Hírek

Bookline Top 50 – Tavasszal teli olvasmányok

Bár már láthatunk jeleket arra, hogy közeledik a tavasz, a valódi nyitás még nem következett be. Maradtunk még otthon, viszont így sokan és sokat olvastunk. A Bookline márciusi toplistája szerint szívesen töltődünk egy-egy önismereti írás vagy romantikus történet segítségével, de örömmel vonjuk be az olvasásba a legkisebbeket is. A toplista első helyén Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve áll, őt Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című írása követi, a lista harmadik helyét pedig Matthew McConaughey önéletrajzi könyve, a Zöldlámpa foglalja el.

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve már a sokadik alkalommal szerepel a Bookline sikerlistájának élén. Ennek oka, hogy az Örökölt sors egy hiánypótló és örökérvényű témát dolgoz fel: segíti a családi sebek feltárását, így a gyógyulás útjára léphet az olvasó. A szerző szerint „múltunk feltárása nélkül csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük”. Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című könyvével szerezte meg a lista második helyét. Kepes legújabb könyvében Popper Péter egyik elhíresült mondata mentén jár utána annak a kérdésnek, hogy az egyes társadalmi rétegekben mi jelenti a boldogságot. A dobogó legalsó fokát Matthew McConaughey könyvvé formált gondolatai állnak. A Zöldlámpában McConaughey megmutatja, hogy egy világhírű színész is ember: neki is vannak nehézségei, megél kudarcokat és sikereket. De az Oscar-díjas művész nemcsak saját élettörténetét kívánja bemutatni, hanem reményei szerint könyve „jóízű orvosság”, szerelmeslevél az élethez.

A sikerlista szerint a tavaszi nagytakarítás kiterjedt a lélekre is, így több önismereti könyvet találunk március legkeresettebb olvasmányai között. Ilyen Almássi Kitti Ki vagy te? című nagysikerű könyve, amelyben a szakpszichológus abban próbál segíteni, hogyan küzdjünk meg a minket érő külső elvárásokkal, miközben magunkat is jobban megismerjük. Sokan vették kézbe Jordan B. Peterson Túl a renden című könyvét. A „hivatásos provokátorként” is ismert szakember írásával az egész világot zavarba hozta. Ennek oka, hogy kendőzetlen stílusban bontja le a tudomány, a hit és az emberi természet általánosításait.

Önismereti könyvek mellett az olvasók előszeretettel mélyedtek el egy-egy romantikus történetben is. Továbbra is népszerű Julia Quinn könyvsorozata (A herceg és én; A vikomt, aki engem szeret; Tisztességes ajánlat), amelyben nyolc testvér érzelmekkel teli történetét ismerhetjük meg. De előkelő helyet foglal el a Bookline sikerlistáján Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyve. A biológusként is tevékenykedő írónő első regényében egy közösségtől elzárkózó, mocsárban élő kislány történetét tárja elénk, akinek rövid idő alatt felbolydul az élete: barátot, majd szerelmet talál, megtanul olvasni, és egy gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik.

Húsvét közeledtével az olvasók szívesen választottak egy-egy tojásfestésről, locsolkodásról szóló történetet a legkisebbek számára. A Barátnőm Bori könyvsorozat41. részében Bori húsvéti kalandját ismerhetik meg a gyerekek, amelyben különleges barátság jön létre a kislány és egy bajba jutott nyuszi között. Szintén kedvelt húsvéti olvasmány volt Marék Veronika Boribon tojást fest című könyve. A könyv és szereplőinek segítségével megismerhetjük a húsvéti szokásokat, például a tojásfestést és a locsolkodást.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: márciusban a program szakmai zsűrije Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet! című könyvét választotta. A könyvről Szinetár Dóra – a hónap felnőtt zsűrije – így nyilatkozott: „Az egész könyv tele van szeretettel és jósággal, de mivel mindez a poklon és az ördögökön keresztül kerül bemutatásra (…) vicces, szórakoztató, friss és pörgős.

