Sajtóközlemények

A Libri ismét várja a könyvadományokat! – Bővülnek a Libri Mesepontok

A Libri Váltsuk valóra a meséket! elnevezésű kampánya során az olvasók bebizonyították, hogy igenis van igény az adományozásra. 2018-ban 45 000 könyvvel járultak hozzá ahhoz, hogy több mint 60 gyermekintézménybe, hátrányos helyzetű, illetve beteg gyerekekhez jusson el az olvasás élménye. A vállalat tavaly nyáron hét üzletében helyezett ki Mesepontokat, ahová december 6-ig közel 3500 könyvadomány érkezett.

Idén a könyvgyűjtés február 1-től már tíz helyen folytatódik, ide várják a jó állapotú, 3-18 éves korosztálynak szóló könyveket. Annak érdekében, hogy mindenki találhasson az adománykönyvek között kedvére valót, a Libri könyvesboltjaiban mesekönyveket, lapozgatókat és foglalkoztató kiadványokat, színezőket, ifjúsági regényeket, valamint ismeretterjesztő könyveket is várnak. Az adományokért cserébe az olvasók egy kedvezménykupont kapnak, a könyvek pedig olyan kórházakba kerülnek, ahol a Libri olvasósarkokat állított fel.

A Libri Mesepontok az alábbi könyvesboltokban várják az adományozni vágyókat február 1. és december 6. között:

  • Libri Allee Könyvesbolt (Budapest, Váli u. 3.)
  • Libri Duna Plaza Könyvesbolt (Budapest, Váci út 178.)
  • Libri Debrecen Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)
  • Libri Kecskemét Malom Könyvesbolt (Kecskemét, Korona u. 2.)
  • Libri Pécs Plaza Könyvesbolt (Pécs, Megyeri út 76.)
  • Libri Győr Plaza Könyvesbolt (Győr, Vasvári P. út 1/a)
  • Libri Szeged Árkád Könyvesbolt (Szeged, Londoni krt. 3.)

Új Mesepontok:

  • Libri Savaria Plaza Könyvesbolt (Szombathely, Körmendi út 52-54.)
  • Libri Alba Plaza Könyvesbolt (Székesfehérvár, Palotai út 1.)
  • Libri Miskolc Plaza Könyvesbolt (Miskolc, Szentpáli u. 2-6.)

További információkat a Libri Mesepontokról itt találhatnak.

A könyvadományok a Libri beteg gyerekek számára létrehozott kórházi olvasósarkaiba kerülnek. A kényelmes és barátságos olvasósarkok teret biztosítanak a nyugodt, meghitt olvasáshoz. A Libri újra és újra feltölti könyvekkel az olvasósarkokat.

Ahol már várják a gyerekeket a Libri olvasósarkok:

  • Heim Pál Gyermekkórház, Gasztroenterológiai osztály
  • Szent László Kórház, Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztály
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekosztály
  • Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Gyermekosztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekosztály

A Libri 2018 óta működő kórházi olvasósarkairól itt tájékozódhat bővebben.

Libri-Bookline Zrt.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata, a kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nemcsak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is jelen van a hazai könyves-irodalmi életben. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Kalligram Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. 2019-ben kiérdemelte Az Ország Boltja 2018 Népszerűségi díját a Szórakozás és kikapcsolódás kategóriában. 2019-ben az Aranypenge megmérettetésen pedig a Váltsuk valóra a meséket elnevezésű karácsonyi kampányáért Arany pengét nyert, illetve ugyanezen a versenyen a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat.