Szeptember végéig jelentkezhettek a Libri Talent Kezdősor írói ösztöndíjprogramjára a debütálás előtt álló, tehetséges fiatal írók. A felhívásra összesen 351 pályázat érkezett, a legjobbnak ígérkező jelölteket októberben egy szóbeli fordulóra is behívják majd. A kiválasztott ösztöndíjasok munkáját novembertől júniusig szakmai mentorként és oktatóként többek között Karády Anna, Ugron Zsolna, Bán Mór, Kötter Tamás írók, valamint a Hitel Kiadó vezetője, Kárpáti Gábor Csaba is segíti.
„A Libri Talent Kezdősor ösztöndíjprogramja iránti hatalmas érdeklődés és a rengeteg beérkezett pályázat azt mutatja, hogy a fiatalok nemcsak olvasni szeretnek, de az alkotás, az írás is közel áll hozzájuk. A Libri az olvasás elkötelezett népszerűsítőjeként az új olvasmányok születését is igyekszik támogatni a fiatal tehetségek felkutatásával és támogatásával” – mondta Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója.
A 7 hónapos ösztöndíjprogramra családregény, novelláskötet, történelmi fikció, politikai krimi, utópisztikus/disztópikus regény kategóriákban, egy szinopszissal és egy elkészült regényrészlettel lehetett pályázni. A felhívásra a szeptember végi határidőig összesen 351-en jelentkeztek.
Az ösztöndíjprogramba bekerülő fiatal szerzőket nemcsak íráskészségük fejlesztésében, de a marketing, a kommunikáció és a személyes brandépítés terén is segítik majd mentoraik és tanáraik – többek közt Karády Anna, Ugron Zsolna, Bán Mór és Kötter Tamás írók, valamint Kárpáti Gábor Csaba, a Hitel Kiadó vezetője, illetve Papp Endre, a Hitel Folyóirat főszerkesztője.
A beérkezett pályázatok alapján a legjobb jelölteket októberben egy szóbeli beszélgetésre hívják majd, a programba bekerülő legalább tíz ösztöndíjas kiválasztására pedig novemberben kerül sor.
A program az eredményhirdetéstől 2025. június 15-ig tart, ezután a legjobbnak ítélt könyvek számára a program publikálási lehetőséget, valamint kiemelt megjelenést biztosít a Libri könyvesboltjaiban és online felületeken egyaránt.
Az eredményhirdetés az októberi személyes beszélgetéseket követően, november első felében várható.
A Libri Talent másik programjánál pedig lezárult a kiválasztás is, a Bekezdés nevet viselő kiadói menedzser oktatási program pályázatára 71 jelentkezőből végül 12 ösztöndíjast választottak ki.