Sajtóközlemények

A gyerekkönyv, amely J. R. R. Tolkient is megihlette – májusi Bookline Kids ajánló

Az olvasás nemcsak a szabadidő eltöltésének egyik lehetséges módja, hanem fontos szerepe van a gyerekek mentális és érzelmi fejlődésében is, hiszen a mesék által olyan tudást, tanulságokat, normákat sajátíthatnak el a legkisebbek, amik kapaszkodót adnak a világ megértéséhez, s nem mellesleg a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, később olvasó felnőtté válhatnak.

Az olvasóvá nevelésen túl az esti meseolvasás – mint ahogy azt Kádár Annamária több írásában kiemeli – hatékony eszköze a szülő-gyermek kommunikációnak, segítenek megteremteni a gyerekek érzelmi biztonságát. Az elhangzott történetek pedig hozzájárulhatnak a pozitív önértékelés kialakulásához, a mesék segítségével a kicsik képesek lehetnek olyan pozitív látásmódot kialakítani, ami később segítségükre lehet a különböző problémák megoldásában. De az esti meséknek, a közös olvasásoknak nemcsak pszichológiai vonatkozásai vannak, hiszen az elolvasott történetek a fejlesztik a gondolkodást és a szókincset is.

Ezt támasztja alá az Ohio Állami Egyetem 2019-ben közreadott tanulmánya, amely szerint a gyerekek sokkal több szóval találkoznak a mesekönyvekben, mint egy hétköznapi beszélgetés alkalmával, sőt az olvasás nagyban segíti azt is, hogy később milyen hatékonysággal tudják megoldani az iskolai feladatokat. A kutatás szerint azok a gyerekek, akiknek 5 éves korukig nem olvastak, mindössze 4600 szónak vannak birtokában, ez a szám a heti egy-két alkalommal könyvet forgatók esetében már 63 570, a naponta mesét hallgató gyerekek pedig 296 660 szót tanulnak meg.

Mindezek mellett a mesék fejlesztik a gyerekek kreativitását is, hiszen általuk olyan képzeletbeli tájakon, mesés élőlényekkel és tárgyakkal találkozhatnak, amikkel a mindennapok során nem. A Bookline Kids ebben a hónapban kiemelt gyerekkönyve, Veronica Cossanteli A csibukok varázslatos földjén című története is ilyen elvarázsolt világba viszi olvasóit.

A mese azzal veszi kezdetét, hogy a két főszereplő Pip és Flóra megszökik nevelőotthonukból, hátrahagyva szomorú és kilátástalan életüket. A sikeres szökést követően azonban hamar elrabolja őket egy ogre, akitől, ha nehezen is, de sikerül megmenekülniük, és ezen a ponton elképesztő kalandok sora kezdődik, amelyek során a két főhős megtanulja, hogy olykor érdemes letérni a megszokott útról, átértékelni a már megszerzett tapasztalatokat, és felülvizsgálni a sokszor előítéletekre épülő véleményt. Ezt az összetett mondanivalót formálja a gyerekek nyelvén is érthető üzenetté a regény, ebben pedig nagy segítséget nyújt a szerző meghökkentő és varázslatos világa, ahol olyan különleges lények élnek, mint a fahéjmedvék, lápi koboldok, bukdácsok, elfek, és nem utolsósorban a csibukok.

A történet és a benne felépített, elbűvölő és varázslattal teli világ a fantasy egyik legjelentősebb alakjának, J. R. R. Tolkiennek és gyermekeinek szívét is rabul ejtette, olyannyira, hogy a Gyűrűk Ura című könyvsorozat szerzője e történet alapján írta meg A hobbitot. Tolkien így írt a műről: „a gyermekeimmel együtt tagadhatatlanul beleszerettünk E. A. Wyke-Smith A csibukok varázslatos földjén című könyvébe… és persze Gorbóba, az egész díszes társaság legragyogóbb gyöngyszemébe.”

Még több fantasy a Bookline Kids ajánlásával

A Bookline Kids kiemelt könyvei között több, A csibukok varázslatos földjéhez hasonló mesét találhatnak az érdeklődők. Ilyen például Jamie Littler Zúzmaraszív című kötete, amely egy új, még fel nem fedezett havas világba hívja az olvasót, ahol a főszereplő Ash és társai megtanulják, hogy milyen kívülállónak, különlegesnek lenni, és azt, hogy hogyan küzdhetnek önmagukért. Hasonlóan lebilincselő Michael Ende klasszikusnak számító regénye A Végtelen Történet. A Tedd azt, amit akarsz! alcímet viselő történetet világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, 1979-es megjelenése óta számtalan nyelvre lefordították, és filmet is forgattak belőle. De érdemes megemlíteni Bartos Felicián Andris és a fehér démon című serdülőknek szánt írását, amelynek története szerint Andris egy boldogtalan és szomorkás reggelen lemegy a térre, ahol egyik pillanatról a másikra egy különleges világba kerül, amelyben – az egyébként saját útját kereső – kamasznak önállóan kell szembeszállni a gonosszal: a fehér démonnal.

A Bookline Kids

A Bookline-nál hiszünk abban, hogy a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, majd olvasó felnőtté válnak. Ezért tartottuk fontosnak, hogy megújítsuk, továbbfejlesszük a Szívünk rajta programot, hogy így még hasznosabban tudjuk hozzájárulni a közös olvasásokhoz. A 2022. áprilisában indult Bookline Kids az egyetlen olyan könyvajánló program Magyarországon, amely havonta gyerekek és szakértő szülők bevonásával mutatja be a jobbnál jobb gyerekkönyveket, segít eligazodni a gyerekkönyvek birodalmában, segítségével a szülők testreszabott ajánlásokat kaphatnak.

A Bookline Kids elsődleges célja, hogy szakértők segítségével a szülők meg tudják határozni, hogy a kicsiknek milyen könyvre van szükségük, ezért az eddigieknél még hatékonyabban, korosztályok és különböző élethelyzetek mentén választhatják ki az esti olvasások következő kedvencét.