Negyedik alkalommal ajándékozza meg a diákokat a Libri és a Jelenkor kiadó: 10 000 példányban teszik elérhetővé azt az egyedi válogatáskötetet, amely Borbély Szilárd munkásságára hívja fel a fiatal olvasók figyelmét. A kezdeményezés, amellett, hogy a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alkotóját népszerűsíti, emléket állít a 2014-ben elhunyt szerzőnek, aki idén november 1-én ünnepelné 60. születésnapját.

A Libri Könyvesboltok 2020-ban, a Jelenkor Kiadóval együttműködve hívta életre programját, melynek célja, hogy a fiatalok között népszerűsítse az elmúlt évtizedek kiemelt hazai alkotóit. Eddig három évfordulóra, Mészöly Miklós és  Nemes Nagy Ágnes születésének centenáriumára, valamint Nádas Péter 80. születésnapjára jelent meg műveikből egyedi válogatás, mely kifejezetten fiataloknak szól. A köteteteket 10 000 példányban, térítésmentesen bocsátjuk az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező magyar középiskolások, főiskolások és egyetemisták rendelkezésére.

Idén szeptemberben, a kilenc évvel ezelőtt elhunyt József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, Borbély Szilárd gazdag és változatos életművére kívánjuk felhívni a figyelmet. Az Egyre rövidebb szavak című válogatáskötetben a Libri és a Jelenkor Kiadó átfogó képet nyújt a szerző munkásságáról: a kötet egyaránt tartalmaz verseket, rövid prózákat, továbbá részleteket Borbély Szilárd regényeiből. Így olvashatunk a szerző hagyatékából származó, befejezetlen regényből, a Kafka fiából vagy a Mészöly Miklós-díjjal elismert Nincstelenekből, illetve a Halotti Pompa, a Hosszú nap el vagy A Testhez című verseskötetek egy-egy darabját is megismerhetik az olvasók.

Az Egyre rövidebb szavak  a szerző pályatársa és barátja, Schein Gábor válogatásában jelenik meg, aki a Libri Magazin cikkében így fogalmaz: „(…) Borbély Szilárd életműve egy sötét folyosó képzetét kelti. A folyosó sötétjében először a sokáig rejtegetett gyerekkor bukkan elő, a gyerekkor a maga ismétlődő sérüléseivel, miközben egy hang ugyanazokat az elviselhetetlen szavakat ismétli. Ez a hang megsemmisít. Holott Borbély Szilárd semmi másra nem vágyott, mint egy egyszerűnek gondolt, hétköznapian monoton életre. Az eltűnésre. Szökésre. (…) Aki ismerte a szerzőt, emlékezhet tiszta mosolyára és nevetésére. Aki nem, láthatja a versekben, a regényekben a reményen túli remény fényeit, és aligha felejti őket.”

A most megjelenő Borbély Szilárd-kötetet 2023. szeptember 28-tól, a Libri országos könyvesbolthálózatában és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Libri könyvesboltok standjánál (B39), érvényes diákigazolvány felmutatásával, térítésmentesen lehet átvenni a készlet erejéig. A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.