Szívünk rajta 2021. február – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőKönyv címeKorosztály
KönyvmolyképzőEcsédi OrsolyaMeleg a helyzet8-14
MóraBartos FeliciánAndris és a fehér démon10-13
Manó könyvekKertész EdinaLajhár a sztár8-13
KolibriHannah WilsonMocsok műanyag és számtalan szemét10-13
NapraforgóCarmen Blázquez33 történet lányokról régen és most8-10
GeopenMagali Le HuchePepe és az afrikai zene5-7

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PSzerzőCímVáltozás…napja a listán
1Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sors1840
2Kepes AndrásA boldog hülye és az okos depressziós-154
3Matthew McConaugheyZöldlámpa0119
4Edith Eva EgerA döntés054
5Julia QuinnMr. Bridgerton csábítása – Colin történeteúj25
6Edith Eva EgerAz ajándék1123
7Karády AnnaA füredi lány1439
8Edith Eva EgerA döntés0102
9Szilvay GergelyA gender-elmélet kritikájaúj22
10Edith Eva EgerAz ajándék153
11Paulo CoelhoAz íjászúj26
12Hatos PálRosszfiúk világforradalma1834
13Liane SchneiderBori és a húsvéti nyúlúj23
14Jordan B. PetersonTúl a renden – Újabb 12 szabály az élethezúj26
15Julia QuinnA herceg és én (filmes borítóval)-1069
16Robert GalbraithZavaros vérúj4
17Almási KittiKi vagy Te?-7183
18Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek15264
19Marék VeronikaBoribon tojást festúj23
20Charlie MackesyA Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Lóúj20
21Pamela Binnings EwenPárizs királynője-341
22Lee Child, Andrew ChildAz őrszemúj28
23Bartos ErikaBogyó és Babóca – Hónapok meséi1655
24Jessikka AroPutyin trolljaiúj8
25Julia QuinnA vikomt, aki engem szeretett-1956
26Sarah CrossanDarázsfészekúj21
27Peter WohllebenA természet jelbeszédeúj15
28Oliver König; Karl SchattenhoferBevezetés a csoportdinamikábaúj11
29David AttenboroughEgy élet a bolygónkon-7122
30Evelyn WerroAgilis keretrendszerek csoportdinamikai szempontbólúj11
31Dragomán GyörgyFőzőskönyv3112
32Mező GáborA média lenyúlásának titkos történeteúj20
33Elaine Mazlish; Adele FaberBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje-676
34Krasznahorkai LászlóHerscht 077691532
35Guillaume MussoEgy párizsi apartmanúj19
36Beck AndreaA Titoktündér-2166
37Lukács LizaHogyan szeretsz?-11118
38Shona InnesAz élet olyan, mint a szélúj29
39Julia QuinnTisztességes ajánlat-3054
40R. Kelényi AngelikaRejtélyes Rioúj22
41Ambrus ÉvaAnya, kérek még!-1279
42Shona InnesA család olyan, mint egy sütiúj23
43Tamás Gáspár MiklósAntitézis-2952
44Yrsa SigurdardóttirVesztőhelyúj17
45Yuval Noah HarariSapiens-2270
46Almási KittiBátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése-2776
47Dániel AndrásA kuflik és a furcsa árnyékúj9
48Takács ViktóriaHúsvéti meseúj7
49Maye MuskEgy nőnek legyenek terveiúj30

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PSzerzőCímVáltozás…napja a listán
1Edith Eva EgerA döntés1039
2Jessikka AroPutyin trolljai – Igaz történetek az orosz infoháború frontvonalábólúj11
3Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sors0338
4Edith Eva EgerAz ajándék – 12 életmentő leckeúj22
5Arne DahlValaki figyel-165
6Kepes AndrásA boldog hülye és az okos depressziósúj28
7Lee Child, Andrew ChildAz Őrszemúj30
8Guillaume MussoEgy párizsi apartmanúj28
9Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek354
10Krasznahorkai LászlóHerscht 07769új19

További információ:

Bistey Attila
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
bistey.attila@libribookline.com
Mobil: +36 70 285 0554

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu

A Good Life Books kiadó világszerte megjelenő sikerkönyveket kínál az önfejlesztés,
egészséges életmód, pszichológia és spiritualitás témájában. Fizikai testünk, az elménk és a lelki önvalónk kiegyensúlyozott, egészséges összhangja a kiadó holisztikus
szemléletmódjának lényege. A mindenki által vágyott teljes élet egészséget jelent,
mindhárom szinten. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember önismeretre jusson. Korunk egyik jelentős kihívása, a fizikai és mentális egészség egységének megteremtése, az önismeret útjainak felfedezése, amely a kreatív és innovatív személyiség kialakulásának és működésének fontos feltétele.

A magyar könyvpiac egyik legmarkánsabb profillal rendelkező kiadója 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, spirituális valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. Nemzetközi sikerszerzőink között vannak: Roxie Nafousi, Louise Hay, Anthony William, Joe Dispenza, Nick Trenton, Dr. Michael Greger, Neale Donald Walsch, Dan Millman, Rhonda Byrne, Eckhart Tolle, Deepak Chopra.

1994-ben alapított kiadót a pillanatnyi trendek helyett a saját értékrendszerén alapuló döntések tették az ország egyik vezető műhelyévé. Termékeik között szépirodalomi kiadványok, gyerekkönyvek és tudományos tankönyvek is találhatók. Szerzőik között pedig olyan kiváló hazai és külföldi írókat tudhatnak, mint Ian McEwan, David Grossman, Sofi Oksanen, Karafiáth Orsolya, Tandori Dezső, Tisza Kata, vagy Temesi Ferenc.

A Jaffa Kiadó több mint húsz éve kínál pszichológiai, önismereti, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, amelyek elindítanak a változás útján. Kínálatában szerepel Csernus Imre szókimondó művei, szépirodalmi ritkaságok, mint Szabó Magda teljes életműve, Gyarmati Fanni Naplója, Kosztolányi Ádám írásai, valamint a Modern Magyar Történelem sorozat kötetei. Szerzőik között olyan hazai és külföldi alkotókat találhatunk, mint Ablonczy Balázs, Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Harlan Coben vagy Jeff Abbott.

A Libri-Bookline cégcsoport leányvállalataként működő Hitel Könyvkiadó 2023 októberében alakult, kínálatában a szépirodalmi, igényes szórakoztató irodalmi művek és életrajzok mellett helyet kapnak a tudományos és ismeretterjesztő kötetek is. A könyvkiadás mellett a Hitel folyóirat kiadójaként annak szellemiségét és hagyományait továbbörökítve felel a lapszámok megjelenéséért.

A Diafilmgyártó Kft. az 1954-ben alapított MDV jogutóda, ma már Európa egyetlen diafilmgyártója.

Kínálatunkban 300 cím, köztük számos új kiadvány is megtalálható, melyek kortárs szerzők műveiből, neves grafikusok illusztrációival készült alkotások. A diafilm a népszerűségét nemcsak a termék, de a műfaj különlegességének is köszönheti. Számos előnyét és értékét hangsúlyozva pszichológusok is előszeretettel ajánlják kisgyermekes családoknak a diavetítést.

2012-ben jött létre, egyre szélesedő kínálatában pedig a klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalom mellett a Disney- és Marvel-hősökhöz, valamint a Star Wars, a Minecraft és a DC világához kapcsolódó könyvek is megtalálhatóak. Fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, ezért a születéstől a felnőtté válásig igyekeznek olvasmányokat adni a gyerekek és szüleik kezébe.

Több évtizedes hagyományai jegyében ma is ez a könyves műhely gondozza Márai Sándor, Örkény István és Romsics Ignác életműsorozatát. Kiváló világirodalmi klasszisok (mint Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Vladimir Nabokov, vagy Agatha Christie), magyar kortárs szerzők (többek között Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Lackfi János, Cserna-Szabó András), életrajzok és színvonalas filozófiai, történelmi, kultúrtörténeti munkák is napvilágot látnak gondozásukban. A 2015-ben indított, Szép Magyar Könyv díjas Helikon Zsebkönyvek sorozatával pedig elérhető áron kínálja a világirodalom klasszikusait.

Több mint harminc éve a magyar könyvkiadás meghatározó műhelye. Ez alatt az idő alatt 1500 könyvet jelentetett meg nyomtatásban, számos díjat és elismerést kapott. Ismeretterjesztő és szépirodalmi címei esetében is arra törekszik, hogy az olvasók számára korszerű és hiteles világértelmezéseket kínáljon. Fő célkitűzése, hogy szakmailag lektorált, szigorúan szerkesztett, szépen kivitelezett, magas színvonalú és érdekes könyveket készítsen világra nyitott olvasói számára.

Az 1993-ban alapított, legendás múltú cég célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségénekbemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között Margaret Atwoodot, Cormac McCarthyt és Albert Camus-t. A fiatal magyar költőgeneráció több tagjának is itt jelennek meg a könyvei. Ez a műhely gondozza Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Borbély Szilárd életművét, de itt jelennek meg Orvos-Tóth Noémi könyvei is.

2011 óta, a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjeként regényeket, ismeretterjesztő köteteket egyaránt gondoz, portfóliójában szinte minden műfaj megtalálható a történelmi vagy romantikus regényektől a pszichológiai témájú és önsegítő könyvekig. Legnépszerűbb hazai szerzői, például Náray Tamás, Frei Tamás, Bibók Bea vagy Fábián Janka a sikerlisták állandó szereplői.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.