Sajtóközlemények

A Libri Kiadói Csoport a Könyvkihívás 2016-os főtámogatója

 A Libri Kiadói Csoport a Könyvkihívás 2016-os főtámogatója

 

 

A Libri Kiadói Csoport nagy örömmel áll a 2016-os Könyvkihívás mellé. A Libri, a Park, a Helikon, a Jelenkor és a Kolibri Kiadó, valamint a csoporthoz tartozó további kiadói műhelyek évek óta azzal a céllal dolgoznak, hogy értékes, társadalmi vagy kulturális jelentőséggel bíró könyvekkel adhassanak maradandó olvasási élményt az olvasók minél szélesebb körének.

 

„Figyelemmel követtük a tavalyi Könyvkihívást, amely bizonyította, hogy a könyvek iránti érdeklődés töretlen! Hiszünk a piac sokszínűségében, így jó érzés volt látni, hogy a Könyvkihívás résztvevői, a hazai olvasók is fogékonyak a változatos témákra.” – mondta Büchler András, a Libri Kiadó PR-vezetője.

 

A Libri Kiadói Csoport amellett, hogy támogatja a kezdeményezést, könyveket is felajánl 5, 25, illetve 50 ezer forint értékben. Ezeket a szervezők azok között sorsolják ki, akik havonta 4, az őszig 25, illetve az egész év alatt 50 könyvet olvasnak el. A kiadói csoport továbbá mindent megtesz annak érdekében, hogy idén is minél több olvasóhoz jusson el a Könyvkihívás híre.

 

A kezdeményezés nem csak a játékosok számára izgalmas, hisz minden érdeklődő láthatja, mely könyvek a legnépszerűbbek az egyes kategóriákban, és hogy a résztvevők mit gondolnak olvasmányélményeikről. A műfaji sokszínűség és a valódi olvasók értékelései nagyon hasznosak lehetnek mindenkinek, aki új könyveket keres. A Könyvkihívás a játék erejével és a hiteles olvasói véleményekkel széles rétegeket tud visszahódítani vagy elcsábítani az olvasás világába.

A Könyvkihívás életre hívója, a Szeretlek Magyarország és a játék idei főtámogatója, a Libri Kiadói Csoport minden érdeklődőt szeretettel vár a Könyvkihívás.hu oldalon!