Sajtóközlemények

A Nagyfőnök és az elmúlt évek egyik legnépszerűbb francia írója a Bookline sikerlistájának élén

Változatos képet mutat a Bookline májusi sikerlistája, hiszen Dezső András Portik Tamásról írt, Nagyfőnök című könyve, Valérie Perrin A vasárnap koldusai című regénye, valamint Lucinda Riley, Harry Whittaker AtlasPa Salt története című mitikus, szórakoztató irodalmi alkotása foglalja el az összesítés első három helyét. Emellett több szépirodalmi könyvet, romantikus történet, gyerekkönyvet, valamint önismereti írást is találhatunk a Bookline sikerlistáján.

Májusban Dezső András negyedik, Nagyfőnök című könyve érdekelte a legtöbb olvasót, amely Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását tárja a közönség elé. A tényfeltáró újságíró nemcsak végigvezet a magyar kriminalisztikában egyedülálló jelentőségű bűnöző életének legfontosabb momentumain, bemutatja azt is, milyen módon segítette a kilencvenes évek társadalmi, politikai helyzete a szervezett bűnözés kialakulását, elterjedését. A második helyen szereplő Valérie Perrin A vasárnap koldusai című regénye áll. A szerző az elmúlt évek egyik legnépszerűbb francia írója, aki Magyarországon Másodvirágzás című kötetével lett ismert az olvasók körében. Most megjelent kötete többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy „megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni?”. A Bookline májusi sikerlistájának harmadik helyét Lucinda Riley Atlas – Pa Salt története című könyve szerezte meg, amely a népszerű Hét nővér-könyvsorozat befejező kötete, méltó lezárást ígér a sorozat rajongóinak, a mitikus történetek kedvelőinek.

Több ifjúsági kötet is szerepel a sikerlistán, közülük a legelőkelőbb pozícióban, a negyedik helyen Leiner Laura új kötete, a 40 nyári nap áll. A történet a főszereplő Zoé negyven napját tárja az olvasók elé, amely nemcsak az állatparkban töltött nyári munka izgalmaival, hanem a felnőtté válás kérdéseivel foglalkozik, olyan kérdésekkel, amelyekkel sok tinédzser tud azonosulni.

Leiner Laura kötetét Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regénye követi, amelyet nemcsak az olvasók fogadtak kiemelt érdeklődéssel, a kritikusok is elismerően nyilatkoztak róla. Hazánk egyik legismertebb kortárs írója kötetében az 1944-es kolozsvári gettósítást elszenvedő gyermek sorsát követi végig, ahogy a főhős kerülőutakon keresztül kerül kapcsolatba a saját történetével.

Sokan érdeklődtek Jakupcsek Gabriella A napos B oldal, Jo Nesbo Vérhold című könyve iránt, valamint továbbra is keresett olvasnivaló Alan Rickman Őrülten, mélyen című írása. Jakupcsek Gabriella hatodik helyet megszerző kötetében a népszerű műsorvezető, író saját meglátásai, tapasztalatai, valamint szakemberek javaslatai mentén üzeni az olvasóknak, hogy „igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt.”. Jo Nesbo Vérhold című krimije a nagysikerű Harry Hole-sorozat 13. része, amelyben a főhősnek amellett, hogy saját magánéletét is helyre kell hozni, egy drogkartellel is konfliktusba kerül egy olyan hölgy miatt, aki kivételesen fontos számára. Alan Rickman Őrülten, mélyen című kötete a színész huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplójából szemezget.