Sajtóközlemények

Idén utoljára összesít a Bookline

Nem csalás, nem ámítás, itt az idei év utolsó Top 50 listája a Bookline-tól.  Az év végi sikerlista a téli időszak kedvenceit mutatja meg, a fordulatos bűnügyi történeteket, a romantikus könyvek legjavát, gyerekkönyveket, valamint a sokakat érdeklő pszichológiai írásokat. Tíz önismereti írás, hét krimi, kilenc romantikus történet, valamint kilenc gyerekkönyv is szerepel a novemberi összesítésben, az első három helyet pedig Dr. Máté Gábor, Fábián Janka, valamint Dr. Csernus Imre szerezte meg.

Dr. Máté Gábor összes eddigi írása szerepel a Bookline novemberi sikerlistáján, legújabb, első helyet megszerző alkotása, A Normális vagy a betegségek valódi okait mutatja be, miközben éles kritikákat fogalmaz meg világunkról. Sok más érdekes és aktuális probléma mellett például feltárja azt az ellentmondást is, hogy „miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota”. A második helyen Fábián Janka szerepel, aki hosszú évek óta a magyar olvasók nagy kedvence, idén több kötete is szerepelt a legkeresettebb könyvek között. Ezúttal A szabadság szerelmesei című regénye ért el kiemelkedő helyet. Középpontjában reformkor és az 1848-as szabadságharc, valamint az Anna-bál szerelmeseiből megismert Györöky Ilka és családja története áll. Dr. Csernus Imre legújabb írása a harmadik a top könyvek között. Magyarország egyik legismertebb pszichiátere Én és Te című könyvében ezúttal a különböző életkorokra jellemző szerelemi kapcsolatokat és azok állomásait mutatja be, az első kamaszkori szárnypróbálgatásoktól a felnőttkori szerelmekig.

A már említett pszichológiai kötetek mellett több hasonló tematikájú alkotás érdekelte az olvasókat. Továbbra is nagyon sokan keresik Orvos Tóth Noémi Örökölt sors és Szabad akarat című könyveit, illetve találkozhatunk a legkeresettebb könyvek között Bagdy Emőke Az eltűnt remény nyomában, valamint Emily és Amelia Nagoski Érzelmi kiégés című alkotásaival. Előbbi a szerző válogatott írásait gyűjti össze, olyan témák mentén, amik meghatározzák hétköznapjainkat, míg Emily Nagoski, a New York Times bestsellerei közé is bekerült írása az érzelmi kiégés témakörét mutatja be: olyan útmutató, ami a kiégés és a stressz hatékony kezeléséhez ad tanácsot, kifejezetten nőknek.

A krimik között a legelőkelőbb helyen szerepel az Agatha Christie nevével fémjelzett Karácsonyi krimik című könyv, amely a szerző témába vágó írásait gyűjti össze, garantált szórakozást nyújtva az olvasóknak. Egy másik kötet is kapcsolódik a „krimi királynőjéhez”, az Agatha Christie – 12 új Miss Marple-sztoriban egy-egy neves krimiíró élesztette újjá Miss Marple híres karakterét, tizenkét izgalmas, az eredeti történethez hű írással. Richard Osman a Csütörtöki nyomozóklub új történetében pedig az első két részben már megismert nyugdíjasklub idős, de annál leleményesebb bűnüldözői tárnak fel újabb rejtélyes, megoldatlannak tűnő bűntényt.

A gyerekkönyvek esetében a karácsony és a varázslatos tél a legnépszerűbb téma. Berg Judit Maszat karácsonya a legkisebbek egyik kedvence, amely a várakozásról, a készülődésről, valamint a karácsonyról szól. Ugyancsak a várakozást állítja középpontjában Lackfi János Karácsonyváró című kötete. Nemcsak verseskötetként olvasható, hanem adventi naptár is, a szerző lányának, Johannának illusztrációval. Hasonlóan kedves kötet Pásztohy Panka Pitypang és a Mikulás című könyve, ahol a főszereplő Pitypang december 5-e éjjelén elhatározza, csak azért is találkozik a Mikulással, hogy egy nagyon fontos kérdést tegyen fel neki. De vajon mi ez a kérdés? Kiderül a könyv elolvasása után.

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books060
2Fábián JankaA szabadság szerelmeseiLibri Könyvkiadóúj25
3Dr. Csernus ImreÉn és teJaffa Kiadóúj21
4Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books-2203
5Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – puha kötésLibri Könyvkiadóúj27
6Lakatos PéterÉletmentő izomJaffa Kiadóúj27
7Agatha ChristieKarácsonyi krimikHelikon Kiadóúj20
8Nyáry KrisztiánÍgy szerettek ők 3.Corvina Kiadóúj16
9Vavyan FableAz élet ócska örömeiFabyen Kiadóúj11
10Disney: Adventi mesekalendárium 2022KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj19
11Berg JuditMaszat karácsonyaPagony Kiadó Kft.248
12Leslie L. LawrenceBolondok kolostoraI.P.C. Könyvek Kft.új18
13Borsa BrownÁlszeméremÁlomgyár Kiadó134
14Richard OsmanAz eltévedt golyóAgave Könyvekúj6
15Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó2336
16Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó11361
17Pásztohy PankaPitypang és a MikulásPagony Kiadó Kft.044
18Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó-13153
19Dr. Bagdy EmőkeAz eltűnt remény nyomábanKulcslyuk Kiadóúj24
20Agatha Christie – 12 új Miss Marple-sztoriHelikon Kiadó3235
21Danielle SteelApa lányaiMAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.új26
22Berg JuditLengemesék – Vilkó útra kelLampion Könyvekúj11
23Jenny HaleKarácsony a Kandalló VendégházbanCartaphilus Kiadóúj26
24Tarjányi Péter, Dosek RitaDominóFree Spirit Publishingúj10
25Jégvarázs – 365 meseKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj14
26Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon NeufeldA család erejeOpen Books-4181
27Anne JacobsVisszatérés a villábaCentral Könyvek1733
28Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadó32179
29Dr. Máté GáborSzétszórt elmékOpen Books5173
30Jonas JonassonA próféta és a hülyeAthenaeum Kiadó955
31Lackfi JánosKarácsonyváróHarmat Kiadóúj28
32Beatrix PotterNyúl Péter adventi kalendáriumaManó Könyvek-443
33Kollár BettiKosársuliMagnóliaúj14
34Dr. Máté GáborA sóvárgás démonaOpen Books657
35Alex T. SmithA kisegér, aki karácsonyra hazataláltManó Könyvek-1945
36John J. MearsheimerA nagy téveszmeSzázadvég Közéleti Tudásközpontúj16
37Böszörményi GyulaA hullaházi skandalum – Ambrózy báró esetei VII. – puha kötésKönyvmolyképző Kiadó Kft.-2539
38Budai LottiA parfümkészítőÁlomgyár Kiadóúj8
39Annie ErnauxÉvekMagvető Könyvkiadóúj13
40Emily Nagoski, Amelia NagoskiÉrzelmi kiégésLibri Könyvkiadóúj27
41Jussi Adler-OlsenNátrium-kloridAnimus Kiadó-836
42Edith Eva EgerA döntésOpen Books6664
43Sarah Ferguson yorki hercegnéA szív iránytűjeMŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFTúj4
44Colleen HooverVerityKönyvmolyképző Kiadó Kft.új28
45Colleen HooverLaylaKönyvmolyképző Kiadó Kft.új7
46Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.-25164
47Colleen HooverUgly Love – Csúf szerelemKönyvmolyképző Kiadó Kft.új4
48Wilbur SmithVihardagályDelej Kft.új18
49Alison WeirHoward KatalinMŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFTúj5
50Palotás PetraA kastélykert álmaÁlomgyár Kiadóúj9

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Dr. Máté Gábor – Máté DánielNormális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkbanOpen Books158
2Jussi Adler-OlsenNátrium-kloridAnimus Kiadó1038
3Benedek ÁgotaÁllva maszturbálokLibri Kiadó245
4Jonas JonassonA próféta és a hülyeAthenaeumúj26
5Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Kiadó1149
6Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadóúj24
7Dr. Máté GáborA test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeketOpen Books3181
8Guillaume MussoA szajnai ismeretlenPark Kiadó155
9Emily Nagoski – Amelia NagoskiÉrzelmi kiégésLibri Kiadóúj28
10Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkorúj27

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.