Bookline sajtóközlemény
2019. január 10.
Nem kockáztattunk, csak olvastunk
A Bookline évvégi toplistájából az derül ki, hogy az év utolsó hónapjában inkább régi kedvenceinkből válogattunk, és ajándékba is azokat a könyveket adtuk, amiket már olvastunk és szerettünk. Olvashattunk sikerről, mesélhettünk szépeket és főzhettünk finomakat, sőt egészségeseket is. Az első helyen újrázott Kimi Räikkönen, a második helyre Michelle Obama robbant be és Kepes András regénye szerezte meg a dobogó harmadik helyét.
Egy szigorú szabályrendszerű verseny és annak kevésbé szigorú, de annál izgalmasabb szereplőjét mutatja be az Ismeretlen Kimi Räikkönen. A Forma-1 világának egyik legismertebb és legnépszerűbb sztárját mutatja be az egyik legnagyszerűbb mai finn prózaíró, Kari Hotakainen, egy stílusával is magával ragadó irodalmi műben. A könyvben egy szerény származású – és a sztárallűröket máig is szerényen kerülő – embert ismerhetünk meg.
Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, átütő erejű és inspiráló önéletrajza, az Így lettem lett a Bookline sikerlistájának második helyezettje. Michelle Obama most először mesél házasságáról, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között. Beavatja az olvasókat az elnökválasztás kulisszatitkaiba, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során.
Kepes Andrást mára nem mint ismert tévés személyiséget kell bemutatnunk, hanem mint írót. A szerző a nagy sikerű Világkép után most újra regénnyel jelentkezett az olvasók nagy örömére. Az Istenek és emberek ma játszódik Svájcban, a hegyek között, egy luxusvillában. A három magyar házaspárt, a történet hőseit látszólag a fenyegető természet ejtette csapdába, valójában a hatalom, a kapzsiság, az emberség és a párkapcsolat kelepcéjében vergődnek. A szerző műve az e-könyvek között is előkelő helyen szerepel.
A karácsonyi időszak lehetőséget ad, hogy nagyokat főzzünk. Több szakácskönyv is felkerült a legkeresettebb könyvek közé. Borbás Marcsi Magyarország finom című érzelmekkel átszőtt új könyve egy gasztronómiai útikönyv azoknak, akiket nemcsak hazánk legfinomabb ételei nyűgöznek le, hanem az ízek és a tájak varázslatos összhangja is.
Fördős Zé ismét egy nagyon népszerű témával rukkolt elő; Olasz kaják című új szakácskönyvében isteni olasz étkek receptjeit mutatja meg olvasóinak. Vannak benne igazi klasszikusok, Amerikába vándorolt olaszok kamu kajái, meg természetesen a gasztrofenegyerek saját receptjei is, amiket olasz utcák, emberek, éttermek, tengerpartok és piacok ihlettek az elmúlt évek során. Megúszós pasták, laza és cuccos olasz ebédek, pizzaféleségek és hamisítatlan olasz édességek receptjeiből főzhetünk kedvünkre.
Vrábel Krisztina főzési stílusa nem véletlenül lett népszerű a fogyókúrázók és az egészséges életmód híveinek körében. Könnyen elkészíthető receptjeit követve, egyszerűen beszerezhető alapanyagokból készíthetünk igazán finom és nem utolsósorban egészséges étkeket. A 160 grammos szénhidrátdiétában szereplő receptek segítségével száműzhetjük a feldolgozott élelmiszereket és az adalékokat. Nagyon mai, nagyon gyors, nagyon egészséges.
Karácsony az az ünnep, amit könyvekkel ünnepelünk és a család legkisebb tagjait is megörvendeztetjük új olvasnivalókkal. Sok különleges gyerekkönyv került fel a legkeresettebb könyvek listájára. Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól ismert, immár kétgyermekes riporter, saját rajzaival illusztrált, új könyvében a Holli a hősben, egy csodás történet mellett, egyszerű gyakorlatok és egy könnyen megjegyezhető bátorságinduló segítségével nyújt erőt a gyerekeknek a nehéz helyzetekre, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal. Varró Dániel Szomjas trollja továbbra is az olvasók kedvence, novemberben a Szívünk rajta szakmai zsűrijének tetszését is elnyerte. A gyerek-, gyereknevelési- és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami decemberben a Szívünk rajta program szakmai és gyerekzsűrije szerint Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című könyve lett. A szakmai csapat részéről Farkasházi Rékát lenyűgözte a könyv. „Nehéz szavakat találni a könyv olvasása után. Noha pont az a célja, hogy kimondja a sokszor ki nem mondott, elhallgatott történeteket. Nagyszerű, hogy megszületett Igaz Dóra regénye a Holokausztról. Gondolatébresztő, nagy beszélgetésre invitál. Tabukat döntöget. Fontos könyv.”
