Sajtóközlemények

Az irodalomban a nők vették át a vezetést

Nőuralom

A Bookline sikerlistájának első és második helyén egy-egy társadalomtudományi könyv áll: a dobogó legfelső fokán szereplő Hegymenetben a szerzők pontos kórképet adnak a mai Magyarországról, míg Zimbardo az emberi elme működését mutatja be új könyvében. A régóta várt Paula Hawkins regény a harmadik, a nyári legolvasottabb művek között. A lista folytatása a női szerzők sikerét hozta.

 

A sikerlista első helyén szereplő, Jakab András és Urbán László szerkesztésében megjelent Hegymenet című kötet célja, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával számba vegye a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokat, egyúttal megoldási javaslatokat is körvonalazzon.

Második Philip Zimbardo a pszichológia rocksztárja, aki Vivian McCann és Robert Johnson szerzőtársaival a Pszichológia mindenkinek című sorozat magyarul is olvasható első kötetében, a pszichológia legalapvetőbb problémáit ismerhetjük meg szórakoztató, közérthető formában.

A harmadik helyen szerepel Paula Hawkins új regénye. A szerző előző könyve, a Lány a vonaton egy szempillantás alatt hódította meg a világot, a mozivásznon is sikert aratott. Az új könyvre ugyan két évet kellett várni, de a női lélek és az emberi ösztön mélyére hatoló, boszorkányüldözéseket megidéző sztori ezúttal sem okoz csalódást.

 

A szépirodalom a júniusi sikerlistán is helyet követelt magának, ráadásul női szerzők egyértelmű sikerét hozta. Margaret Atwood orwelli ihletésű jövőjét mutatja be a Szolgálólány meséje, amit megjelenését követően Booker-díjra jelölték, 1987-ben elnyerte a rangos, sci-fiknek kijáró Arthur C. Clarke- díjat, idén pedig nagy sikerrel mutatták be a belőle készült sorozatot.

Tompa Andrea Omerta című regénye a Könyvhét nagy sikere volt. A szerző négy ember sorsán keresztül mutatja be az ötvenes évek fojtogató légkörét, azt, hogy miként alakítja át belső értékeinket és vágyainkat a szorongás és a diktatúra.

A Három nővér, három királyné Philippa Gregory új regénye három különleges asszony életébe ad betekintést, akiknek sorsát megpecsételi egy dinasztikus viszályokkal és háborúkkal terhes időszak. Philippa Gregoryt végletekig pontos korrajzai, történelmi ismeretei és a regényeket átszövő fordulatai teszik méltóvá a „Királyregények királynője” címre.

Tóth Krisztina legújabb novelláskötetében ötven, abszurd humorból és empatikus iróniából épített történetben mutatja be a mai Magyarország válságait, a novellákban szó esik bevándorlásról és kivándorlásról, szegénységről és betegségről egyaránt.

Rakovszky Zsuzsa új regényének hőse két és fél évtized után értesül arról, hogy van egy lánya. Miközben kapcsolatukat a nulláról kell felépíteniük, sorra szembesülnek a XXI. század visszásságaival. A Célia lelki röntgenfelvételeit a szerző a rá jellemző lenyűgöző humorral, és fantasztikusan felépített fordulatokkal tárja az olvasók elé.

 

A sikerlista elmaradhatatlan alkotásai a gyerekkönyvek. Marék Veronika generációk gyermekkorát végig kísérő mesehőse a Boribon a bajnok, a huszadik a sikerlistán. Böszörményi Gyula a krimiirodalom rajongóit ezúttal is a századforduló varázslatos, és rejtélyekkel teli világába röpíti vissza, ahol Ambrózy báró, és legjobb tanítványa, Hangay Mili kalandjait követhetjük nyomon.

Nemecsek Ernő, Geréb, Ács Feri, és a Grund. Molnár Ferenc hűségről, árulásról és erőszakkal szembeni helytállásról szóló klasszikusa 111 évvel a megjelenése után is az irodalomszeretők kedvence. A Pál utcai fiúk júniusi sikere minden bizonnyal a Vígszínházban bemutatott népszerű előadásnak is köszönhető. Berg Judit többszörösen díjnyertes Rumini-sorozatának nyitókötetében egyszerre ismerhetjük meg történeteinek főhősét, a mindenkinél bátrabb kisegeret, és kedveltethetjük meg az olvasást a legfiatalabb korosztállyal.

 

A gyereknevelés témája mindig számíthat az olvasók érdeklődésére. A Gyereknevelés dán módra című könyv sikere nem véletlen. Dániát hosszú évek óta a világ legboldogabb országaként tartják számon. Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl könyvéből immár a hazai közönség is megismerheti a legfontosabb dán nevelési praktikákat.

Dr. Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László, Pál Ferenc, a lélektan legelismertebb hazai képviselői taglalják a Fejben dől el? című tanácsadó könyvükben, az ismert konyhapszichológiai alapvetést. Mi dől el fejben és mi nem, hogyan hangolhatjuk rá az elménket egy pozitívabb, optimistább gondolkodásra?

 

Az e könyvek sikerlistája is a női szerzők könyveinek sikerét hozta. Margaret Atwood, Paula Hawkins és Tóth Krisztina szerezte meg az első három helyet, regényeikkel, illetve a Párducpompa című novelláskötettel.

