Egy hónappal az óvoda- és iskolakezdés után sok családban még mindig a beilleszkedés körül forognak a mindennapok. Van gyerek, aki hangosan jelzi, ha túl sok neki az új közeg, más egész nap igyekszik megfelelni, és csak otthon engedi ki a feszültséget. Miből tudhatjuk, hogy valóban megtalálta a helyét? És kinek kell alkalmazkodnia: a gyereknek, a szülőnek vagy a közösségnek? Záborszky Zsófia pszichológus és Zsirai Petra, a Megjöttünk! című mesekönyv szerzői saját anyai tapasztalataikból is merítve beszélnek arról, hogyan segíthetünk a gyerekeknek úgy, hogy közben jobban megértjük őket.
Fotó: Tolner Zsófia
Október, mint az ADHD-tudatosság hónapja és különösen október 10-e, a világszerte jegyzett mentális egészség világnapja remek alkalom arra, hogy a gyerekek lelki jóllétéről is beszéljünk. Az őszi intézménykezdés után különösen időszerű a kérdés: mit tekintünk sikeres beilleszkedésnek? Elég-e, ha a gyerek csendben ül, követi a szabályokat, és nem érkezik rá panasz? A Libri Talent Mini mesekönyvíró pályázatán felfedezett, elsőkönyves szerzők a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik kerekasztalbeszélgetésén arra hívták fel a figyelmet, hogy a látható viselkedés mögött nagyon különböző élmények húzódhatnak meg.
A viselkedés mögött egy történet van
Zsirai Petra számára fontos fordulatot hozott, amikor az összehasonlítás és az önhibáztatás helyett a saját gyerekét kezdte megfigyelni. Azt kereste, milyen körülmények között érzi jól magát és mely helyzetekben válik számára túl sokká, ami körülötte történik. Egy zajos közösség, a sok új arc vagy a váratlan változások más terhelést jelenthetnek két, akár egykorú gyereknek is.
„Nagyon sokat lehet a jóllétünkért tenni, ha arra figyelünk, hogy a gyerekünk milyen környezetben, hogyan érzi magát” – fogalmaz Zsirai Petra. –„A szülőnek ez abban is segíthet, hogy a nehéz pillanatokat ne saját alkalmatlansága bizonyítékaként élje meg, hanem olyan jelzésként, amelynek érdemes utánajárni.”
Záborszky Zsófia szintén saját tapasztalatai alapján mondja: “A viselkedés mindig a jéghegy csúcsa. A kiabálás mögött lehet éhség, fáradtság, túl sok program vagy egy közösségben átélt konfliktus. A gyerek sajátos idegrendszeri működése is része lehet a képnek, de egyetlen reakcióból nem érdemes következtetéseket levonni. Fontosabb megfigyelni a visszatérő mintázatokat, a körülményeket és azt, történt-e valamilyen változás a gyerek életében.”
Aki nem zavar másokat, annak is szüksége lehet segítségre
A közösségben visszahúzódó, csendes gyerek nehézségei könnyebben észrevétlenek maradnak. Zsirai Petra saját tapasztalata szerint előfordulhat, hogy egy gyerek napközben igyekszik elrejteni a feszültségét, otthon viszont már nem tudja tovább tartani magát. Ilyenkor a szülő olyan oldalát látja, amelyet a pedagógus talán egyáltalán nem ismer.
Ezért a „nem volt vele semmi gond” visszajelzés mellett az is számít, hogyan indul reggel, mennyire fárad el, és milyen állapotban érkezik haza. A délutáni kiborulás önmagában nem ad magyarázatot arra, mi történt, de jó kiindulópont lehet a közös gondolkodáshoz. Érdemes a pedagógussal konkrét helyzetekről beszélni: mikor vonul félre a gyerek, mi előtt feszül meg, és mi segíti abban, hogy újra kapcsolódjon a többiekhez.
Az elfogadás mellett a határok is kapaszkodót adnak
„A gyerek működésének megértése mellett a közösségi együttélés szabályait is tanítani kell. Az érzelmi biztonság része a kiszámítható keret, amelyben a felnőtt az érzést elfogadja, a bántó viselkedést viszont megállítja” – hangsúlyozza Záborszky Zsófia. – „Látom, hogy haragszol, de attól még nem ütjük meg a másikat. Ezt a szemléletet szoktam javasolni pszichológusként is. A kapcsolódáshoz nem mindig kell hosszú magyarázat: már az is sokat jelenthet, ha a gyerek érzi, hogy a felnőtt észrevette, mi nehéz neki. Ugyanilyen fontos az erőfeszítés elismerése, amikor sikerül megbirkóznia egy számára megterhelő helyzettel.”
A szerzők szerint az apró változtatások is adhatnak kapaszkodót. Egy nyugodt sarok, ahová rövid időre félre lehet vonulni, egy mozgásszünet vagy egy személyre szabott segítő feladat megkönnyítheti a közösségi jelenlétet. Otthon is érdemes megfigyelni, hogy a gyereknek hazaérkezés után beszélgetésre, mozgásra vagy inkább csendre van-e szüksége. A megszégyenítés és a más gyerekekhez való hasonlítgatás helyett a saját szükségleteiből és fejlődéséből lehet kiindulni.
Fotó: Tolner Zsófia
Egy mese segíthet szavakat találni
A gyerekeknek nem mindig könnyű elmondaniuk, mi zajlik bennük. Egy mesefigura történetén keresztül azonban közelebb kerülhetnek a saját érzéseikhez is. Záborszky Zsófia és Zsirai Petra ebből a tapasztalatból kiindulva alkották meg Vombat és Tobzoska világát: a két különbözően működő szereplő a Tanodú új közösségében keresi a helyét, miközben Tapír Mester segíti őket a nehezebb helyzetekben.
„Azt szerettük volna, hogy mindenki tudjon valakivel azonosulni a meséből, és megélhesse, hogy ami neki nehéz, az nemcsak az ő története” – mondja Zsirai Petra. –„A szereplők nem véletlenül lettek kedves állatkarakterek, szándékosan nem kapnak sem emberi neveket, sem diagnosztikus címkéket, és az sem meghatározott, hogy fiúk vagy lányok, óvodások vagy iskolások: a hangsúly az ismerős helyzeteken és a különböző megéléseken van.”
A Kolibri Gyerekkönyvkiadó gondozásában megjelent Megjöttünk! – Mesék és gyakorlatok a beilleszkedéshez című kötet három történetét szülőknek és pedagógusoknak szóló szakmai útmutató, beszélgetésindító kérdések és QR-kóddal elérhető relaxációs hanganyagok egészítik ki. A mesék a testben megjelenő érzéseket is leírják: milyen, amikor szorít a torkod vagy furcsán bizsereg a gyomrod. Így a közös olvasásból beszélgetés születhet arról, amit a gyerek a saját napjában is átélt.
