Hírek

Szívünk Rajta – A hagyományok jelentősége

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: decemberben a program szakmai és gyerekzsűrije egyaránt Takács Viktória Betlehemi mese című könyvét választotta. A szakmai csapat részéről Bánfi Csilla könyvtárpedagógia-tanár így nyilatkozott a könyvről: „Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket. Sebő Ferenc gondolata pontosan illik erre a könyvre. A Hagyományaink sorozat harmadik, most megjelent kötete, a Bethlehemi mese az 1223 óta jegyzett hagyományt mutatja be a gyerekek számára is érthetően, meseszerűen, mai történetbe helyezve. Az együtt készülődés családdal, barátokkal, közelivé hozza a karácsonyi hagyományt. Akár a könyvet olvassuk, vagy esetleg Bethlehemet készítünk, családi hagyománnyá válhat.”
Bence, a gyerekzsűri 6 éves óvodás tagja így vélekedett a hónap könyvéről: „Tetszett nagyon a történet, mert sok olyan volt benne, amit még nem tudtam. Az is jó volt, hogy a főszereplő is Bence, ezért olyan volt, mintha én lennék a főhős. És az is, hogy az anyukája, a testvére és az apukája is szerepeltek benne. A képek nagyon szépek, a színeik is nagyon tetszenek és aranyosak a szereplők arcai. Arra fogok emlékezni, hogy mennyi minden van, ami a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik.”

A hónap könyvén kívül még számos alkotás kiérdemelte a Szívünk rajta matricát. Gryllus Vilmos Vízcseppmesék című könyvében két történetet olvashatunk: egyiket a fiának, másikat a lányának ajánlotta a szerző. A könyvben a gyerekek megismerhetik a víz körforgását egy vízcsepp történetén keresztül, amit gyönyörű rajzok egészítenek ki.
A Diridongó című könyv az idén hetvenéves Móra Kiadó versválogatása, melybe növényekről, állatokról, a városról és az otthonról szóló szövegeket válogatták össze. Kiváló közös olvasmány a családnak.
A sakk sport, játék, tudomány és művészet egyszerre. Polgár Judit Legyél te is bajnok! című alkotásában gyakorlatok, rejtvények, villámkérdések is helyet kaptak, emellett pedig tanácsokat ad és történeteket is mesél a szerző.
Nagy Boldizsár szerkesztésében jelent meg a Meseország mindenkié című könyv, ami egy formabontó mesegyűjtemény. A kötet tizenhét kortárs szerző meseátiratát tartalmazza, különféle marginalizált vagy hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó szereplőkkel.
A halandzsarablók című könyvben tizenkét mesét olvashatunk, melyek a gyerekek nagy kedvencévé válhatnak. Harcos Bálint könyvéből megtudhatjuk, hogy mi van akkor, ha a papírsárkány tériszonyos, vagy éppen, hogy rendnek nevezhető-e az, ha a cipő a cipős-dobozba kerül.
Chihiro Maruyama Pierre a Labirintusnyomozó – Az égi várkastély titka című könyvében a címben szereplő kastély titkát kutatja. A könyv gyönyörű rajzai egyből beszippantják a könyv olvasóit: közös keresgélésre, időtöltésre invitálja a szülőket és gyerekeket.
Tóth Krisztina új verseiben a gyerekek mindennapjait írja meg. A Kígyóuborka szövegei megmosolyogtatnak, megnevettetnek, de olykor a könnyeket is csal szemünkbe.
Paola Peretti Én és a cseresznyefa című megrendítő könyvében a gyerekek megismerhetik, hogy milyen egy vak ember élete. A történet végére ráébredhetünk, hogy napi bosszúságaink mennyire jelentéktelenek.

Szívünk rajta 2020. december – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória

Scolar KID

Takács Viktória

Betlehemi mese

mesél

Teknős könyvek

Gryllus Vilmos

Vízcseppmesék

mesél

Móra

Szlukovényi Katalin

Diridongó

mesél

BOOKLINE KÖNYVEK

Polgár Judit

Legyél te is bajnok!

fejleszt

LABRISZ Leszbikus Egyesület

Nagy Boldizsár

Meseország mindenkié

segít

Pagony

Harcos Bálint

A halandzsarablók

mesél

Naphegy

Chihiro Maruyama

Pierre a Labirintusnyomozó – Az égi várkastély titka

fejleszt

Manó könyvek

Tóth Krisztina

Kígyóuborka

mesél

Maxim

Paola Peretti

Én és a cseresznyefa

rád talál

 

 

További információ:
Mihályi Dávid
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
mihalyi.david@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6446

Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.