A Bookline 50 legsikeresebb könyvét bemutató júliusi listája 23 új könyvvel büszkélkedhet. Az első helyre a Ropi naplója sorozat legújabb regénye érkezett, második helyre pedig az idei nyár slágere, a felnőtteknek szóló kifestőkönyv, a Titkos kert került. A szépirodalmi remekeket ebben a hónapban az e-könyv olvasók értékelték inkább.
A videojáték-tervező, képregényrajzoló író Jeff Kinney sorozatának kilencedik kötete, a Ropi naplója – A nagy kiruccanás került az első helyre a Bookline toplistáján. A különleges illusztrációkkal, amelyeket a szerző készített, és meglepő fordulatokkal bővelkedő regény évek óta sikeres a fiatalok körében. A felnőtteknél pedig továbbra is tarol a színező, ami nemcsak nálunk népszerű, hiszen 35 országban, több millió ember tölti az idejét színezéssel, így nem meglepő, hogy Johanna Basford: Titkos Kert – Színezőkönyve második a listán. Harmadik helyre Schobert Norbert új könyve, a Nagy kalóriahazugság került, amiben a szerző senkit és semmit nem kímélve bemutatja a kalóriaszámítás feleslegességét és a szénhidrátfogyasztás okozta súlyos problémákat.
Mind a nyomtatott mind az e-könyvlistán továbbra is előkelő helyezéssel bír Spiró György új könyve, a Diavolina, és a világ számos országában sikeres, Paula Hawkins: A lány a vonaton című különleges hangulatú krimije. Spiró regénye Gorkij ellentmondásos világáról és utolsó éveiről szól, Hawkins hátborzongató hangulatú regénye pedig azokat a veszélyeket mutatja be, amelyek az otthonainkban, a kapcsolatainkban fenyegetnek bennünket.
178 napja szerepel és jelenleg hetedik a listán Giulia Enders Bélügyek című könyve, ami összefoglal mindent, amit az emésztésről tudni kell, mindezt szellemesen, ragyogó humorral, azt bizonyítva, hogy a tudomány is lehet szórakoztató.
A nyár egyértelműen a gyerekeké, akiknek végre van idejük olvasni, így a Bookline listáján több gyerekkönyv szerepel, a klasszikusok közül többek között megtaláljuk a Lassie hazatér-t, a Két Lottit, Misi mókus kalandjait, a Pál utcai fiúkat, a kortárs alkotók művei közül Berg Judit Ruminiját, a soron következő Bogyó és Babócát, illetve Beck Andrea Titoktündérét.
Több, elsősorban női olvasónak szánt könyv található a listán, melyek könnyed nyári szórakozásként nem ígérnek mást, mint önfeledt kikapcsolódást. Ám ezek a könyvek sem készülnek egy kaptafára, van itt thriller, Elizabeth Little Amíg a lányod voltam című regénye, amit a kritikusok az új Holtodiglannak kiáltottak ki. Találunk a nőknek szánt könyvek között romantikus regényt Jennifer Probst tollából, aki az itthon is hatalmas sikernek örvendő Milliárdosfeleségeket írta, és aki most két új könyvvel is szerepel a listán, a Keresd az alkalmat-tal, és a júliusban megjelent Keresd a tökéletest-tel. A Bookline legkeresettebb könyvek listájára felkerült Philippa Gregory, a történelmi romantikus regények örök királynőjének új regénye, a Király átka, és erotikus regény is, Laurelin Paige erotikus sorozatának első kötete, a Megtalállak még, mely a tavalyi év 10 legkeresettebb könyve között szerepelt Amerikában.
Bookline nyomtatott TOP50:
pozíció | szerző | cím | kiadó | változás | …napja a listán |
1 | Jeff Kinney | Egy ropi naplója 9. – A nagy kiruccanás | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | új | 57 |
2 | Johanna Basford | Titkos Kert – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal | Manó Könyvek | -1 | 87 |
3 | Schobert Norbert | A nagy kalóriahazugság | Libri Könyvkiadó | új | 32 |
4 | Paula Hawkins | A lány a vonaton | XXI. Század Kiadó Kft. | -1 | 125 |
5 | Fejős Éva | Úton hozzád | Erawan Könyvkiadó | 15 | 67 |
6 | Spiró György | Diavolina | Magvető Könyvkiadó | -4 | 86 |
7 | Giulia Enders | Bélügyek | Park Kiadó | 2 | 178 |
8 | Baberowski Jörg | Felperzselt föld – Sztálin erőszakuralma | Európa Könyvkiadó | új | 34 |
9 | Philippa Gregory | A király átka | Libri Könyvkiadó | új | 55 |
10 | Jennifer L. Armentrout | Opposition – Ellenállás (Luxen 5.) – puha kötés | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | új | 53 |
11 | Jennifer Probst | Keresd a tökéletest! | Libri Könyvkiadó | új | 54 |
12 | Molnár Ferenc | A Pál utcai fiúk | Móra Könyvkiadó | 18 | 69 |
13 | Bartos Erika | Bogyó és Babóca buborékot fúj | Pozsonyi Pagony | -8 | 83 |
14 | Jennifer Probst | Keresd az alkalmat! | Libri Könyvkiadó | 17 | 89 |
15 | Claire Cater | Szép álmokat! | Magnólia | 9 | 90 |
16 | Tersánszky Józsi Jenő | Misi Mókus kalandjai | Holnap Kiadó | 19 | 71 |
17 | Fekete István | Vuk | Móra Könyvkiadó | 39 | 66 |
