Sajtóközlemények

Bookline Top 50 – Könyvekkel a négy fal között

Orvos-Tóth Noémi továbbra is uralja a Bookline havi sikerlistáját. Örökölt sors című könyvében megkísérli végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, amelynek segítségével lehetőség nyílik helyrehozni a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.
Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata alapján képregények, számítógépes játékok és tévésorozat is készült. A Vaják III. – The Witcher – Tündevér című könyvében az emberek, törpök, manók és tündék több mint száz év után ismét egymás ellen küzdenek. Ebben a viharos időben kell helytállni Ríviai Geraltnak, védelmeznie egy egyedülálló képességekkel megáldott lányt titokzatos üldözője elől.
Nemcsak a nyomtatott, hanem az e-köny sikerlistáján is előretört Fábián Janka. Legfrissebb könyve, A könyvárus lány egy hamisíthatatlan Fábián-történet. A szerző az ötvenes évek Budapestjére és a hatvanas évek Kennedy-korszakába kalauzolja el olvasóit.

Töretlen az érdeklődés a friss szépirodalmi alkotások iránt. Grecsó Krisztián idén újra versekkel jelentkezett Magamról többet című kötetével. Az idei Libri irodalmi díjak döntőse verseiben nyíltan vall az elmúlt évekről, annak nehézségeiről, csodáiról, olvashatunk betegségének megrázó pillanatairól, valamint a szülévé válás szépségeiről egyaránt.
Bereményi Géza új regénye elsősorban a szerző gyermek- és ifjúkorával foglalkozik. Magyar Copperfield című könyvét olvasva nemcsak az életét ismerhetjük meg, hanem a 20. századi magyar történelem olyan fontos korszakait, mint az 56-os forradalom, vagy a Kádár-rendszer kialakulása.
Új köntösbe öltöztették F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvét, ami az Akik maradtak című sikerfilm alapjául szolgált. A szerző szókimondó írása a II. világháború okozta sérülések gyógyulásáról, túlélők újrakezdésének történetéről szól.

Márciusban is sokan olvastak együtt gyerekeikkel. Dániel András Merre jártok, kuflik? című könyvével folytatja nagy sikerű kuflisorozatát. A legfrissebb részben a történet főhősei azon ábrándoznak, hogy van-e olyan dolog, amit még soha sem csináltak és kiderül, hogy még sosem tévedtek el. Jeff Kinney története, az Egy ropi naplója-sorozat továbbra is nagy kedvenc, a sorozat tizennegyedik részében, a Romhalmazban Greg Heffley családja egy váratlan örökség után úgy dönt, ideje kicsit kipofozni a házukat. Azonban hamar rá kell jönniük, hogy egy építkezés korántsem olyan könnyű, mint amilyennek az elsőre látszik.

Fábián Janka könyve mellett két kiváló krimiíró is felkerült az e-könyves dobogóra. Lee Child Jack Reacher-sorozatának legújabb, huszonnegyedik része a Sohanapján, amiben a főhős egy idős házaspárnak segít, akik hatalmas tartozást halmoztak fel. Így csöppen bele Reacher az ukrán és az albán maffia közötti véres háborúba.
Stefan Ahnhem a skandináv krimi egyik feltörekvő szerzője. Mínusz 18 című könyve Fabian Risk-sorozatának harmadik része. A hátborzongató történetben egy autóbaleset áldozatának boncolása közben kiderül, hogy a milliomos férfi már két hónapja halott volt, és testét egy mélyhűtőládában tárolták. 

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami áprilisban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is a Műértő című könyv. A szakmai csapat részéről Ruff Orsolya, a Könyves Magazin újságírója így nyilatkozott a könyvről: „Van olyan gyerek, aki nem szeret múzeumba járni? Egészen biztosan. A jó hír az, hogy ez a könyv nekik is tud izgalmasat és újat nyújtani – a Műértő ugyanis a legjobb bizonyíték arra, hogy a festmények, fényképek és szobrok között bolyongva egyszerre lehetünk nyomozók, kódfejtők és nagyszabású történetek hallgatói vagy éppenséggel mesélői.”

Szívünk rajta 2020. április – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória

HVG könyvek

Műértő

Fejleszt

Pagony

Megumi Iwasa

Szeretettel üdvözöl: Pingvin

Mesél

Harmat

Deborah Lytton

Csend

Rád talál

 

Cerkabella

Lovász Andrea

Dödölle

Mesél

 

Bookline nyomtatott Top 50 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó

0

475

2

Andrzej Sapkowski

Vaják III. – The Witcher – Tündevér

Gabo Kiadó

új

18

3

Fábián Janka

A könyvárus lány

Libri Könyvkiadó

2

37

4

Lakatos Péter

Kortalanul!

Jaffa Kiadó

13

32

5

Andrzej Sapkowski

Vaják II. – The Witcher – A végzet kardja

Gabo Kiadó

-2

40

6

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Könyvkiadó

8

154

7

Bartos Erika

Bogyó és Babóca – Hónapok meséi

Citera Kft.

