Sajtóközlemények

Bookline Top50 – Szerettünk, izgultunk, meséltünk

Bookline sajtóközlemény

2018. április 13.

 

Szerettünk, izgultunk, meséltünk

 

A Bookline márciusi sikerlistájának több mint a fele új könyv lett, a dobogós helyezettek is majd teljesen kicserélődtek március óta. A tavasz közeledtével mertünk szeretni és borzongani, és nem zárkóztunk el a történelmi felfedezésektől sem. Első helyét megőrizte Dan Brown Eredet című regénye, második lett a Stephen és Lucy Hawking nevével fémjelzett George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz, a harmadik pedig egy hamisítatlan krimi Lee Child tollából.

Első maradt a Bookline sikerlistáján Dan Brown Eredet című izgalmas regénye, ami egy olyan felfedezés nyomába ered, amely egyszer és mindenkorra megváltoztathatja a tudomány világát és az emberiség történelmét. A főszereplő a szimbolika és a vallási ikonológia professzora, Robert Langdon egy tudományos találkozón vesz részt, ami váratlanul egy lélegzetelállító hajszába csap át. Az Eredet méltó folytatása Dan Brown már eddig is páratlan regényuniverzumának.

A nemrég elhunyt Stephen Hawking különböző szerzőtársakkal három könyvvel is rajta van a sikerlistán. Hawking a modernkori tudomány úttörője és egyben legismertebb arca volt, aki az Idő rövid története című munkájával új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztés történetében.  A könyvben felvázolt elméleteket még közérthetőbb formában feldolgozó Az idő még rövidebb története óriási népszerűségnek örvendett márciusban az olvasók körében, akárcsak a szerző Lucy Hawkinggal közösen írt ifjúsági regényei, a George és az ősrobbanás, valamint a George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz.

Lee Child Éjféli szállítmány című regényének főhőse Jack Reacher 22. alkalommal tér vissza. Az egykori katonai rendőr ezúttal egy titokzatos gyűrűvel a zsebében indul a vadregényes Wyoming tájaira, hogy fényt derítsen egy minden korábbinál szövevényesebb rejtélyre. A mű a nyomtatott és az e-könyves listán is előkelő helyet szerzett magának.

A sikeres tudományos könyvek között találjuk Yuval Noah Harari Sapiens, Homo deus című című könyvét, ami bemutatja hogyan válhatott egy négylábú emlős a Föld uralkodó fajává. Kiderül milyen stációkon ment végig az ember fejlődése során, és milyen alkukat kellett megkötnie a fennmaradásért.  A szerző a jeruzsálemi egyetem tanáraként Sapiens című könyvében szédületes mennyiségű tudást felhalmozva ad új megvilágítást az emberiség több ezer évvel ezelőtt elkezdődött történetnek, Homo Deus című kötetében pedig közérthető, mégis minden részletre kiterjedő alapossággal mutatja be lehetséges jövőnket. De vajon elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy szembenézzünk a ránk váró kihívásokkal?

A moziban megjelenő filmek sikere szerencsésen hat a könyvekre, André Aciman Szólíts a neveden azonos címmel bemutatott, Oscar-díjjal is kitüntetett filmjének eredetije Észak-Olaszország idilli világába vezeti el az olvasót, ahol Elio a 17 éves kamasz fiúk gondtalan életét éli, amikor rátalál a mindent elsöprő szerelem. A két fiatal férfi lebilincselő szépségű történetét bemutató regény számos nemzetközi elismerést vívott ki magának, a Publishers Weekly és a Washington Post pedig egyenesen az év legjobb könyvének választotta.

A február végén mozikba került mozifilm, A Vörös veréb történetét jegyző Jason Matthewsról nem lehet elmondani, hogy kényelmes fotelből találta ki kémregényét. Matthews a CIA nyugalmazott tisztje, aki pályája során testközelből kísérhette végig a kémek árulásokkal, erőszakkal és kiszámíthatatlan fordulatokkal teli életét – talán épp ezért is sikerült letehetetlen könyvet írnia napjaink új, titkos hidegháborújáról. Guillermo Del Toro 2018 márciusában egyszerre zsebelhette be a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek kijáró Oscar-díjat a Víz érintése című mozijával. A film egyedülálló hangulatát és itt-ott nyitva hagyott kérdéseit ismerhetik meg közelebbről a kötetből azok, akiket már magával ragadott ez a modernkori tündérmese, és azok is, akik csak a könyv elolvasása után hajlandóak megnézni egy filmet.

A sikerlista állandó szereplői a gyerek- és ifjúsági könyvek. Beck Andrea Titoktündére c. kötetével egy klasszikus értelemben vett mesekönyvet írt, olyat, ami a műfaj legnemesebb hagyományait követve kalauzolja be a kicsiket és a nagyokat a varázslatos mesevilágba. Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról címmel az univerzum rejtett titkaiba vezeti be a legkisebbeket, közérthetően elmesélve azokat a jelenségeket, amelyet olykor felnőttként is nehezünkre esik megérteni.

Bartos Erika a Buda hegyeiben a legkisebbek előtt tárja fel a főváros rejtett kincseit.  A kötet érdekessége, hogy az építészmérnök végzettségű szerző olyan különlegességekre is rámutat, amelyek a szülők számára is újdonságok lehetnek, és a gyerekeket is elbűvöli.  Ugyancsak Bartos Erika tollából születtek meg az élet legnagyobb kérdéseit bemutató kötetek, amik mind a sikerlista szereplői, az Elmúlás és a Születés, amelyek könnyed nyelvezettel beszélnek az olykor kivételesen nehéz témákról.

