Sajtóközlemények

Melegre várva

Orvos-Tóth Noémi pszichológiai írása már hónapok óta előkelő helyezést ér el a Bookline sikerlistáján. Az Örökölt sors népszerűsége témájából eredhet, hiszen a szerző állítása szerint frusztrációink okait családunk múltjában kell keresni. Ez sokszor nem könnyű feladat, mivel a könyv szerint felmenőink traumáit, titkait, illetve kimondatlan feszültségeit generációról generációra adjuk tovább.

D. Tóth Kriszta első regénye, a Jöttem, hadd lássalak 2013-ban sikerkönyvként debütált. A kötetet a szerző édesanyjának élete inspirálta, ezáltal egy hihetetlenül személyes vallomást olvashatunk. Az új kiadás a népszerű újságíró átdolgozott előszavával jelent meg. A harmadik helyet méltán kiérdemlő Maffiózók mackónadrágban szerzője, Dezső András már kétszer is elnyerte a legjobb oknyomozó újságíróknak járó Göbölyös Soma-díjat, így korántsem meglepő, hogy könyve képes pontosan és minden részletre kiterjedő alapossággal bemutatni a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának történetét. Az újságíró részletes kutatómunkáján alapuló történeteket a tények vezérlik, nem pedig az összeesküvés-elméletek. Sikere nemcsak a témának, de Dezső kifinomult és egyben lebilincselően izgalmas stílusának is köszönhető.

Vannak olyan szerzők, akik több helyezéssel is büszkélkedhetnek a Bookline sikerlistáján. Ilyen napjaink egyik legnépszerűbb romantikus bestsellerszerzője, Jojo Moyes. Az Álmok nyomában és a frissen megjelent Mióta megszerettelek is a húsz legolvasottabb könyv között szerepel. A szerző újabb kötetében tovább folytatja a Mielőtt megismertelek című bestsellerben bemutatott Lou Clark történetét. Előző havi listához képest óriásit ugrott Anna Todd könyve, a Miután összecsaptunk, amely a harminckettedik helyről felkerült a kilencedikre, és amit közvetlenül a szerző másik könyve, a Miután követ. A Miután boldogok leszünk pedig csak épphogy nem került bele a Top10-be. Yuval Noah Harari könyvei is a sikerlista szereplői, világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár munkáiban napjainkat meghatározó kérdéseket vizsgál. Amíg a Sapiens-ben összefoglalja, hogy miként váltak az emberek a világ uraivá, addig a 21 lecke a 21. századra című könyvében a jelenre és az emberi társadalmak jövőjére koncentrál.

A szépirodalomi írások nemcsak a könyvesboltokban, hanem az e-könyvek között is szépen teljesítettek. Habár Grecsó Krisztián Verája visszaesett a nyomtatott Top50-es listán, az e-bookos olvasottság tekintetében még mindig az élen áll. Spiró György új humoreszkgyűjteménye, az Egyéni javaslat a tizenegyedik helyen nyitott, a könyvben a szerző korunk abszurditásait dolgozza fel. Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének, Karl Ove Knausgardnek Harcom című hatkötetes regényfolyamából Norvégiában közel félmillió példányt adtak el, és huszonkét nyelvre fordították le. A Halál a sorozat első műve, amelyben a szerző saját gyerekkoráról és apja életéről ír.

Áprilisban viszont nem csak a fikció foglalkoztatta az olvasókat. Az Anyasors például arra keresi a választ, hogy milyen anyának lenni Magyarországon. Hadas Krisztina tizenegy különböző élethelyzetben lévő női sors mentén mutatja be az anyaság nehézségeit, kudarcait és legszebb pillanatait. Barabási Albert-László Képlet című nagy sikerű műve már fél éve része a sikerlistának. A Libri irodalmi díjak döntősének könyvében tévképzeteket dönt meg bennünk, ami által egyértelműbbé válnak azok a folyamatok, amik sikerre visznek egy projektet, művészt, vagy akár sportolót.

A Bookline nyomtatott Top50-es listáján izgalmas gyerekkönyvekkel is lehet találkozni. Berg Berg Judit könyvében, az Alma – A sötét birodalom szereplői rejtélyes események során egy idegen világba kerülnek, ahol az uralkodó számos próbatétel elé állítja őket. A Balatoni nyomozás pedig egy igazi kincskereső történet, amelyben Fiala Borcsa szereplői kincskeresés közben szembe találjak magukat egy Balaton-parti bűnszövetkezettel.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami áprilisban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint a Móra Kiadó Szupermalac és Űrpatkány – Hősök leszünk című könyve lett. A szakmai csapat részéről Bánfi Csilla könyvtárpedagógia-tanár így vélekedett a könyvről: „Amiért a Segít kategóriába sorolnám, az a nagyon fontos mondanivalója, miszerint nem lehetsz más, mint aki vagy. Vállaljuk fel magunkat, belőlünk is, bárkiből lehet szuperhős. Csak higgyünk, merjünk!”

Szívünk rajta 2019. április – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó

Szerző

Cím

Móra

Dóka Péter

Szupermalac és Űrpatkány – Hősök leszünk

Kolibri Kiadó

Stacia Deutsch

Kód, csajok, satöbbi

Könyvmolyképző

Kerstin Gier

Fellegszálló

Könyvmolyképző

Maude Gabrielson

Lányok nagy divatkönyve

Pozsonyi Pagony

Bojti Anna

Éjszaka az állatkertben

Manó Könyvek

Rippl Renáta

Panka balerina lesz

Centrál Médiacsoport Zrt.