18 | Nora Roberts | Sötét boszorkány | Gabo Kiadó | új | 35 |
19 | Berg Judit | Rumini | Pozsonyi Pagony | 18 | 90 |
20 | Erich Kästner | A két Lotti | Móra Könyvkiadó | 27 | 68 |
21 | Maklári Tamás | Német nyelvtani ABC gyakorlatokkal | Studium Bt. | új | 60 |
22 | Lev Grossman | A varázslók | Agave Könyvek | új | 50 |
23 | Jay Dobyns | A pokol angyala | Twister Media Kft. | -18 | 82 |
24 | Beck Andrea | A Titoktündér | Beck & Partners Mi. Kft. | -14 | 293 |
25 | Szunyogh Szabolcs | Jákób csillaga | Noran Libro Kiadó | új | 60 |
26 | Michel Houellebecq | Behódolás | Magvető Könyvkiadó | -13 | 131 |
27 | Tatay Sándor | Kinizsi Pál | Ciceró Könyvstúdió Kft. | új | 57 |
28 | Lawrence J. Cohen | Játékos nevelés | Kulcslyuk Kiadó | -25 | 102 |
29 | Csányi Vilmos | Íme, az ember | Libri Könyvkiadó | -17 | 88 |
30 | Anna Todd | Miután / After | Gabo Kiadó | új | 40 |
31 | Richard Castle | Dermesztő hőség | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | új | 51 |
32 | Kiera Cass | A koronahercegnő | Gabo Kiadó | -12 | 93 |
33 | Elizabeth Little | Amíg a lányod voltam | Libri Könyvkiadó | új | 47 |
34 | Eric Knight | Lassie hazatér – Talentum Diákkönyvtár | Akkord Kiadó | új | 53 |
35 | Oravecz Nóra | Élet másképp | Libri Könyvkiadó | 2 | 131 |
36 | Leslie L. Lawrence | Kukorica Istennő énekel I-II. | Studium Plusz Könyvkiadó | -25 | 110 |
37 | George R. R. Martin | Királyok csatája – A tűz és jég dala II. | Alexandra Kiadó | 17 | 86 |
38 | Robert Lawson | A lélek útja | Trivium Kiadó | -31 | 83 |
39 | James Dashner | Halálkúra | Cartaphilus Kiadó | -18 | 130 |
40 | Leiner Laura | Hullócsillag | Gabo Kiadó | -16 | 153 |
41 | Eckhart Tolle, Dr. Wayne W. Dyer | Miért fontos, hogy rendkívüliek legyünk? – Ajándék DVD-melléklettel | Bioenergetic Kft. | 9 | 65 |
42 | Bíró Lajos | Lali albérletkalauza | Athenaeum Kiadó | új | 46 |
43 | Laurelin Paige | Megtalállak még – Fixed on you | Libri Könyvkiadó | új | 34 |
44 | Johanna Lindsey | Szeress mindörökké! | Gabo Kiadó | új | 37 |
45 | Allison Pataki | Sissi | Helikon Kiadó | új | 62 |
46 | Dan Brown | Inferno | Gabo Kiadó | új | 61 |
47 | Julie Garwood | Teljes gázzal | Gabo Kiadó | -29 | 73 |
48 | Szun Ce | A háború művészete | Helikon Kiadó | új | 52 |
49 | Anna Erelle | A dzsihád jegyese | Libri Könyvkiadó | új | 38 |
50 | Donna Tartt | A titkos történet | Park Kiadó | új | 58 |
Bookline e-könyv TOP10:
pozíció | szerző | cím | kiadó |
változás |
…napja a listán |
1 | Paula Hawkins | A lány a vonaton | XXI. Század Kiadó |
0 |
106 |
2 | Lakatos Levente | Megrepedt álarc – Szigor 1. | Lakatos Levente |
1 |
88 |
3 | Spiró György | Diavolina | Magvető |
-1 |
87 |
4 | Jussi Adler-Olsen | Határtalanul | Animus Kiadó |
0 |
89 |
5 | Michel Houellebecq | Behódolás | Magvető |
4 |
131 |
6 | Fábián Janka | A Gellért-hegy titka | Libri Kiadó |
új |
58 |
7 | Giulia Enders | Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés | Park Kiadó |
-1 |
71 |
8 | Jill Mansell | Nem zörög a haraszt | Kulinária Kiadó Kft. |
új |
58 |
9 | Jo Nesbø | Vér a havon | Animus Kiadó |
-4 |
117 |
10 | Fredrik Backman | A nagymamám azt üzeni, bocs | Animus Kiadó |
-2 |
89 |
Bookline TOP50
A Bookline 2010. október 1-étől havi rendszerességgel teszi közzé hivatalos könyvsikerlistáját, Bookline TOP50 néven. A mindentől és mindenkitől független, objektív sikerlista egyedülálló válogatás mind a szakma, mind a közönség számára. A havi bontású lista tartalmazza az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így alkalmas a piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. A Bookline TOP50 segítségével látható lesz, mi érdekli az olvasót, egyértelművé válnak a főbb preferenciák, olvasási szokások, a különböző műfajokhoz való viszonyok alakulása.
A Bookline TOP50 könyvsikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül, az adott hónap eladásai szerint. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.
A Libri-Shopline Nyrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A teljes cégcsoport a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és érdekeltségei, valamint a Shopline-webáruház összefonódásával jött létre 2013 decemberében. A cégcsoport magába foglalja a hazai könyvkiadók jelentős szereplőit: a Park Kiadót, a Helikon Kiadót, a Trubadúr Kiadót, a Kolibri Gyerekkönyvkiadót, a Diafilmgyártó Kft.-t. A cégcsoport főtulajdonosa az SQ Invest Kft., stratégiai kisebbségi tulajdonosa a Közép- Európai Média és Kiadó Zrt. A Libri-Shopline a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság.