Elkészült a Libri csoport 2023-as pénzügyi beszámolója, mely szerint mind a könyvkereskedelmi, mind a könyvkiadói leányvállalatok jelentős növekedést értek el a megelőző évhez képest. Az új kihívásokhoz új vezetőket is kinevez a vállalat.

A Libri Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként 55 üzletből álló bolthálózatában és webáruházában több mint 80 000 cím található, a szerteágazó kínálat a lehető legszélesebb közönséget szolgálja ki. A 2023-as évben forgalma meghaladta a 30 milliárd forintot, adózott eredménye 1,25 milliárd Ft.

A Libri Kiadói csoport tavaly szintén kiemelkedő évet tudhatott magáénak, olyan sikerkönyvekkel, mint Frei Tamás új regénye, vagy Karikó Katalin és Elon Musk életrajzi kötetei. Éves árbevétele 14%-kal növekedett, adózott eredménye így 643 millió Ft.

A Libri felismerve az új piaci és társadalmi kihívásokat, valamint a digitalizációval jelentősen megváltozó kiskereskedelmi piac lehetőségeit frissítette a középtávra kitekintő vállalati stratégiáját is. A cégcsoport a jövőben is meg kívánja őrizni, és tovább szeretné erősíteni a hazai piacvezető szerepét, azonban az új növekedési stratégiája már kiterjed a hazai és nemzetközi piacokra is. A vállalat víziója, hogy 2030-ra a Közép-Kelet európai régió kulturális és szórakoztatóiparának több szegmensében is meghatározó szereplő legyen.

A vállalat új stratégiájának kidolgozásáért és megvalósításáért a cégcsoport menedzsmentje felel majd, de ezzel párhuzamosan átalakul a cégcsoport igazgatósága is. A tervek szerint a jövőben az igazgatóság aktívabb szerepet vállal a stratégai kérdésekben és a menedzsment támogatásában. Az új elnök Starcz Ákos eddigi igazgatósági tag lesz, aki korábban már volt a cégcsoport vezérigazgatója, jelenleg az Indamedia csoport igazgatója, az Index vezérigazgatója. A gazdasági szakember jelentős tapasztalattal rendelkezik a digitális gazdaság, média és online kiskereskedelem területén. „Izgalmas és örömteli feladat számomra, hogy az igazgatóság stratégiai munkája révén újra aktív részese lehetek a Libri sikertörténetének” – mondta Starcz Ákos.

A Libri csoport igazgatósága a közeljövőben új vezérigazgatót is kinevez Köbli Gyula személyében. Az új vezető szintén nem ismeretlen a vállalatnál, hiszen 2017-2021 között gazdasági igazgatóként már tagja volt a vezetőségnek. Köbli Gyula pénzügyi-gazdasági hátterű, tapasztalt vezető, aki számos akvizíciót és cégegyesülést vezényelt le a régióban. Megbízatása szerint egy újabb szintre kívánja emelni a hazai piacvezető könyves-csoportot, többek között a nemzetközi terjeszkedés, a kereskedelmi tevékenység kiszélesítése és a digitális lehetőségek régiós kihasználásán keresztül.

„Izgalmas kihívás és nagyszerű lehetőség számomra a feladat. A könyvek világa közel áll hozzám, a fejlődés, az erős gazdasági alapok kialakítása és a fenntartható növekedés pedig folyamatosan inspirált eddig is. Különleges világ a könyveké: egy könyv egyszerre játszik a szabadidős és az ajándéktárgy piacon is. A XXI. században, amikor egyre bővül és egyszerűsödik a digitális tartalmak elérése, komoly kihívás a hagyományos szórakozási formák népszerűsítése, ugyanakkor ez társadalmi felelősség is, hiszen az olvasás olyan egyedi érték, mely alapvetően járul hozzá egy nemzet kulturális és szellemi felemelkedéséhez” – fogalmazott az új vezérigazgató.

Kovács Péter Tamás, leköszönő vezérigazgató szerződése lejártával távozik a pozícióból. Vezetése alatt indult a Libri és a Bookline fúziója 2013-ban. Az így létrejött piacvezető könyvkereskedő jelentős növekedést produkált, kiadói csoporttal bővült, trend formáló szereplője lett a hazai könyves szcénának. A 2013-as, nagyságrendileg 11 milliárd forintos árbevételhez képest 2023-ban a cégcsoport konszolidált árbevétele meghaladta a 33 milliárd forintot.

„Büszke vagyok eddigi eredményeinkre, összetartó csapatunkra. Stabil, erős vállalatot adok át, biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is nagyszerű sikerek várnak a Libri-re”- összegezte Kovács Péter Tamás.

Szalai Zoltán, a Libri többségi tulajdonosának, a Mathias Corvinus Collegiumnak a főigazgatója a továbbiakban – hagyományos tulajdonosi szerepben – a felügyelőbizottság elnökeként támogatja a vállalatcsoport munkáját.

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.