Eoin Colfer, Andrew Donkin

Illegál

TreeFa World Productions Kft.

Miller-Ferjentsik Viola

Fej és Szív

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó

1

139

2

D. Tóth Kriszta

Jöttem, hadd lássalak

Bookline Könyvek

új

26

3

Dezső András

Maffiózók mackónadrágban

21. Század Kiadó

új

6

4

Grecsó Krisztián

Vera

Magvető Könyvkiadó

-3

58

5

Háy János

Kik vagytok ti?

Európa Könyvkiadó

új

20

6

Robert Galbraith (J. K. Rowling)

Halálos fehér

Gabo Kiadó

új

18

7

Francis S. Collins

Isten ábécéje

Akadémiai Kiadó

36

32

8

Jojo Moyes

Álmok nyomában

Cartaphilus Kiadó

2

34

9

Anna Todd

Miután összecsaptunk

Gabo Kiadó

23

55

10

Anna Todd

Miután – Filmes borítóval

Gabo Kiadó

új

19

11

Spiró György

Egyéni javaslat

Magvető Könyvkiadó

új

13

12

Michelle Obama

Így lettem

HVG Könyvek kiadó

-9

87

13

Anna Todd

Miután boldogok leszünk

Gabo Kiadó

43

44

14

Robin Cook

Génhiba

Geopen Kiadó

9

32

15

Budai Lotti

A párizsi gésa – A szamuráj lánya 2.

Álomgyár Kiadó

új

26

16

Jeremy Dronfield

A fiú, aki követte az apját Auschwitzba

Álomgyár Kiadó

új

21

17

Véronique Maciejak

Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT

új

27

18

Leslie L. Lawrence

Az üvegpadlós függőhíd kolostora I-II.

I.P.C. Könyvek Kft.

új

12

19

Jojo Moyes

Mióta megszerettelek

Cartaphilus Kiadó

új

3

20

Bartos Erika

Pest fényei

Móra Könyvkiadó

új

7

21

Rupi Kaur

Tej és méz

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-17

47

22

Borbás Marcsi

Magyarország finom

StratComm Kft.

-16

171

23

Meghan March

Tiéd vagyok

Álomgyár Kiadó

új

12

24

Hadas Krisztina

Anyasors

Bookline Könyvek

új

28

25

Bauer Barbara

Kétszáz éves szerelem

Jaffa Kiadó

új

13

26

R. Kelényi Angelika

Mennyei bűnök 2. – Riva nővérek-sorozat

Álomgyár Kiadó

új

26

27

Borsa Brown

Gyalázat és szenvedély

Álomgyár Kiadó

új

0

28

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Könyvkiadó

-20

174

29

Bartos Erika

Bogyó és Babóca alszik

Magánkiadás

új

28

30

V. Kulcsár Ildikó

Anyák, nagyik és más szent őrültek

Central Médiacsoport Zrt.

új

6

31

Lars Kepler

Nyúlvadász

Animus Kiadó

új

14

32

Barabási Albert-László

A képlet

Libri Könyvkiadó

5

238

33

Szabó Péter

Merj! Nevess! Szeress!

MotiBooks

új

12

34

Danielle Steel

Múlhatatlan

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

-14

33

35

David Baldacci

Kiút

General Press Kiadó

új

28

36

Jordan B. Peterson

12 szabály az élethez

21. Század Kiadó

új

19

37

Karl Ove Knausgard

Halál – Harcom 1.

Magvető Könyvkiadó

új

3

38

Anna Todd

Miután / After

Gabo Kiadó

-16

60

39

Lorna Byrne

A szív imái

Central Médiacsoport Zrt.

-32

39

40

Adam Bray

Marvel Studios – Szereplők nagykönyve

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

új

22

41

Kiss László, Bérczesi Róbert

Én meg az Ének

Athenaeum Kiadó

új

15

42

Feldmár András

Őszinteség

HVG Könyvek kiadó

új

5

43

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

-34

510

44

Fiala Borcsa

Balatoni nyomozás

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

új

11

45

Masuno, Shunmyo

Az egyszerű élet művészete

21. Század Kiadó

új

11

46

Ransom Riggs

Napok térképe

Kossuth Kiadó

új

9

47

Yuval Noah Harari

21 lecke a 21. századra

Animus Kiadó

-28

199

48

Vámos Miklós

Az isten szerelmére

Athenaeum Kiadó

új

10

49

Berg Judit; Polgár Judit

Alma

Ecovit Kiadó

6

30

50

Almási Kitti

Irigység, kibeszélés, rosszindulat

Kulcslyuk Kiadó

-23

32

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Grecsó Krisztián

Vera

Magvető

0

57

2

Borsa Brown

A koronaherceg

Álomgyár Kiadó

új

24

3

Lee Child

Múlt idő

General Press Könyvkiadó

-1

59

4

Krusovszky Dénes

Akik már nem leszünk sosem

Magvető

új

27

5

Cristina Alger

A bankár felesége

21. Század Kiadó

0

48

6

David Baldacci

Kiút

General Press Könyvkiadó

új

27

7

Barabási Albert-László

A képlet – A siker egyetemes törvényei

Libri Kiadó

1

231

8

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

-2

510

9

Spiró György

Egyéni javaslat

Magvető

új

15

10

Michelle Obama

Így lettem

HVG Könyvek

-7

129


Bookline bemutatja:
Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.
www.szivunkrajta.hu


További információ:

Jávor Zsófia
pr manager
Libri-Bookline Zrt.
javor.zsofia@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6458