 

Bookline nyomtatott Top50 lista

 

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Jakab András szerk., Urbán László szerk. Hegymenet Osiris Kiadó új 28
2 Philip Zimbardo, Vivian McCann, Robert Johnson Pszichológia mindenkinek 1. Libri Könyvkiadó 6 42
3 Paula Hawkins A víz mélyén 21. Század Kiadó -1 58
4 Margaret Atwood A Szolgálólány meséje Jelenkor Kiadó 2 48
5 Fredrik Backman A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb Animus Kiadó új 21
6 Leiner Laura Egyszer L&L Kiadó -5 45
7 Meik Wiking Hygge Kossuth Kiadó -3 57
8 Jessica Joelle Alexander, Iben Dissing Sandahl Gyereknevelés dán módra HVG Könyvek kiadó -3 58
9 José Rodrigues dos Santos Vaticanum Kossuth Kiadó új 21
10 John Grisham A súgó Geopen Kiadó új 18
11 Katie Fforde Tökéletes nyár Libri Könyvkiadó új 22
12 Leslie L. Lawrence Ördögtojások I-II. Studium Plusz Könyvkiadó -9 44
13 Dr. Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László, Pál Ferenc Fejben dől el? Kulcslyuk Kiadó új 8
14 Bartos Erika Buda tornyai Móra Könyvkiadó új 13
15 Munk Veronika Kéjutca Bookline Könyvek új 20
16 Szabó Péter Állj félre a saját utadból! Magánkiadás -3 544
17 Berg Judit A holló gyűrűje Ecovit Kiadó új 22
18 Jussi Adler-Olsen Szelfik Animus Kiadó új 18
19 Tompa Andrea Omerta Jelenkor Kiadó új 20
20 Marék Veronika Boribon, a bajnok Pozsonyi Pagony új 28
21 Borsa Brown Az Arab lánya – Második rész Álomgyár Kiadó -11 96
22 Dr. James R. Doty A varázsbolt Bioenergetic Kft. új 29
23 Kováts Kriszta, Nyáry Krisztián Játékok és szerelmek Corvina Kiadó új 18
24 Nádas Péter Világló részletek I-II. Jelenkor Kiadó -9 85
25 Kreatív szépírás és kalligráfia Kossuth Kiadó 19 36
26 Philippa Gregory Három nővér, három királyné Libri Könyvkiadó 23 34
27 Lauren Fern Watt Egy kutya bakancslistája Libri Könyvkiadó új 13
28 Diana Gabaldon Outlander 4. – Őszi dobszó I-II. kötet – puha kötés Könyvmolyképző Kiadó Kft. -19 41
29 Elizabeth Adler Halál a tóparton Libri Könyvkiadó új 30
30 Böszörményi Gyula Bitó és borostyán Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 14
31 Tóth Krisztina Párducpompa Magvető Könyvkiadó új 19
32 Yuval Noah Harari Homo Deus Animus Kiadó 7 68
33 Fábián Janka Az angyalos ház – és más történetek Libri Könyvkiadó új 17
34 Szélesi Sándor Kincsem Könyvmolyképző Kiadó Kft. -16 60
35 Danielle Steel Varázslat MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT. -12 38
36 Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban Libri Könyvkiadó új 25
37 Kerékgyártó István A rendszerváltó PESTI KALLIGRAM KFT. új 7
38 Rakovszky Zsuzsa Célia Magvető Könyvkiadó új 15
39 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó új 23
40 Rupáner-Gallé Margó Rupáner-konyha 2. Aba Könyvkiadó új 18
41 Rejtő Jenő Tatjána Szépmíves Könyvek új 14
42 V. Kulcsár Ildikó Segítség, nyakunkon a családunk! Central Médiacsoport Zrt. új 14
43 B A Paris Összeomlás MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 6
44 Müller Péter Részeg józanok Rivaldafény Kiadó új 15
45 Catharina Ingelman-Sundberg Rablás uzsonnára Animus Kiadó új 14
46 WM. Paul Young A viskó Immanuel Alapítvány új 23
47 Nicola Yoon Minden, minden Gabo Kiadó -28 52
48 Simon Sinek Kezdj a miérttel – Hogyan ösztönöznek a nagy vezetők mindenkit cselekvésre Mayer Consulting s. r. o. új 21
49 Kathryn Croft A lány akinek nincs múltja MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT -35 80
50 Jane Corry A férjem felesége 21. Század Kiadó új 21

 

 

Bookline e-könyv Top10 lista

 

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Margaret Atwood A Szolgálólány meséje Jelenkor 5 45
2 Paula Hawkins A víz mélyén 21. Század Kiadó -1 40
3 Tóth Krisztina Párducpompa Magvető új 20
4 Fábián Janka A titkos ajtó Libri Kiadó 7 39
5 Katie Fforde Tökéletes nyár Insomnia új 18
6 Yuval Noah Harari Homo Deus Animus Kiadó -3 77
7 Jane Corry A férjem felesége 21. Század Kiadó új 16
8 Munk Veronika Kéjutca – Magyar szex euróért Bookline Könyvek új 24
9 Jussi Adler-Olsen Szelfik Animus Kiadó új 8
10 Yrsa Sigurðardóttir Gének Animus Kiadó -5 55

 

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

 

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

 

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.