új

23

8

Andrzej Sapkowski

Vaják I. – The Witcher – Az utolsó kívánság

Gabo Kiadó

-4

102

9

Patrick McKeown

Gyógyító légzés

Jaffa Kiadó

új

25

10

Rotraut Susanne Berner

Tavaszi böngésző

Naphegy Kiadó

új

27

11

Khuc Cay

Amigurumi tarka forgatag

Tölgy Kiadó Keresked. és Szolg. Kft

új

22

12

Murakami Haruki

A kormányzó halála – Második könyv

Geopen Kiadó

új

28

13

Bereményi Géza

Magyar Copperfield

Magvető Könyvkiadó

3

37

14

Grecsó Krisztián

Magamról többet

Magvető Könyvkiadó

új

24

15

Guillaume Musso

Az írók titkos élete

Park Kiadó

új

25

16

Liane Schneider

Bori mérges

Manó Könyvek

13

39

17

F. Várkonyi Zsuzsa

Férfiidők lányregénye

Libri Könyvkiadó

-11

53

18

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

Libri Könyvkiadó

-5

84

19

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

-1

140

20

Carlos Ruiz Zafón

A Köd Hercege

Európa Könyvkiadó

új

13

21

Lee Child

Sohanapján

General Press Kiadó

új

30

22

Pál Ferenc

Ami igazán számít

Kulcslyuk Kiadó

-13

132

23

Eddy de Wind

Auschwitz, végállomás

Athenaeum Kiadó

-21

65

24

Gutman Bea (Szerk.)

Otthonról hoztuk

Kulcslyuk Kiadó

-17

111

25

Bori húsvéti foglalkoztatója – Barátnőm, Bori

Manó Könyvek

új

12

26

Bence Balázs

A Sikeres Kereskedő

Net Média Zrt

új

24

27

Liane Schneider

Bori és a húsvéti nyúl

Manó Könyvek

új

20

28

Bartos Erika

Bogyó és Babóca – Hónapok meséi kifestő

Citera Kft.

új

11

29

Deákné B. Katalin

Ügyes ovisok feladatgyűjteménye

Tudatos Lépés Kft.

új

7

30

Dániel András

Merre jártok, kuflik?

Pozsonyi Pagony

új

21

31

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 14. – Romhalmaz

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

5

113

32

Jodi Ellen Malpas

Ki ez a férfi?

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT

új

24

33

Berg Judit

Rumini Tükör-szigeten

Pozsonyi Pagony

4

119

34

Bartos Erika

Bogyó és Babóca kertészkedik

Magánkiadás

új

11

35

Tóthné Libor Mária

Limara Péksége

Csipet kiadó

új

5

36

Anna Todd

Miután elbuktunk

Gabo Kiadó

új

24

37

Farkas Judit

2020. évi érettségi tételek történelemből

Maxim Könyvkiadó

22

32

38

Anne L. Green

Joyce csapdájában

Álomgyár Kiadó

új

20

39

Vlagyimir Szutyejev

Vidám mesék

Móra Könyvkiadó

új

30

40

Stefan Ahnhem

Mínusz 18

Animus Kiadó

-20

41

41

Angela Petch

A toszkán titok

Athenaeum Kiadó

új

7

42

Murakami Haruki

A kormányzó halála – Első könyv

Geopen Kiadó

új

20

43

Elena Ferrante

Az elvesztett gyerek története

Park Kiadó

új

29

44

J. K. Rowling

Harry Potter és a titkok kamrája

Animus Kiadó

10

47

45

Marék Veronika

Boribon tojást fest

Pozsonyi Pagony

új

3

46

David Baldacci

Bukottak

General Press Kiadó

új

6

47

Kiss Judit Ágnes

Babaróka esti meséi

Pozsonyi Pagony

új

6

48

Victoria Eugenia Henao

Mrs. Escobar

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT

új

5

49

Almási Kitti

Bátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése

Kulcslyuk Kiadó

-15

81

50

Nicolas Barreau

Piciny csodák kávézója

Park Kiadó

-35

50

 

 

Bookline e-könyv Top 10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Lee Child

Sohanapján

General Press Könyvkiadó

12

33

2

Fábián Janka

A könyvárus lány

Libri Kiadó

új

28

3

Stefan Ahnhem

Mínusz 18

Animus Kiadó

0

45

4

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

Libri Kiadó

0

79

5

Bereményi Géza

Magyar Copperfield

Magvető

új

24

6

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Kiadó

-1

56

7

F. Várkonyi Zsuzsa

Férfiidők lányregénye

Libri Kiadó

-1

49

8

Laura Madeleine

Egy cukrászmester meséje

Lettero Kiadó Kft.

-6

107

9

Frederick Forsyth

A róka

Alexandra Kiadó

új

30

10

Frei Tamás

Bábel

Alexandra Kiadó

új

23

További információ:
Mihályi Dávid
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
mihalyi.david@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6446

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu