Sajtóközlemények

Bookline Top50 – Még cidri van, de már reménykedünk

Az Örökölt sors iránti folyamatos érdeklődés nem meglepő, hiszen a könyv témája bár örökérvényű, és mindnyájunkat érint, ilyen közérthetően még nem írta le senki. Orvos-Tóth Noémi szerint problémáinkra a megoldás sokszor családunk múltjában rejlik, ennek megértése pedig segít, hogy felismerjük és helyrehozhassuk a múltból megörökölt negatív viselkedési mintákat.
A sikerlista második helyezett könyvének szerzője, Eddy de Wind, Auschwitzban élte át a haláltáborok borzalmait, amiket a felszabadítást követően vetett papírra. Auschwitz, végállomás című könyve a legelső beszámolók egyike, ami megörökítette a II. világháború egyik legborzasztóbb helyszínének szörnyűségeit.
Andrzej Sapkowski Vaják II. – The Witcher – A végzet kardja című könyve a Vaják-sorozat második kötete, és a Bookline-sikerlista harmadikja. Geralt mágikus képességeinek köszönhetően zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. A novellákban a fantasy hős minden erejével próbálja jobbá tenni az önmagából kifordult világot, amiben él.

Februárban sokan olvastunk szépirodalmi műveket. Voltak szerzők, akik friss írásaikkal kerültek fel a sikerlistára, mások új köntösbe rendezett, régi történeteikkel lettek sikeresek. Az előbbiekhez tartozik Fábián Janka, aki új könyvével nem okoz csalódást rajongóinak. A könyvárus lány egy hamisíthatatlan Fábián-történet, ami olyan történelmi korszakokba kalauzol el minket, mint az ötvenes évek Budapestje vagy a hatvanas évek Kennedy-korszaka.
Nagy figyelmet kapott F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve, amely az Akik maradtak című film alapjául szolgált. A szerző szókimondó írása a II. világháború okozta sérülések gyógyulásáról szól, amelyben a túlélők újrakezdésének történetét dolgozza fel.
Bereményi Géza új önéletrajzi regényével került fel a sikerlistára, ami elsősorban a szerző gyermek- és ifjúkorával foglalkozik. Magyar Copperfield című könyvét olvasva nemcsak a szerző életét ismerhetjük meg, hanem a 20. századi magyar történelem olyan fontos korszakait, mint az 56-os forradalom, vagy a Kádár-rendszer kialakulása.
Bödőcs Tibor Libri irodalmi közönségdíjas paródiakötete után egy regénnyel jelentkezett 2019-ben. A Meg se kínáltak rövid fejezeteiből kirajzolódik előttünk a magyar valóság a Kádár-kortól egészen napjainkig. Bödőcs pedig szokásához híven: ríkat és nevettet. 

Sokan érdeklődnek a tudatos életmód iránt. A Kortalanul! lépésről lépésre mutatja be, hogyan lehet javítani az életminőségen idősebb korban. Lakatos Péter kötete részletesen szól az alvásról, edzésről, regenerációról, étkezésről és egyéb olyan dolgokról, amik segíthetnek abban, hogy több energia jusson a mindennapokra.
Egyre több helyen ismerik már Holecz Ferenc étkezési rendszerét és energetizáló termékeit. A Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet című írás Svájcban és Olaszországban is sikerkönyv lett, a szerző az egészséges életmód illetve a kiegyensúlyozott táplálkozás világába vezeti be olvasóit.

Gyerekkönyv nélkül nincs sikerlista. Harry Potter és a busójárás hagyományát feldolgozó mese is felkerült a Bookline sikerlistájára. Valószínűleg nincs ember a Földön, aki ne ismerné J. K. Rowling sikertörténetét. A Harry Potter és a bölcsek köve több mint húsz éve jelent meg, és ejti rabul azóta is a gyerekeket és felnőtteket. A sorozat első részében az olvasók megismerkedhetnek a varázslók magával ragadó világával és a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola titkaival.
Február végén sokan Mohácsra utaznak, hogy elbúcsúzzanak a téltől a busójáráson. Takács Viktória Busó mese című könyvében egy apuka és kisfia utazásán keresztül mutatja be a néphagyományt. A szerző szerint fontos megismertetni a gyerekekkel különleges szokásainkat és hagyományainkat, amit a gyönyörűen illusztrált történet egy izgalmas vizuális kaland segítségével tesz meg.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami februárban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is Benedek Elek Gyémánt mesekönyve. A szakmai csapat részéről Szél Dávid, pszichológus és blogger szerint: „Tizennégy ismert-ismerős, de sosem megunt meséit olvasva, a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat képi világát idéző, gusztán illusztrált könyvet lapozgatva még a gyerekkorom illatai is visszaköszöntek, nem pusztán maguk a történetek. Babszem Jankó, Az égig érő fa, A kolozsvári bíró, A kis gömböc és a további huszonkét mesének mindenkinél ott a helye.” 

