Leiner Laura legújabb könyve, az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia befejező alkotása. A harmadik részben Újvári Hanna a piros csapat teljes értékű tagjaként tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát.
Kőhalmi Zoltán első regényével berobbant az irodalmi életbe. A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit humora, jellegzetes szerkezete és illusztrációi – melyeket maga a szerző készített – olyan különleges világba kalauzolnak minket, ahol garantáltan könnyesre nevetjük magunkat. Nemcsak a skandináv krimiket parodizálja ki, hanem többek között a könyvkiadás világát is.
Az Örökölt Sors lassan háromszáz napja meghatározó része a Bookline sikerlistájának. Orvos-Tóth Noémi kötete érthetően, de egyben nagyon alaposan szól arról, hogy őseink élményei és traumái öröklődnek, ezt pedig nemcsak az egyén, hanem egy közösség vagy akár egy ország is átéli, megérzi. Könyve abban segít, hogy az életünkben felmerülő megválaszolatlan kérdésekre választ kaphassunk és elindulhassunk egy tudatos úton, önmagunk felé.
Olyan nagyhatású élettörténetekkel indítottuk az őszt, mint Edward Snowden vallomása. Snowden hozta nyilvánosságra 2013-ban, hogy az USA kormánya titokban azon dolgozik, hogy minden egyes telefonhívást, sms-t és e-mailt rögzítsen. A Rendszerhiba egy szenvedélyes, kulcsfontosságú memoár, digitális korunk lenyomata. A titkok feltárása óta a szerző menekülni kényszerült az USA-ból, jelenleg Oroszországban kapott menedékjogot.
Bálint György, hazánk „Bálint gazdája” idén ünnepelte 100. születésnapját. Hosszú élete során emberpróbáló időket, sorsfordító éveket is megélt, amelyekről könyvében bátran vall. Bálint gazda, a százéves kertész által nem csak életébe kapunk betekintést: megtudhatjuk belőle, hogyan élte túl a haláltáborok borzalmait és beleláthatunk a hazai televíziózás világába.
Sokan panaszkodnak, hogy az ősz beköszöntével hajlamosabbak a melankóliára. Beljebb húzódunk a lakásba és olyan könyveket olvasunk, amelyek megpróbálnak segítséget adni a hétköznapokban felmerülő problémákhoz. Egy életed van című könyvével Dr. Csernus Imre megkísérli felnyitni az olvasók szemét és megmutatni milyen az őszinte, kiteljesedett élet. A pszichiáter az év tizenkét hónapja köré rendezett gondolatokban osztja meg velünk nézeteit az életről, az emberhez méltó létről és a boldogságról.
Edith Eva Eger könyve abban segít, hogy megértsük, mit jelent megszabadulni a múltunktól, kudarcainktól és a félelmeinktől, megbánásainktól és a feloldatlan fájdalmainktól. A döntés arra próbálja rávezetni az olvasót, hogy a fájdalmak mellett miként élhet teljes, gazdag életet.
A szépirodalom továbbra is nagy érdeklődésnek örvend. Závada Pál Hajó a ködben című könyve az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Művek örököseinek rendkívüli történetét mutatja be a II. világháború előtti években.
Még mindig rabul ejti az olvasókat Krusovszky Dénes Libri irodalmi közönségdíjas könyve. Az Akik már nem leszünk sosem lebilincselő története bemutatja, hogy miként határozza meg jelenünket a múlt. Hasonló hatást ért el Grecsó Krisztián Vera című alkotása, amely több mint fél éve meghatározó része a Bookline havi listájának. A szerző rendkívül szépen emlékeztet minket arra, hogy milyen rálépni a felnőtté válás hosszú, érzelmekkel teli útjára.
A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami októberben a program szakmai és gyerekzsűrije szerint Matthew Sved Szuper vagy! – Turbózd fel az önbizalmad, és elérhetsz (szinte) bármit! című könyve lett. A szakmai csapat részéről Magyarósi Éva képzőművész és animációs rendező szerint: „Nagyon jól használható módszereket lehet benne találni arra, hogy miként váljunk azzá, akik lenni szeretnénk. Nem hiteget, elárulja, hogy ez az út sokszor nehéz is lehet.”
Szívünk rajta 2019. augusztus – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:
Kiadó |
Szerző |
Cím |
Kategória |
MANÓ KÖNYVEK |
Matthew Syed |
Szuper vagy! – Turbózd fel az önbizalmad, és elérhetsz (szinte) bármit! |
segít |
Móra Könyvkiadó |
Bálint Ágnes |
mesél |
|
Naphegy Kiadó |
Lackfi János |
Kincskereső kisködmön – Móra Ferenc regénye újragombolva
|
mesél |
Bookline nyomtatott Top50 lista
pozíció |
szerző |
cím |
kiadó |
változás |
…napja a listán |
1 |
Leiner Laura |
L&L Kiadó |
új |
23 |
|
2 |
Kőhalmi Zoltán |
Helikon Kiadó |
új |
19 |
|
3 |
Orvos-Tóth Noémi |
Kulcslyuk Kiadó |
-2 |
292 |
|
4 |
Stephen King |
Európa Könyvkiadó |
új |
22 |
|
5 |
Bálint György, Bánó András |
Helikon Kiadó |
45 |
30 |
|
6 |
Joanne Harris |
Libri Könyvkiadó |
új |
17 |
|
7 |
Szvetlana Alekszijevics |
Európa Könyvkiadó |
-5 |
133 |
|
8 |
Sierra Simone |
MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT |
új |
24 |
|
9 |
Edward Snowden |
21. Század Kiadó |
új |
10 |
|
10 |
Alexander McCall Smith |
Central Könyvek |
-3 |
48 |
|
11 |
Delia Owens |
Libri Könyvkiadó |
3 |
103 |
|
12 |
Dr. Csernus Imre |
Jaffa Kiadó |
-7 |
108 |
|
13 |
Edith Eva Eger |
Libri Könyvkiadó |
-9 |
90 |
|
14 |
Berg Judit |
Pozsonyi Pagony |
új |
30 |
|
15 |
Magyar Tudományos Akadémia |
Akadémiai Kiadó |
32 |
42 |
|
16 |
Ambrus Éva |
BOOOK KIADÓ KFT |
új |
7 |
|
17 |
Adam Kay |
Athenaeum Kiadó |
új |
24 |
|
18 |
Bruce Jones |
Álomgyár Kiadó |
új |
23 |
|
19 |
Bosnyák Viktória |
Móra Könyvkiadó |
27 |
87 |
|
20 |
Jill Mansell |
Lettero Kiadó |
új |
13 |
|
21 |
Hal R. Varian |
Akadémiai Kiadó |
új |
16 |
|
22 |
Viola Stern Fischer, Veronika H. Tóth |
Animus Kiadó |
-7 |
115 |
|
23 |
Bálint György |
Ventus Commerce Kft. |
új |
3 |
|
24 |
Dean R. Koontz |
21. Század Kiadó |
új |
25 |
|
25 |
Ming Chew |
Bioenergetic Kft. |
14 |
121 |
|
26 |
Danielle Steel |
MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT. |
új |
8 |
|
27 |
Kovács Dániel |
Kedves László |
új |
7 |
|
28 |
Yuval Noah Harari |
Animus Kiadó |
-3 |
663 |
|
29 |
Rosta Katalin |
Göncöl Kiadó |
új |
18 |
|
30 |
Závada Pál |
Magvető Könyvkiadó |
-22 |
107 |
|
31 |
Guillaume Musso |
Park Kiadó |
új |
6 |
|
32 |
Grecsó Krisztián |
Magvető Könyvkiadó |
-3 |
211 |
|
33 |
Krusovszky Dénes |
Magvető Könyvkiadó |
-24 |
135 |
|
34 |
Sally Rooney |
21. Század Kiadó |
-7 |
55 |
|
35 |
Greta Thunberg, Svante Thunberg, Beata Ernman, Malena Ernman |
Corvina Kiadó |
új |
8 |
|
36 |
Meghan March |
Álomgyár Kiadó |
új |
9 |
|
37 |
Karina Halle |
Álomgyár Kiadó |
új |
17 |
|
38 |
Maklári Tamás |
Studium Bt. |
új |
22 |
|
39 |
Ulrich Alexander Boschwitz |
Jelenkor Kiadó |
új |
24 |
|
40 |
Robert Lawson |
Trivium Kiadó |
-4 |
46 |
|
41 |
Cixin Liu |
Európa Könyvkiadó |
új |
11 |
|
42 |
Graham Moore |
Agave Könyvek |
új |
11 |
|
43 |
Rosta Katalin (Szerk.) |
Göncöl Kiadó |
új |
6 |
|
44 |
Michelle Obama |
HVG Könyvek kiadó |
-14 |
61 |
|
45 |
Bartos Erika |
Móra Könyvkiadó |
új |
4 |
|
46 |
Thomas Harris |
General Press Kiadó |
új |
13 |
|
47 |
Bödőcs Tibor |
Helikon Kiadó |
7 |
39 |
|
48 |
Dezső András |
21. Század Kiadó |
-28 |
159 |
|
49 |
Eliot R. Smith; Diane M. Mackie; Heather M. Claypool |
ELTE Eötvös Kiadó |
új |
5 |
|
50 |
Beck Andrea |
Beck & Partners Mi. Kft. |
új |
19 |
Bookline e-könyv Top10 lista
pozíció |
szerző |
cím |
kiadó |
változás |
…napja a listán |
1 |
Kőhalmi Zoltán |
Helikon Kiadó |
új |
17 |
|
2 |
Alexander McCall Smith |
Central Könyvek |
11 |
39 |
|
3 |
Závada Pál |
Magvető |
6 |
108 |
|
4 |
Camilla Läckberg |
Animus Kiadó |
-3 |
111 |
|
5 |
Delia Owens |
Libri Kiadó |
-3 |
70 |
|
6 |
Szvetlana Alekszijevics |
Európa Könyvkiadó |
-2 |
135 |
|
7 |
Edward Snowden |
21. Század Kiadó |
új |
9 |
|
8 |
Stephen King |
Európa Könyvkiadó |
új |
17 |
|
9 |
Edith Eva Eger |
Libri Kiadó |
új |
14 |
|
10 |
Krusovszky Dénes |
Magvető |
új |
25 |
További információ:
Mihályi Dávid
pr asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
mihalyi.david@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6446
Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei
Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.
A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.
Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.
www.szivunkrajta.hu