni a kirekesztettség érzését.”

Szívünk rajta 2021. október – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőCímKorosztály
Móra KönyvkiadóKiss Judit ÁgnesA csodabogár7-10 évesek
CerkabellaMagdalena HaiRémálmok kisboltja – Az elveszett fogsor7-10 évesek
VivandraTania del Rio13. Warren és a suttogó erdő10-14 évesek
KönyvmolyképzőErin HunterBátorfölde 1. – Megtört büszkeség10-14 évesek
Manó könyvek20 rendkívüli feltaláló, aki megváltoztatta a világot10-14 évesek
NapraforgóEasy Reading: Level 2 – Squirt the Firedragon7-10 évesek

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Náray TamásVolt egyszer egy varrodámLibri Könyvkiadóúj9
2Kőhalmi ZoltánAz utolsó 450 évHelikon Kiadóúj29
3Paula HawkinsLassan izzó tűz21. Század Kiadóúj27
4Bartos ErikaMesék a Pöttyös házbólCitera Kft.4830
5Jo NesboA féltékenység-szakértő és más történetekAnimus Kiadóúj25
6Sally RooneyHová lettél, szép világ21. Század Kiadóúj22
7Edith Eva EgerA döntésOpen Books-4237
8Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadóúj21
9Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsKulcslyuk Kiadó-71023
10Pataki ÁgiNyitottan a világraLibri Könyvkiadóúj26
11Anne JacobsA villa örökségeCentral Könyvek4231
12Guillaume MussoRegényéletPark Kiadóúj28
13Leslie L. LawrenceMatilda kalapjaI.P.C. Könyvek Kft.új20
14Simon MártonÉjszaka a konyhában veled akartam beszélgetniJelenkor Kiadóúj27
15Edith Eva EgerAz ajándékOpen Books-11236
16E L JamesSzabadságLibri Könyvkiadóúj7
17Lakatos PéterIllesztési hibaJaffa Kiadóúj24
18Vámos MiklósIgenAthenaeum Kiadóúj27
19Szűcs PéterDharmaLibri Könyvkiadó-5110
20Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Könyvkiadó-19447
21Szabó GyőzőToxikomaLibri Könyvkiadóúj21
22Háy JánosMamikámEurópa Könyvkiadóúj28
23Irvin D. Yalom, Marilyn YalomHalálról és életrőlPark Kiadóúj28
24Danielle SteelA sötét oldalMAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.új8
25Janet Skeslien CharlesA párizsi könyvtárLibri Könyvkiadó-1344
26Dr. Jason FungAz elhízás titkaJaffa Kiadóúj21
27Berg JuditRuminiPozsonyi Pagony21107
28Matt HaigÉjfél KönyvtárGabo Kiadóúj21
29V. E. SchwabAddie LaRue láthatatlan életeAgave Könyvekúj20
30Almási KittiBátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdéseKulcslyuk Kiadó655
31Elaine Mazlish; Adele FaberBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmeséljeReneszánsz Könyvkiadóúj22
32Vi KeelandNagy játékosÁlomgyár Kiadóúj25
33Füst MilánA feleségem történeteFekete Sas Kiadóúj10
34Anne L. GreenToszkána véreÁlomgyár Kiadó-2842
35Almási KittiKi vagy Te?Kulcslyuk Kiadó-19366
36Laura BaldiniA tanítónőCentral Könyvek-241
37Steve BerryA Kaiser hálójaGabo Kiadóúj5
38Matthew McConaugheyZöldlámpa21. Század Kiadó-17302
39Daniel SilvaA rendVinton kiadó kft.új11
40Füredi JúliaELÉG!Kulcslyuk Kiadóúj5
41Takács TiborBotrányt akarunk!Jaffa Kiadóúj23
42Agatha ChristieÉletemHelikon Kiadóúj12
43Tea StiltonTea Angyalai BudapestenKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj11
44Bosnyák ViktóriaTündérboszorkányKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj21
45Magyar Tudományos AkadémiaA magyar helyesírás szabályai  Akadémiai Kiadóúj29
46Szénásiné Steiner Rita; Szekeres SzilviaTwenty-three Topics for TeenagersLexika Kiadóúj15
47Bosnyák ViktóriaA sirály a király?Tintató Kiadóúj22
48Robert T. KiyosakiGazdag papa, szegény papaBAGOLYVÁR TRADE KFT1117
49Bán MórA keleti szél harcosaiNaphegy Kiadóúj19
50Náray TamásAz utolsó reggel PárizsbanLibri Könyvkiadóúj9

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Jo NesboA féltékenység-szakértő és más történetekAnimus Kiadóúj26
2Náray TamásVolt egyszer egy varrodámLibri Kiadóúj8
3Kőhalmi ZoltánAz utolsó 450 évHelikon Kiadóúj25
4Szabó GyőzőToxikomaLibri Kiadóúj28
5Ragnar JónassonSötétségAnimus Kiadó-459
6Anne JacobsA villa örökségeCentral Könyvekúj23
7Guillaume MussoRegényéletPark Kiadóúj29
8Vi KeelandNagy játékosÁlomgyár Kiadóúj12
9Paula HawkinsLassan izzó tűz21. Század Kiadóúj13
10Sally RooneyHová lettél, szép világ21. Század Kiadóúj8

További információ:

Bistey Attila
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
bistey.attila@libribookline.com
Mobil: +36 20 431 4756

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.