Szívünk rajta 2018 december – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája
Kiadó |
Szerző |
Cím |
Kategória |
Pozsonyi Pagony Kft |
Igaz Dóra |
rád talál |
|
KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT |
Gróh Ilona |
fejleszt |
|
KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. |
Jon Scieszka |
fejleszt |
|
SCOLAR KFT. |
Angela Weinhold |
fejleszt |
|
MANÓ KÖNYVEK |
Magyarné Antal Nikolett |
segít |
További információ:
Jávor Zsófia
pr manager
Libri-Bookline Zrt.
javor.zsofia@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6458
Bookline nyomtatott Top50 lista
pozíció |
szerző |
cím |
kiadó |
változás |
…napja a listán |
1 |
Kari Hotakainen |
Helikon Kiadó |
0 |
45 |
|
2 |
Michelle Obama |
HVG Könyvek kiadó |
új |
24 |
|
3 |
Kepes András |
Libri Könyvkiadó |
-1 |
67 |
|
4 |
Szabó Magda |
Jaffa Kiadó |
7 |
39 |
|
5 |
Borbás Marcsi |
StratComm Kft. |
1 |
52 |
|
6 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
4 |
79 |
|
7 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
15 |
391 |
|
8 |
Fábián Janka |
Libri Könyvkiadó |
-4 |
53 |
|
9 |
Nyáry Krisztián |
Corvina Kiadó |
-4 |
53 |
|
10 |
George R. R. Martin |
ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT. |
7 |
40 |
|
11 |
Jeff Kinney |
Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
új |
19 |
|
12 |
Barabási Albert-László |
Libri Könyvkiadó |
1 |
118 |
|
13 |
Náray Tamás |
Libri Könyvkiadó |
-10 |
54 |
|
14 |
Al Ghaoui Hesna |
Bookline Könyvek |
új |
27 |
|
15 |
Stephen King, Owen King |
Európa Könyvkiadó |
-6 |
49 |
|
16 |
Orvos-Tóth Noémi |
Kulcslyuk Kiadó |
új |
20 |
|
17 |
Leiner Laura |
L&L Kiadó |
-9 |
74 |
|
18 |
Schäffer Erzsébet |
Central Médiacsoport Zrt. |
1 |
40 |
|
19 |
Jonas Jonasson |
A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik |
Athenaeum Kiadó |
-7 |
55 |
20 |
Fördős Zé |
Lunchbox Produkciós Kft. |
-6 |
51 |
|
21 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
7 |
394 |
|
22 |
Bödőcs Tibor |
Helikon Kiadó |
13 |
60 |
|
23 |
Edith Eva Eger |
Libri Könyvkiadó |
-5 |
55 |
|
24 |
Náray Tamás |
Libri Könyvkiadó |
3 |
51 |
|
25 |
INDEX.HU Informatikai Zrt. |
új |
23 |
||
26 |
Vavyan Fable |
Fabyen Kiadó |
-19 |
52 |
|
27 |
Dan Brown |
Gabo Kiadó |
30 |
44 |
|
28 |
Anna Politkovszkaja |
Athenaeum Kiadó |
új |
23 |
|
29 |
Müller Péter |
Rivaldafény Kiadó |
0 |
71 |
|
30 |
Magyar Jeti Zrt. |
új |
24 |
||
31 |
Vámos Miklós |
Athenaeum Kiadó |
-6 |
76 |
|
32 |
Peter Wohlleben |
Park Kiadó |
-2 |
142 |
|
33 |
Stöckert Gábor |
INDEX.HU Informatikai Zrt. |
új |
18 |
|
34 |
Szentesi Éva |
Libri Könyvkiadó |
-8 |
77 |
|
35 |
Walter Isaacson |
Helikon Kiadó |
új |
20 |
|
36 |
J. K. Rowling |
Animus Kiadó |
8 |
59 |
|
37 |
Varró Dániel |
Jelenkor Kiadó |
-13 |
65 |
|
38 |
Corvina Kiadó |
új |
28 |
||
39 |
Leiner Laura |
L&L Kiadó |
-8 |
72 |
|
40 |
Rick Riordan |
Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
új |
14 |
|
41 |
Beck Andrea |
Beck & Partners Mi. Kft. |
-8 |
235 |
|
42 |
Jamie Oliver |
Park Kiadó |
új |
23 |
|
43 |
Margaret Atwood |
Jelenkor Kiadó |
10 |
39 |
|
44 |
Koltai Róbert |
Jaffa Kiadó |
új |
24 |
|
45 |
Marly, Michelle |
Kossuth Kiadó |
új |
30 |
|
46 |
Bartos Erika |
Móra Könyvkiadó |
-23 |
110 |
|
47 |
Vrábel Krisztina |
Central Médiacsoport Zrt. |
új |
21 |
|
48 |
Tomor Anita |
Pyrus Kiadó |
új |
27 |
|
49 |
J. K. Rowling |
Animus Kiadó |
új |
21 |
|
50 |
Elena Favilli, Francesca Cavallo |
Móra Könyvkiadó |
új |
11 |
Bookline e-könyv Top10 lista
pozíció |
szerző |
cím |
kiadó |
változás |
…napja a listán |
1 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
1 |
78 |
|
2 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
4 |
391 |
|
3 |
Elena Ferrante |
Park Kiadó |
új |
25 |
|
4 |
Kari Hotakainen |
Helikon Kiadó |
új |
31 |
|
5 |
Kepes András |
Libri Kiadó |
-4 |
60 |
|
6 |
Jonas Jonasson |
A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik |
Athenaeum |
-2 |
61 |
7 |
Krusovszky Dénes |
Magvető |
új |
7 |
|
8 |
Michelle Obama |
HVG Könyvek |
új |
10 |
|
9 |
Tomor Anita |
Pyrus Kiadó |
új |
15 |
|
10 |
Anna Politkovszkaja |
Athenaeum |
új |
16 |
Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei
Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.
A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.
Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.