Szívünk rajta 2020. március – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória

Scolar

Benedek Elek

Gyémánt mesekönyv

mesél

Könyvmolyképző

Csukás István és társai

Kalandra fel! – Olvasó Szuperhős 1.

mesél

Bookline Könyvek

Brian Clegg

Einstein

fejleszt

Könyvmolyképző

Véronique Petit

Abel szava

rád talál

Móra

J. Kovács Judit

Kerekítő Évkerék

fejleszt

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó

1

445

2

Eddy de Wind

Auschwitz, végállomás

Athenaeum Kiadó

16

35

3

Andrzej Sapkowski

Vaják II. – The Witcher – A végzet kardja

Gabo Kiadó

új

10

4

Andrzej Sapkowski

Vaják I. – The Witcher – Az utolsó kívánság

Gabo Kiadó

-1

72

5

Fábián Janka

A könyvárus lány

Libri Könyvkiadó

új

7

6

F. Várkonyi Zsuzsa

Férfiidők lányregénye

Libri Könyvkiadó

új

23

7

Otthonról hoztuk

Kulcslyuk Kiadó

-3

81

8

Borsa Brown

Sapho – Első rész

Álomgyár Kiadó

5

32

9

Pál Ferenc

Ami igazán számít

Kulcslyuk Kiadó

-3

102

10

J. R. Ward

A tolvaj

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT.

új

9

11

Roger Scruton

Futóbolondok, csalók, agitátorok

KKETTK Közalapítvány

új

26

12

Ferenc Holecz

Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet

NOVIMPEXLIFE

-11

53

13

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

Libri Könyvkiadó

-5

54

14

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Könyvkiadó

17

124

15

Nicolas Barreau

Piciny csodák kávézója

Park Kiadó

új

20

16

Bereményi Géza

Magyar Copperfield

Magvető Könyvkiadó

új

7

17

Lakatos Péter

Kortalanul!

Jaffa Kiadó

új

2

18

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

1

110

19

Michael Boyle

Funkcionális edzés újratöltve

Jaffa Kiadó

új

22

20

Stefan Ahnhem

Mínusz 18

Animus Kiadó

új

11

21

Danielle Steel

Nemes harc

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

29

31

22

Náray Tamás

Zarah álma

Libri Könyvkiadó

2

120

23

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

új

26

24

Dale Carnegie

Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket Sikerkalauz1

Bagolyvár Könyvkiadó

új

15

25

Hajnóczy Soma, Kelle Botond

Elképesztő trükkök hétköznapi tárgyakkal

HVG Könyvek kiadó

-14

79

26

Louisa May  Alcott

Kisasszonyok

Lazi Kiadó

új

17

27

Dr. Rachel Carlton Abrams, John M. Gottman, Julie Schwartz Gottman, Doug Abrams

8 randi

Kulcslyuk Kiadó

új

11

28

Byung-Chul Han

A kiégés társadalma

Typotex Kiadó

-16

50

29

Liane Schneider

Bori mérges

Manó Könyvek

új

9

30

Frei Tamás

Bábel

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT.

-21

106

31

Alexander Loyd; Ben Johnson

A Gyógyító Kód

LEVITER

-16

47

32

Mario Escobar

Auschwitzi bölcsődal

Kossuth Kiadó

-6

46

33

Dr. David R. Hawkins

Elengedés

Filosz

új

13

34

Almási Kitti

Bátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése

Kulcslyuk Kiadó

-20

51

35

Ambrus Éva

Anya, kérek még!

BOOOK KIADÓ KFT

-15

52

36

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 14. – Romhalmaz

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-7

83

37

Berg Judit

Rumini Tükör-szigeten

Pozsonyi Pagony

-20

89

38

Náray Tamás

Zarah

Libri Könyvkiadó

-28

120

39

Náray Tamás

Zarah öröksége

Libri Könyvkiadó

1

81

40

Vekerdy Tamás

Érzelmi biztonság

Kulcslyuk Kiadó

-17

49

41

Magyar Tudományos Akadémia

A magyar helyesírás szabályai  

Akadémiai Kiadó

4

41

42

Gary Chapman

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva

Harmat Kiadó

-6

53

43

Bödőcs Tibor

Meg se kínáltak

Helikon Kiadó

-21

147

44

J. K. Rowling

Harry Potter és a bölcsek köve

Animus Kiadó

új

16

45

Takács Viktória

Busó mese

Scolar Kiadó

új

14

46

Imre Angéla; Gósy Mária

Beszédpercepciós fejlesztő modulok

NIKOL KKT

új

8

47

Barak Dávid

Elásott igazság

Books & Goods Kft.

-40

43

48

F. Várkonyi Zsuzsa, Orvos-Tóth Noémi, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás

Sorsdöntő találkozások

Kulcslyuk Kiadó

-23

51

49

Chris Carter

Egy gonosz elme

General Press Kiadó

új

28

50

Eric Berne

Emberi játszmák

Háttér Kiadó

új

26

 

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

…napja a listán

1

Eddy de Wind

Auschwitz, végállomás – Egy túlélő naplója a haláltáborból

Athenaeum

új

23

2

Laura Madeleine

Egy cukrászmester meséje

Lettero Kiadó Kft.

0

77

3

Stefan Ahnhem

Mínusz 18

Animus Kiadó

új

15

4

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

Libri Kiadó

3

49

5

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Kiadó

új

26

6

F. Várkonyi Zsuzsa

Férfiidők lányregénye

Libri Kiadó

új

19

7

Jo Nesbø

Kés

Animus Kiadó

-6

121

8

Borsa Brown

Sapho – Első rész

Álomgyár Kiadó

új

9

9

Náray Tamás

Zarah álma

Libri Kiadó

-4

115

10

András György

A lusta portfólió

Publio

új

24

 

További információ:
Mihályi Dávid
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
mihalyi.david@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6446

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei
Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára. 

A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.
www.szivunkrajta.hu