A legjobb regénynek Rusvai Mónika Kígyók országa című művét tartotta a zsűri, a közönségdíjat Markovics Botond Felfalt kozmosza nyerte el.

A magyar sci-fi egyik atyjáról, Zsoldos Péterről elnevezett díjjal minden évben a legjobb fantasztikus irodalmi alkotásokat jutalmazzák legjobb regény, novella és műfordítás kategóriában. A győztes művek idén is a Libri könyvesboltok marketingtámogatásában részesülnek.

A kétszeres EUROCON-díjas (1972, 1974) író, Zsoldos Péter (1930–1997) életműve nemcsak a hazai, de a nemzetközi sci-fi irodalomban is magasan jegyzett: legnépszerűbb műveit fél tucat nyelvre lefordították, a korabeli kritikák Asimov és Lem mellett emlegették, magyarul pedig több százezer példányban jutottak el a műfaj rajongóihoz.

Ludvig Orsolya, a Libri marketing és kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: hazánk legnagyobb könyvkereskedője nem véletlenül támogatja évek óta a Zsoldos-díjat. „Fontosnak tartjuk, hogy ezzel a kezdeményezéssel azok a szerzők is reflektorfénybe kerülnek, akik a hazai fantasztikus irodalom rétegműfajában alkotnak magas minőségű műveket. Az olvasók számára ezzel is szeretnénk azt az üzenetet közvetíteni, hogy érdemes új zsánereket felfedezni, hiszen akár ezekben a történetekben is találkozhatunk.”

Zsoldos Dávid, Markovics Botond és Ludvig Orsolya

A 2024-es év díjazottjai:

Regény kategória – Rusvai Mónika: Kígyók országa (GABO Könyvkiadó)

Novella kategória – Gaura Ágnes: Az erdő szíve (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2023, GABO Könyvkiadó)

Fordításban megjelent mű kategória – R. F. Kuang: Bábel (ford. Horváth Vivien, Agave Könyvek)

Közönségdíjas – Markovics Botond: Felfalt kozmosz (Agave Könyvek)

A nyílt, online jelölést követően a hazai szakmai közönség szavazatai alapján összeállt shortlistről az alábbi zsűri választotta ki a díjazott műveket: Benczik Vera irodalmár, H. Nagy Péter irodalomtörténész, Hegedűs Orsolya irodalmár, Keserű József irodalomtudós, Lapis József irodalomtörténész, Makai Péter Kristóf irodalomtudós, Orosz Anna műfordító–szerkesztő, O. Réti Zsófia irodalom- és kultúrakutató, Sohár Anikó egyetemi oktató, műfordító és Szilárdi Réka irodalmár.

„Rusvai fantasy regényében a magyar folklór és a magyar történelem elemei keverednek sajátos módon” – mondta el Keserű József zsűritag laudációjában a Kígyók országáról. – „A fordulatos cselekmény és a jól megrajzolt regényalakok mellett a regényt az egyedi mágiarendszere is emlékezetessé teszi.”

A novella kategória Zsoldos-díját idén Gaura Ágnes Az erdő szíve című írása nyerte, mely a Piroska és a farkas mese keretét felhasználva reflektál korunk egyik égető problémájára, az ember pusztító jelenlétére a környezetben. Gaura stilárisan lenyűgöző novellájában a népmesehagyomány ősi ereje sikeresen társul az ökocentrikus tematikához, így mind formáját, mind nyelvezetét, mind mondanivalóját tekintve kimagasló írás” vélte Benczik Vera irodalmár a győztes novelláról.

O. Réti Zsófia, a fordítások egyik zsűritagja így nyilatkozott a győztes műről: „Az idei év legjobb idegennyelvű regénye, R. F. Kuang Bábel című műve egy alternatív történelmi dark academia regény, amelyet a magyar közönség Horváth Vivien fordításában olvashat. Miközben egy mágiával átitatott világot ír le, sebészi pontossággal mutatja be az imperializmus és a rendszerszintű rasszizmus működését.”

A shortlistre került regényekre az olvasóközönség is szavazhatott: idén a közönségszavazás győztese a korábban már több Zsoldos-díjat elnyert Markovics Botond Felfalt kozmosz című regénye lett.

A zsűri laudációinak teljes szövege és a díjra jelölt művek listája a Zsoldos Péter-díj honlapján és Facebook-oldalán érhetőek el.

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.