A gyerek,- és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást, márciusban a Szívünk rajta program szakmai és gyerekzsűrije szerint Világvége alsó című könyv lett március hónap kiemelt könyve. A szakmai csapat részéről Szinetár Dóra színésznő a kötetbe rendezett kortárs írók tollából született mai népmeséket elbűvölőnek tartotta mind a gyerekek, mind szüleik számára.

Szívünk rajta 2018 március  – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória
Naphegy Kiadó Mai népmesék kortárs íróktól Világvége alsó Mesél
Scolar Kiadó Fabian Lenk Idődetektívek Mesél
Scolar Kiadó Andrea Erne Földünk Fejleszt
Scolar Kiadó Doris Rübel A balett Segít
Kolibri Bosnyák Viktória És most hogy festek? Mesél

 

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Dan Brown Eredet Gabo Kiadó 0 52
2 Stephen Hawking; Lucy Hawking George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 15
3 Lee Child Éjféli szállítmány General Press Kiadó új 28
4 Robert Lawson A lélek útja Trivium Kiadó új 29
5 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó 0 115
6 Robin Cook Sarlatánok Geopen Kiadó új 14
7 Stephen Hawking; Leonard Mlodinow Az idő még rövidebb története Akkord Kiadó új 15
8 Stephen Hawking; Lucy Hawking George és az Ősrobbanás Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 15
9 André Aciman Szólíts a neveden Athenaeum Kiadó -6 53
10 Douglas Murray Európa furcsa halála ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT. új 11
11 E L James Sötét Libri Könyvkiadó -9 50
12 Yuval Noah Harari Homo Deus Animus Kiadó 3 118
13 Liane Schneider Bori és a húsvéti nyúl Manó Könyvek új 30
14 Beck Andrea A Titoktündér Beck & Partners Mi. Kft. -1 172
15 Edith Eva Eger A döntés Libri Könyvkiadó -7 163
16 Camilla Läckberg A boszorkány Animus Kiadó 11 38
17 Jason Matthews Vörös veréb Agave Könyvek új 23
18 Daniel Kraus, Guillermo Del Toro A víz érintése Bluemoon Könyvek új 20
19 Bartos Erika Születés Móra Könyvkiadó 29 36
20 Nadia Murad Az utolsó lány Libri Könyvkiadó új 22
21 Moldova György Az új császár új ruhája Urbis Könyvkiadó új 10
22 Bödőcs Tibor Addig se iszik Helikon Kiadó -16 203
23 Bolgár György Orbán-mesék Noran Libro Kiadó 5 48
24 Bakancslista Scolar Kiadó új 24
25 Mancs Őrjárat – A húsvéti tojásvadászat megmentése JCS MÉDIA KFT. új 21
26 Jeff Kinney Egy ropi naplója 12. – Lépjünk le! Könyvmolyképző Kiadó Kft. -7 116
27 Berg Judit, Kertész Erzsi A négy madár titka Pozsonyi Pagony -5 127
28 Romsics Ignác Magyarország története Kossuth Kiadó -18 127
29 Kondor Vilmos A korona ügynöke Libri Könyvkiadó új 7
30 Meik Wiking Hygge Kossuth Kiadó -6 331
31 John Green Teknősök végtelen sora – puha kötés Gabo Kiadó új 16
32 Kádár Annamária, Kerekes Valéria Mesepszichológia a gyakorlatban Kulcslyuk Kiadó -12 129
33 Tom Clancy, Mark Greaney Köztünk az áruló Partvonal Könyvkiadó Kft új 23
34 Fábián Janka Lotti öröksége Libri Könyvkiadó új 14
35 Magyar Tudományos Akadémia A magyar helyesírás szabályai   Akadémiai Kiadó -10 45
36 Bartos Erika Elmúlás Móra Könyvkiadó 17 34
37 Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 11
38 Jason Matthews Az árulás palotája Agave Könyvek új 27
39 Robert I. Sutton Kis seggfejkalauz Athenaeum Kiadó 6 36
40 Sarah Pinborough 13 perc 21. Század Kiadó -4 43
41 Sylvia Day Botrányos viszonyok Álomgyár Kiadó új 22
42 Mancs Őrjárat – A kutyik megmentik a nyuszikat JCS MÉDIA KFT. új 21
43 Farkas Róbert Első könyvem a fénysebességről KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 13
44 Oravecz Imre Ókontri Magvető Könyvkiadó új 11
45 Ken Follett A tűzoszlop Gabo Kiadó -11 200
46 Bartos Erika Buda hegyei Móra Könyvkiadó új 23
47 Jeff Kinney Egy ropi naplója 1. – képSregény Könyvmolyképző Kiadó Kft. -30 115
48 Dan Simmons Terror Agave Könyvek új 4
49 Leiner Laura Ég veled L&L Kiadó új 28
50 Dr. Michael Newton Lelkünk útja I. AGYKONTROLL KFT új 10

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Camilla Läckberg A boszorkány Animus Kiadó 4 36
2 Lee Child Éjféli szállítmány General Press Könyvkiadó új 28
3 André Aciman Szólíts a neveden Athenaeum -2 53
4 Sarah Pinborough 13 perc 21. Század Kiadó új 22
5 Jo Nesbø Szomjúság Animus Kiadó 1 140
6 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó -4 115
7 Yuval Noah Harari Homo Deus Animus Kiadó -3 115
8 Edith Eva Eger A döntés Libri Kiadó -1 69
9 Bödőcs Tibor Addig se iszik Helikon Kiadó -1 195
10 Kondor Vilmos A korona ügynöke Libri Kiadó új 7

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu