Sajtóközlemények

Irodalom minden formában – A múlt hónap legnépszerűbb e-könyvei, e-hangoskönyvei és nyomtatott írásai

Ma már számos lehetőségünk van arra, hogy a nyári utak alkalmával könyveket olvassunk, sőt hallgassunk, ezért ezúttal a Bookline nemcsak a nyomtatott könyvek sikerlistáját mutatja be, hanem a legkeresettebb e-könyveket és e-hangoskönyveket is.

A Bookline nyomtatott könyveit listázó összesítésének első helyét Colleen Hoover It Starts With Us – Velünk kezdődik című kötete szerezte meg. A romantikus történeteket jegyző Hoover egyike azon szerzőknek, akik a Tiktoknak köszönhetően lettek népszerűek, ezt jól mutatja az is, hogy a Velünk kezdődik című könyvéről szóló videókat több mint 500 millió alkalommal tekintették meg a közösségi felületen. Az elmúlt hónap legnépszerűbb alkotása az ugyancsak nagysikerű It ends with us című regény második, befejező kötete.

A sikerlista második helyén Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című kötete áll. A Magyar Hang gondozásában kiadott könyv Magyarország elmúlt negyven évét mutatja be, középpontjában a jelenlegi miniszterelnökkel. Nemcsak történeti áttekintést nyújt, de elemzi is a mögöttünk álló időszak politikai, társadalmi, közéleti folyamatait is.

Stefano Bottoni könyvét Szinetár Miklós rendhagyó önéletírása követi a sorban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Önéletrajz-szerűség és egyebek alcímmel ellátott életrajzi könyve izgalmas és érdekes, tartalmas pályafutásához méltó olvasmány. Szinetár Miklós korábban dolgozott a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként, a Magyar Televízió elnökhelyetteseként, emellett számos népszerű színházi, filmes, illetve televíziós alkotás is fűződik a nevéhez.

Az e-könyvek esetében Jo Nesbo Vérhold kötete került a lista első helyére. Az egyik legnépszerűbb norvég krimiíró legújabb írása a nagysikerű Harry Hole-sorozat 13. része. A kötet – hasonlóan Nesbo többi könyvéhez – nemcsak izgalmas és szórakoztató krimi, de társadalomkritika is egyben.

Krusovszky Dénes második helyen lévő alkotása, a Levelek nélkül sem mellőzi a társadalomkritikát. A szerző egy kelet-magyarországi kisvárosba kalauzolja az olvasót, ahol váratlan természeti katasztrófa történik. Az események bemutatásán túl a szerző arra is választ keres, hogy vajon miként lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni.

A harmadik legnépszerűbb e-könyv júliusban Valérie Perrin A vasárnap koldusai című regénye lett, melyben az elmúlt évek egyik legnépszerűbb francia írója – magyar kollégájához hasonlóan – nehezen megválaszolható kérdést tesz fel: megtaníthat-e mások szerelme arra, hogy hogyan kell szeretni?

A digitális formátumú hangoskönyvek, röviden e-hangoskönyvek mezőnyében az Auschwitzot túlélő magyar pszichológus, Edith Eva Eger A döntés című sikerkönyve szerezte meg az első helyet, őt követi Jo Nesbo, aki ezen a listán Doktor Proktor pukipora című gyerekkönyv-sorozatának második részével szerepel. A dobogó harmadik fokán is gyerekkönyvet találunk, mégpedig P. L. Travers klasszikusát, A csudálatos Marry Poppins-t, melyet Polyák Lilla olvas fel.

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Colleen HooverIt Starts With Us – Velünk kezdődik – puha kötésKönyvmolyképző Kiadó Kft.új23
2Stefano BottoniA hatalom megszállottjaALHAMBRA-PRESS KOMMUNIKÁCIÓS BT-159
3Szinetár MiklósSzinetárFree Spirit Publishing068
4Guillaume MussoMi lesz velem nélküled?Park Kiadóúj23
5Valérie PerrinA vasárnap koldusaiEurópa Könyvkiadó182
6Borsa BrownBajban DubajbanÁlomgyár Kiadó140
7Krusovszky DénesLevelek nélkülMagvető Könyvkiadó-558
8Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó15279
9Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – puha kötésLibri Könyvkiadó2871
10Till Lindemann100 versCser Kiadóúj14
11R. Kelényi AngelikaKéptelen KrétaÁlomgyár Kiadóúj11
12Bosnyák ViktóriaA sirály a király?Tintató Kiadóúj28
13Ewald Gerhardt; Vasas Gizella; Locsmándi CsabaGombászok kézikönyveCser Kiadóúj11
14Holly JacksonJó kislányok kézikönyve gyilkossághozKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj29
15David WalliamsGengszter nagyi újra lecsapKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj20
16Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó1396
17Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.új31
18Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books-3303
19Julia DonaldsonA csiga és a bálnaPagony Kiadó Kft.új28
20Carley FortuneMinden elmúlt nyárMagnóliaúj18
21Jakupcsek GabriellaA napos B oldal21. Század Kiadó-1175
22Berg JuditRuminiPozsonyi Pagony2435
23Ana HuangTwisted Love – Ava & AlexMaxim Könyvkiadó1141
24Bán MórAngyal a kapuk felettGold Book-2048
25Mikszáth KálmánSzent Péter esernyőjeAkkord Kiadóúj31
26Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadóúj29
27Szelényi ZsuzsannaSzétzilált országhvg360-1950
28Taylor Jenkins ReidEvelyn Hugo hét férjeKönyvmolyképző Kiadó Kft.-941
29Ambrus ÉvaAnya, kérek még! – bővített kiadásBOOOK KIADÓ KFT444
30Holly JacksonHalott kislány a jó kislányKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj31
31Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books-7446
32Vágyi PetraSémáink fogságábanKulcslyuk Kiadó-4196
33Kang Myeongseok, BTSBeyond The Story – A BTS tízéves történeteGabo Kiadóúj16
34Mező GáborA kultúra megszállásaSzázadvég Közéleti Tudásközpontúj30
35Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadóúj15
36Mercedes RonAz én hibámMenő Könyvekúj31
37Bosnyák Viktória, Hevérné Kanyó Andrea, Dudás GyőzőA sirály a király? – Feladatgyűjtemény Bosnyák Viktória regényéhezTintató Kiadóúj24
38Dr. Richard ShepherdHoltak vallatójaHelikon Kiadóúj19
39Náray TamásBarbara – A végzet (1. kötet)Libri Könyvkiadó-26128
40Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadóúj28
41Dr. Richard ShepherdA halál hét koraHelikon Kiadóúj22
42Colleen HooverAll Your Perfects – Minden tökéletesedKönyvmolyképző Kiadó Kft.új31
43Fekete IstvánVukMóra Könyvkiadóúj26
44Heather MarshallJane nyomábanLibri Könyvkiadóúj11
45Lucy ScoreAmin sosem leszünk túlPioneer Booksúj30
46Monica MurphyA Million Kisses In Your LifetimeRainy daysúj4
47Cormac McCarthyAz utas / Stella MarisJelenkor Kiadóúj11
48Colleen HooverIt Starts With Us – Velünk kezdődik – puha kötésKönyvmolyképző Kiadó Kft.új23
49Stefano BottoniA hatalom megszállottjaALHAMBRA-PRESS KOMMUNIKÁCIÓS BT-159
50Szinetár MiklósSzinetárFree Spirit Publishing068

Bookline e-könyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Jo NesbøVérholdAnimus Kiadó059
2Krusovszky DénesLevelek nélkülMagvető159
3Valérie PerrinA vasárnap koldusaiEurópa Könyvkiadó444
4Stefano BottoniA hatalom megszállottja – Orbán Viktor MagyarországaMagyar Hang Könyvek-261
5Julie CaplinHázikó az ír dombvidékenLibri Kiadóúj31
6Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó5266
7Yrsa SigurðardóttirCsendAnimus Kiadóúj24
8Arne DahlMély vízbenAnimus Kiadóúj24
9Tompa AndreaSokszor nem halunk megJelenkor184
10Zajácz D. ZoltánGyilkos BalatonGeneral Press Könyvkiadó-455

Bookline e-hangoskönyv Top 10 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Edith Eva EgerA döntésOpen Books Hangoskönyvek853
2Jo NesbøDoktor Proktor pukipora 2. – Idővihar a kádbanKossuth Kiadó – Mojzer Kiadóúj17
3P. L. TraversA csudálatos Mary PoppinsKossuth Kiadó – Mojzer Kiadóúj14
4Dr. Máté GáborA test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeketOpen Books Hangoskönyvekúj3
5David WalliamsGengszter nagyiKolibri Hangoskönyvekúj29
6Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Hangoskönyvek-552
7Valerie TassoEgy nimfomániás naplójaHangoskönyv Kiadóúj24
8Stephen KingRémálmok és lidércekHangoskönyv Kiadóúj4
9Gerald DurrellCsaládom és egyéb állatfajták (részletek)Hangoskönyv Kiadó-158
10Nógrádi GergelyEgri csillagokManó Hangoskönyvek-769

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.