Sajtóközlemények

Libri irodalmi díjak 2018 – Megvannak a nyertesek

Átadták a Libri irodalmi díjakat

 

A Libri irodalmi díjat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. azzal a céllal, hogy díjazza az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit. A zsűri egy regényt, a közönség, egy elsőkötetes, de annál népszerűbb szerző paródiakötetét díjazta.

A Libri irodalmi díj nyertese 2018-ban Tompa Andrea Omerta című regénye. A Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 15-én este tartották a Budapest Music Centerben.

„A zsűri véleménye és a szervező Libri célkitűzése szerint a Libri irodalmi díj egyik legfontosabb feladata, hogy közelebb hozza az olvasókhoz a kultúrát és felhívja a nagyközönség figyelmét annak kiváló alkotóira és műveire, a velünk élő, virágzó kortárs magyar irodalomra.” – mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing igazgatója.

A díjakra a szakmai zsűri és közönség szavazhatott. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amit bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet több mint 100 képviselője tehetett javaslatot, hogy a 2017-ben megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség. Idén ebből a 10 könyvből kerültek ki a győztes alkotások:

 

BÖDŐCS TIBOR: Addig se iszik

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A melankólia dicsérete

KEMÉNY ISTVÁN: Lúdbőr

NÁDAS PÉTER: Világló részletek I-II.

PARTI NAGY LAJOS: Létbüfé

PEER KRISZTIÁN: 42

SPIRÓ GYÖRGY: Kőbéka

TOLNAI OTTÓ: Nem könnyű

TOMPA ANDREA: Omerta

VIDA GÁBOR: Egy dadogás története

 

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A döntős könyvek között találhatunk egy memoárt, Nádas Péter könyvét, három regényt, Tompa Andrea, Spiró György és Vida Gábor alkotásait, három verseskötetet Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián és Tolnai Ottó tollából, két esszékötetet, Földényi F. László és Kemény István művét, valamint egy paródiakötetet az elsőkönyves Bödőcs Tibortól.

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja szerint: „Az a könyv, amely a díjat kapja, Tompa Andrea Omerta című regénye, szenvedélyesen beszél. És erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez. Nem is egy, hanem négy. Három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát halljuk. Ez a regény ráadásul eléri azt, hogy akár egy olyan téma, mint a rózsanemesítés (nőies? nem: kifejezetten férfias) témája érdekelje az embert, amennyiben ilyen virágzóan írnak róla.”

Az Addig se iszik, Bödőcs Tibor első könyve, 2017 legkeresettebb hazai könyve volt. Szeptemberi megjelenése óta a sikerlisták élén található. A több mint 15 000 beérkezett közönségszavazat alapján az a könyv érdemelte ki az elismerést, aminek szerzője az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy a szépirodalmat a lehető legszélesebb közönséggel ismertesse és szerettesse meg. És úgy tűnik, ezért a közönség nagyon hálás volt. Tavaly megjelent könyve az olvasásnépszerűsítés mintapéldája, hiszen azon a nyelven keresztül hozza közelebb mindannyiunkhoz a magyar- és a világirodalom nagyjait, amit mindannyian nagyon jól értünk: ez pedig a nevetés. Bödőcs kötete a nagy elődök hangjával beszél aktualitásokról. Hidat ver a régi és az új közé, egyszerre emel és dönt le szobrokat.

A díjról, a 143 könyvről, a kiválasztottakról és nyertesekről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmi_dij/

https://www.facebook.com/librikonyvesboltok

 

Libri irodalmi díjak

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2018-ban összesen 143 könyv felelt meg, a lista 42 kiadó könyveiből állt össze, összesen 53 tényirodalmi és 90 szépirodalmi kötet szerepel rajta. Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2018 februárjában 107 neves közéleti személyiség voksolt 5-5 olyan könyvre, amelyeknek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így létrejött tízes listából pedig a tavasz folyamán az 5 tagú zsűri és a közönség választotta ki azt a két könyvet, amelyek májusban megkapták a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Libri irodalmi díjak első körös szavazásán részt vett többek között Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bajári Levente, Barabás Zsófi, Bánfalvi Eszter, Bárdos András, Besenczi Árpád, a Budapesti Fesztiválzenekar, Bus István, Danks Emese, Deczki Sarolta, Divinyi Réka, Dragomán György, Duboczky Gergely, Eszéki Erzsébet, Fáy Miklós, Forgách András, Gyurkó Szilvia, Herczku Ágnes, Kálmán C. György, Király Júlia, Török Ferenc, Schilling Árpád, Veiszer Alinda és Zoltán Gábor is.

Libri-Bookline Zrt.

 

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat.