2025 eleje óta rögzíthetik, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén Az Év Olvasása kihívásának résztvevői. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezésének célja az volt, hogy az oldalak számát „távolságra váltva” a résztvevők együtt körbeolvassák a Földet. A 2025-ben közösen elolvasott oldalak száma meghaladja a 40 ezer kilométert.
A Baltikum és Skandinávia, Nyugat-Európa, Afrika, Ázsia, Észak-Amerika, Közép- és Dél-Amerika, Ausztrália és Óceánia, majd Közép- és Kelet-Európa – 2025-re az olvasás évét hirdette meg a Libri Könyvesboltok. A kezdeményezés során a Föld egyes kontinenseinek, országainak és kultúráinak megismerésére buzdított a könyvkereskedő – az említett régiók Az Év Olvasása kihívás mérföldkövei voltak.
A könyveket és az olvasást népszerűsítendő, a Libri egy egész éven át tartó aktivitásra hívta az olvasókat, melynek célja az volt, hogy a résztvevők minél több elolvasott oldalt gyűjtsenek, hogy év végére körbeérjék a Földet az Egyenlítő mentén. Emellett, ahogy gyűltek a lapok, minden hónapban új helyszínre – akár közeli, európai országokba, akár egy távoli, ismeretlen kontinensre – kalauzolta az olvasókat a könyvkereskedő az adott térség világirodalmi ajánlóin keresztül, így a kihívást vállalók különféle kultúrákat is felfedezhettek.
A lapszámokat egészen december 31-ig még gyűjthetik az olvasók, ám az már most, december közepén kiderült, hogy a Libri kihívásának résztvevői teljesítették a kitűzött célt – vagyis az elolvasott oldalak száma alapján megkerülték a Földet az Egyenlítő körül – amelyhez egész pontosan 267 166 780 oldalt kellett elolvasniuk. Az összesített oldalszámokat egy átlagos, 15 cm-es oldalmérettel felszorozta, majd kilométerekre váltotta a könyvkereskedő – az így kapott szám alapján az Egyenlítő hosszánál, 40 075 km-nél is nagyobb távolságot sikerült „összeolvasniuk” a kihívás résztvevőinek.
Ugyancsak képzeletbeli kulturális és irodalmi körutazásra, valamint az egyes régiók, országok, kultúrák irodalmának megismerésére buzdított az Olvasás évéhez kapcsolódó, tízrészes podcast-sorozat, a Világlapozó is. A többek között Dél-Amerika, Közép-Európa, Törökország, India és az USA irodalmát is kiveséző epizódokban számtalan izgalmas tényre fény derül, például, hogy a magyarok rosszul olvassák Hrabalt; hogy García Márquez történeteihez hasonló sztorikkal van tele a valós Latin-Amerika is; vagy hogy a világ első regényét egy japán udvarhölgy írta a 11. században. A Világlapozó részei meghallgathatók a Libri Spotify– és Youtube-csatornáján.
Az Olvasás éve végén a Libri értékes nyereményekkel szeretné megköszönni a résztvevők hűségét: azok közt, akik 2025 márciusától decemberéig legalább 6 hónapban rögzítették az általuk elolvasott oldalak számát, fődíjként 3 db 1.000.000 Ft értékű OTP Travel utazási utalványt sorsol ki. Az utolsó napokban is érdemes azonban csatlakozniuk azoknak, akik eddig lemaradtak a kihívásról: a december 1–31. között könyvoldalakat rögzítő résztvevők közül hárman részt vehetnek egy „könyvgyűjtő futamban” a Libri Nyugati téri boltjában, ahol adott idő alatt lehet majd minél több olvasnivalót bezsebelni.
Az elolvasott oldalak rögzítésére a libri.hu/olvasaseve oldalon van lehetőség.