Vannak, akik óvodában igyekeznek a rajzfüzetben található formákon belül színezni, és vannak olyanok is, akik szívesen lépnek túl ezeken a határvonalakon, sőt imádnak pacákat gyártani. Az utóbbi fontosságára hívja fel a figyelmet Agócs Írisz legújabb könyvében a Vonalból kimenni ér! című kötetben. A szerző a pacákkal, szabálytalanságokkal teli kiadványban arra hívja az óvodásokat és szüleiket, hogy lépjék át határaikat, mert abból sok jó is kisülhet.

Agócs Írisz az elmúlt években több népszerű kötet szerzője és illusztrátora volt. Berg Judit, Varró Dániel, az ausztrál írónő Shona Innes könyveinek, valamint saját munkáinak illusztrációiban közös pont, hogy munkái újszerűen közelítenek a mesék vizuális narrációjához. Erre a HUBBY – az Év Gyerekkönyve díj zsűrije is több alkalommal felfigyelt, 2022-ben Agócs Írisz nyerte el az Év Leginnovatívabb Könyvének járó elismerést a Rajzolj egy krumplit!című sorozatával.

A díjnyertes szerző legújabb könyve, amely a Bookline Kids gyerekprogram friss kiemelt kötete is, a szabályok átlépéséről, az alkotásról és az alkotókedvről szól. A Vonalból kimenni ér! előszavában a szerző arra buzdítja az olvasókat, hogy rajzolás és festés közben ne vegyék figyelembe a vonalakat, alkossanak teljes szabadsággal, mert ahogy Agócs Írisz is fogalmaz, „a legerősebb hatású művek mindig valamilyen határátlépést jeleznek, valami olyat, amilyen eddig még soha nem volt, valamit, ami bátor, új, kísérletező.” Ezért az oldalakon különböző témák mentén olyan felhívásokkal találkozhatunk, mint hogy „Egy jó foltnál nincs jobb!”, „Foltozz vadul!”, „Rossz rajz nincs, csak rosszkedv”, emellett Agócs Írisz lehetőséget biztosít arra is, hogy belerajzoljunk az egyes pacákba, rajzkezdeményekbe.

A Bookline Kids kiemelt könyvének gondolatiságát kutatások, tanulmányok is igazolják. A The Arts in Psychotherapy kortárs művészeti lapban megjelent, 2017-es tanulmány szerint már akár 20 perc alkotás is növeli bennünk azt az érzetet, hogy képesek vagyunk új ötletek kitalálására, valamint az előttünk álló problémák hatékonyabb megoldására. A különböző formában végzett alkotótevékenységek közül a szabad alkotás volt a legnagyobb hatással az agyműködésre.

Egy másik, ugyancsak 2017-ben publikált kutatás a játékok száma és a kreativitás vonatkozásában hozott hasonló eredményeket. Az ohioi Toledói Egyetem munkatársai fél óra játékra hívtak 36 gyereket.  Az egyik felüknek tizenhat játékot adtak, a többieknek viszont mindössze négyet. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik az utóbbi csoportba tartoztak, kreatívabban foglalkoztak a rendelkezésükre álló tárgyakkal, többféle módon használták fel azokat, és mindegyikkel kétszer olyan hosszú ideig játszottak, mint az első csoportba tartozók.

A Bookline Kids

A Bookline Kids programja 2022 áprilisa óta listáz a kiadók által kiemelkedőként ajánlott, 3-12 éves korosztálynak szóló gyerekkönyveket. A könyvek értékelését a Bookline munkatársaiból álló szakértő zsűri és gyerekzsűri végzi, adott esetben külső szakértők bevonásával. Amennyiben az adott kötet megfelel a minőségi és szakmai elvárásoknak, felkerül a Bookline Kids oldalára, ahol az érdeklődők korosztályok, valamint különböző élethelyzetek és tematikák mentén választhatják ki az esti olvasások következő kedvencét. A Bookline hisz abban, hogy a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, majd olvasó felnőtté válnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.