Sajtóközlemények

Szívünk rajta program – Miért fontos?

Negyedévente friss ajánlólistával rukkol elő a Bookline „Szívünk rajta” programja, hogy segítsen kiválasztani gyerekeink számára azt a könyvet, ami koruknak, élethelyzetüknek, érdeklődésüknek leginkább megfelel. És most megint itt van a legjobb gyerekkönyvek és gyereknevelési könyvek vadonatúj listája.

A „Szívünk rajta” könyvajánló program segít a szülőknek eligazodni a gyerekkönyvek piacán, és kiválasztani az épp aktuális kedvenceket. A program szerencsére nem feledkezik meg arról, hogy a szülő is olvas, ezért gyerekneveléssel kapcsolatos kiadványokat is ajánl, ezzel is megkönnyítve a választást. Az ajánlott könyvek közül egy szakmai csapat ítéli oda azt a megkülönböztető jelzést, egy virtuális matricát, ami a programot elindító Bookline és UNICEF Magyar Bizottság elképzelései szerint a jövőben megkönnyíti majd a könyvet vásárló szülők és gyermekek választását.

A szakmai bizottság tagjai: Jónásné Bánfi Csilla könyvtárpedagógia-tanár, Dr. Kádár Annamária gyerekpszichológus, D. Tóth Kriszta író, az UNICEF nagykövete, Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, Magyarósi Éva szobrász, animációs rendező, könyvillusztrátor, Méth Barbara Bookline marketing tanácsadó, Nagy Ervin színész, Ruff Orsolya újságíró, Bényei Judit, a MOME egyetemi docense, és a Budapesti Óbudai Nagy László Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyerekei.

A „Szívünk rajta” program őszi fordulójába rekordszámú, több mint 80 ajánlás érkezett, így a szakmai bizottságnak nem volt könnyű dolga, hogy kiválassza a négy kategória legfontosabb könyveit, összesen 23 alkotás kapott pozitív értékelést, és került be a program négy kategóriájának valamelyikébe (Mesél, Segít neki, Segít neked, Fejleszt).

D. Tóth Kriszta, a „Szívünk rajta” szakmai bizottságának tagja, bevallottan elfogult a programmal kapcsolatban.

– Nagyon sok mindent szeretek ebben a programban. Hiteles, fontos, átlátható, valódi segítséget nyújt a szülőknek. És milyen sokféle! A legfrissebb listánk szerint egyszerre kap Szívünk rajta matricát például egy olyan hiánypótló kortárs, mint Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című könyve, és egy olyan klasszikus, mint a Két Lotti, amit nemrég olvastam én is újra a saját lányommal.-

A „Szívünk rajta” program kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan, gyermekkori problémákat  is előtérbe állítson, mint az alkoholista szülők melletti életet bemutató már említett Elekes-könyv; vagy Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyve, ami a szülő betegsége esetén segít a gyereknek megérteni és feldolgozni a történéseket.

A sok jó könyv megítélésekor természetesen kialakultak viták a szakmai bizottság tagjai között, egy dologban azonban mindenki egyetértett: a gyerekek sehol ne nélkülözzenek. Ennek érdekében a Bookline több ezer tisztálkodó terméket juttatott el a „Szívünk rajta” program segítségével a Menedék Egyesületnek, akik rászoruló családoknak juttatják el azokat.

A „Szívünk rajta” program újraindul, a szervezők várják a könyvajánlásokat, itt:

bookline.hu/szivunkrajta

A „Szívünk rajta” program nyertes könyvei 2015 Ősz

 

Mesél kategória: Olyan könyvek, amelyeket egyedi, különleges módon írtak meg, illusztráltak, és ezért olyan élményt nyújtanak, ami gyereknek, felnőttnek egyaránt meghatározó élményt jelenthet. Szeretjük ezeket a könyveket, mert saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük.

Thierry Chapeau A csodapalást
Erich Kästner A két Lotti
Otfried Preußler A kis szellem
Wendy Panders, Evelien De Vlieger Félix időt csinál
Boncsér Orsolya Fogd rá a jetire
Torben Kuhlmann Lindbergh – Egy repülő egér kalandos története
C. S. Lewis Narnia Krónikái 2. – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
Michelle Knudsen, Kevin Hawkes Oroszlán a könyvtárban
Prakter Mariann Paprika és Rózsa – Udvarlós mesék
Takács Mari Piroska és a nagy mágus
Sajdik Ferenc, Csukás István Pom Pom meséi, Civakodó cipőikrek

Csukás István                                                Süsü, a sárkány

Fejleszt kategória: A könyvek, amik ebbe a kategóriába kerülnek, az olvasást, a készségeket, a szókincset támogatják, erősítik. Szeretjük az ilyen írásokat, mert hisszük, hogy olvasás révén is fejleszthetjük gyerekünket.

 

Lackfi János, Vörös István Apám kakasa
Lynn Huggins-Cooper Találd fel magad

Segít neked kategória: Hogyan neveld jól a gyereked? Hogyan reagálj jól a gyerek szükségletére? Nem könnyű, de egy jó könyv segíthet megérteni, mi zajlik bennünk, és mi zajlik a gyerekben. A szülőség tanulható: ide azok a könyvek kerülnek, amik ezt a tanulást támogatják.

Dr. Máté Gábor – Gordon Neufeld A család ereje
Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?
A. S. Neill Summerhill- A pedagógia csendes forradalma

Segít neki kategória: Ezek a könyvek segítenek megérteni a gyerekek számára a különleges vagy nehéz élethelyzeteket. Ha a szülők válnak, ha testvér születik, vagy ha egy szerettünket elveszítjük. Szeretjük ezeket a könyveket, mert úgy segítenek, hogy szinte észre sem veszi a gyerek, és mert a szülőt legalább annyira segítik, mint a gyereket.

Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek
Eva Eriksson, Rose Lagercrantz A szívem ugrál örömében
Tóth Krisztina Anyát megoperálták
Írisz Agócs és Innes Shona Az élet olyan mint a szél
Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek
Janikovszky Éva Már iskolás vagyok
Guus Kuijer Minden dolgok könyve

Bookline

Az ország legkedveltebb online könyváruháza, több százezer könyv, zenei és filmes kiadvány lelőhelye.

A Bookline kínálatában több százezer könyv, zenei és filmes kiadvány található meg. A webáruház jelenleg hat üzletágat foglal magába: könyv, antikvár, e-könyv, idegen nyelvű könyv, zene és film. A Bookline a magyar mellett a szlovák és a román piacon is jelen van – összesen közel 900 000 regisztrált felhasználójával a régió egyik legnagyobb online kereskedőjeként, 2012 őszétől jelenteti meg Bookline Könyvek márkanév alatt sikerkönyveit. Kiadványai e-könyv formában is mind elérhetők. Ezekben a kötetekben a vásárlók és a felhasználók által már ismert Bookline, trenddiktáló eszmeiségét kívánja a társaság továbbvinni, a már évek óta megszokott frissességet, megbízható minőséget és sokszínűséget képviselve.

www.bookline.hu