A Libri az elmúlt években minden karácsonykor díszkötetbe rendezte egy-egy nemzetközi klasszikus történeteit. Idén nem egy, hanem két karácsonyi kötetet mutat be a könyvkereskedelmi cég. Olyan magyar írók műveire koncentrálnak, akik ugyan már nincsenek velünk, szavaik azonban ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint megjelenésük pillanatában.
Az Élő Ady – Ady-antológia kortárs költők válogatásában című kötetben szereplő Ady-verseket kortárs költők választották ki, a költemények között pedig megjelennek személyes reflexióik is, amik kifejezetten ennek a könyvnek a kedvéért születtek. Ezekből kiderül, hogy a mai költők miben látják Ady Endre életművének vonzó- vagy épp taszító erejét, amitől száz év múltán is érvényesek gondolatai. A kötetet a Scolar Kiadóval együttműködve állította össze a Libri.
A Daloljanak itt angyalok című kötet Szabó Magda, az egyik legnépszerűbb magyar szépíró karácsonyi témájú írásainak gyűjteménye. Esszék, cikkek, visszaemlékezések, novellák és versek, amelyek mindegyike tükrözi az írónő bensőséges kapcsolatát az ünneppel. A kötet elkészítésében a Jaffa Kiadóval működött együtt a könyvkereskedelmi cég.
A kreatív koncepció a kampány fő gondolatát követi, miszerint Szabó Magda és Ady Endre írásai napjainkban is frissen hatnak. A Libri kreatív csapata 3-3 olyan jellemzőt fogalmazott meg Ady Endre és Szabó Magda műveivel és személyiségével kapcsolatban, amikkel a mai olvasó is könnyen azonosulhat, illetve új oldalról is megismerheti a szerzőket általuk. Adyt legtöbben mélyérzelmű verseiről ismerik, de kevesebben tudják, hogy emellett korának egyik legkiemelkedőbb politikai gondolkodója is volt. Szabó Magda pedig sokaknak oktatóként van az emlékezetében, és nem tudják, hogy az írónő bizonyos életszakaszaiban az egyik legrebellisebb magyar művész volt. A kampányban megjelenő jellemzők segítik az olvasót, hogy a szerzőkre ne irodalmi tételekként emlékezzenek, hanem mint hazánk kultúráját erősen meghatározó gondolkodókra.
A kampány elemei novembertől a Libri Könyvesboltok dekorációjában idézik meg az ajándékkönyvek borítóit, a szerzők arcképei és gondolatai pedig decembertől kezdve CLP-kről fognak visszaköszönni.
Az idézetek 20-30 másodperces rövidfilmekben is megjelennek. A filmek rámutatnak, hogy mennyire aktuálisak a szerzők gondolatai ma is, és mennyire el tudnak varázsolni minket olvasás közben. A spotokban Lovas Rozi, Pálmai Anna, Mészáros Blanka, Trill Zsolt és Nagy Zsolt szerepel.
A karácsonyi kampány kreatívjai merchandising-eszközökön is megjelennek, Ady Endre és Szabó Magda arcképeit vászontáskákon, a könyvek egyedi illusztrációit pedig képeslapokon láthatjuk viszont.
Ezek mellett lifestyle- és közéleti médiumokban, rádióspotokban, valamint a Libri közösségimédia-felületein is lehet találkozni a kreatívokkal.
További információk a Libri oldalán.
AZ ALKOTÓK LISTÁJA:
Megbízó: Libri-Bookline Zrt.
Marketingigazgató: Sándor Gabriella
Brandmanager: Tamasi Szilvia
Szövegíró: Paál János
Grafikus: Dósa Ivett
Grafikus: Artner Gábor
Marketingkoordinátor: Urbán Boglárka
PR-manager: Jávor Zsófia
PR-asszisztens: Mihályi Dávid
Bolthálózati marketing: Tömör Annamária
Médiamanager: Szabó-Kenderesi Kata
Médiakoordinátor: Herczegh Zoé
UX design: Sárosi Tamás
Borítóillusztráció: Nagy Norbert
Szabó Magda és Ady Endre illusztrációk: illusztráció: Szakáll Szilvi
Libri-Bookline Zrt.
A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata, a kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nemcsak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is jelen van a hazai könyves-irodalmi életben. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Kalligram Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. 2019-ben kiérdemelte Az Ország Boltja 2018 Népszerűségi díját a Szórakozás és kikapcsolódás kategóriában. 2019-ben az Aranypenge megmérettetésen pedig a Váltsuk valóra a meséket elnevezésű karácsonyi kampányáért Arany pengét nyert, illetve ugyanezen a versenyen a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat.