Hírek

Nagy Viviennel indít könyvklubot az olvasás éve alkalmából a Libri

A résztvevők a könyvkereskedő új, limitált kiadású könyveit beszélik ki

Az olvasás éve alkalmából új programsorozattal készül a Libri: május 5-én könyves kibeszélőt indít Nagy Vivien (Fifty pairs of shoes) tartalomkészítővel a könyvkereskedő. Az első beszélgetés közös olvasmánya a Libri és a Magnólia Kiadó most megjelent különleges, csak a Libriben kapható kiadása, Jeneva Rose Eltemetett igazság című krimije. A következő közös könyv Rebecca Ross világsikerű duológiája lesz, melyből már előrendelhetőek a gyűjtői példányok.

Két éve indította el nagysikerű, százezres tömeget megmozgató online könyvklubját, a 20 perc könyvklubot a Libri, a könyvmolyok pedig azóta is aktív alakítói a párbeszédnek a közösségi médiában. Mostantól pedig már személyesen is találkozhatnak egymással, hiszen az olvasás éve apropóján indul a könyves kibeszélő offline verziója, méghozzá az új, Libri Különleges Kiadás sikerkönyvekkel.

Május 5-én az Etele Pláza Libri Könyvesboltjában kerül sor az első találkozóra. A beszélgetéseket Nagy Vivien (Fifty pairs of shoes) digitális tartalomkészítő, az olvasás éve nagykövete vezeti majd, aki maga is hatalmas lelkesedéssel merül el újabb és újabb történetekben, éjszakába nyúlóan, sőt akár főzés közben is falja a könyveket.

Az első kibeszélő közös olvasmánya Jeneva Rose nemrég megjelent Eltemetett igazság című krimije lesz. A limitált példányszámú díszdobozos kötet a Libri és a Magnólia Kiadó gondozásában jelent meg, ebben a formában csak a Libriben kapható: maga a könyv a krimi cselekményéhez szorosan kapcsolódó tárgy, egy vérben ázó VHS-kazetta megjelenését idézi és még kazettatok is tartozik hozzá – így a kötet már ránézésre is rabul ejti a rejtélyes történetek iránt érdeklődő olvasókat.

Kellemes izgalom kezd úrrá lenni rajtam az eseménnyel kapcsolatban, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog tetszeni a könyv és a beszélgetés a résztvevőknek – mondja Nagy Vivienn, aki igyekezett beleásni magát a true crime podcastek világába is, hogy minél mélyebb betekintést nyerjen az írónő karaktereinek gondolkodásmódjába. – Mindenképpen közvetlen és szórakoztató hangulatot szeretnék teremteni, hogy kiszakadhassunk a sűrű hétköznapokból, és közösen kibeszélhessük a történetet. Számomra az olvasás egyfajta terápiás hatással bír: teljesen el tudom engedni a gondolataimat, ki tudok kapcsolni, és a történeteken keresztül szélesíthetem a látókörömet is. Olyan érzés ez, mint egy izgalmas utazás a kedvenc fotelünk kényelméből.

Nagy Vivienn (@fiftypairsofshoes) az első közös olvasmánnyal Jeneva Rose új thrillerével.

A 20 perc könyvklub első offline beszélgetésén Vivienn Kovács Krisztiánnal, a számtalan izgalmas krimit kiadó Agave Könyvek és annak imprintjeként működő Magnólia Kiadót kommunikációs igazgatójával vesézi ki a vérfagyasztó „eltemetett igazságot”. Emellett pedig felfejtik a krimi műfaj népszerűségének okát és a műfajjal kapcsolatos élményeikről is vallanak. A program természetesen – ahogy az egy könyvklubhoz illik – interaktív lesz, Viviennék számítanak a résztvevők véleményére is és közönségszavazással is készülnek.   

A 20 perc könyvklub élő kibeszélőire tervezetten kéthavonta, a Libri könyvesboltjaiban kerül sor, az eseményen a bolthálózat törzsvásárlói vehetnek majd részt. Az első alkalomra rekordidőn belül teltek be a helyek, így érdemes időben lecsapni a lehetőségre, de jó hír, hogy azok, akik az eseményen nem tudnak személyesen jelen lenni, a beszélgetést a Libri Facebook-csatornáján keresztül is figyelemmel kísérhetik.

A Divine Rivals a Libri következő, limitált nagy dobása – már előrendelhető

A könyvmolyok pedig már készülhetnek a következő alkalomra, hiszen május 26-án egy igazi BookTok-világsikert, Rebecca Ross duológiáját, a Divine Rivals – Isteni riválisok és Ruthless Vows – Könyörtelen eskük című köteteket hozza különleges kiadásban a Libri a Maxim Kiadóval közösen. A kiadónál korábban már megjelent ugyan a két könyv, most azonban alternatív borítóval, élfestéssel, digitális szerzői aláírással és szerzői levéllel szerezhetik be a gyűjtők és az új rajongók.  A két kötet ebben a formában kizárólag a Libriben lesz kapható, előrendelni limitált példányszámban április 30-tól lehet. A következő 20 perc könyvklubon erről a történetről és a romantasy műfajáról beszélget majd Nagy Vivienn és vendége.

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.