Legyen az mese, ismeretterjesztő kiadvány, vagy foglalkoztató füzet, szóljon a legkisebbeknek vagy a már majdnem nagyoknak – ma már rengeteg igényes gyerekkönyvvel találkozhatunk a könyvesboltok polcain. A Bookline novemberi könyvválogatásában több mesekönyv és ismeretterjesztő kiadvány is szerepel, amiket a szakértők jó szívvel ajánlanak a szülők és gyermekek számára.
A Bookline 2014-ben indította el gyerekkönyvajánló programját azzal a céllal, hogy segítse a szülők választását. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is. Novemberben a választás Jean-Claude Mourlevat Putifár tanár úr visszavág című könyvére esett, amit a program zsűritagja, M. Kácsor Zoltán író így mutatott be: „Minden olvasó arra vágyik, hogy egy történet nyakon fogja, és berántsa a könyv világába. Ezzel az egyszerűnek tűnő, mégis ritka képességgel rendelkezik a Putifár tanár úr visszavág, mely könnyed és végtelenül szellemes szövegével az elsőtől az utolsó betűjéig nevettet, szórakoztat és nem utolsó sorban meghat.”
A Bookline novemberi gyerekkönyvválogatásában az állatok, sőt a sárkányok is előbukkantak. Edith Nesbit – akit a mese- és fantáziairodalom úttörőjeként tartanak számon – A sárkányok könyve című regényében mókás és csintalan, ijesztő és kiszámíthatatlan sárkányok kalandos történeteit követhetjük nyomon, ezúttal nem az emberek, hanem ezen mitikus lények szempontjából. A könyvről Artúr, a Szívünk rajta egyik gyerekzsűrije is elismerően nyilatkozott. Szerinte „nagyon jó, hogy ilyen sok sárkány volt a könyvben. Érdekesek voltak a világok a mesékben. Nagyon vicces volt, amikor a sárkányok elárasztották egész Angliát és felébresztették Szent Györgyöt.”
Az állatok sürgő-forgó mindennapjait mutatja be Várszegi Adél A nagy félreértés című könyve. A Gibbon és Makákó-könyvsorozat harmadik részében teljesen felfordul a szereplők élete, amikor az állatkert legtermetesebb lakója, az elefánt kitalálja, ő is ugyanolyan jól szeretne tájékozódni a sötétben, mint a vakond.
Novemberben nemcsak mesék, hanem foglalkoztató könyvek is bekerültek a Szívünk rajta program ajánlásai közé. Ilyen Eliseo Garcia Az evolúciókönyve, amelyben leendő felfedezők megismerhetik a földi élet kialakulásának legfontosabb állomásait, olyan kérdések mentén, mint például hogy mi lehet a közös egy pálmafában és egy pelikánban, miben hasonlít egy kisgyerek és egy százlábú, mi a kapcsolat az ősállatok és a ma élő állatok között.
Finnország egyik legkedveltebb gyerekkönyvírójának, Mauri Kunnas Bolondos képes szótár című könyvében meglepő módon egy kedves kecske társaságában sajátíthatják el a gyerekek az angol nyelv alapjait. Hasonlóan izgalmas Giuseppe Mazza és Cairanti Anna Együtt megoldjuk című könyve. A foglalkoztatófüzet közös játékra hívja a gyerekeket és a hozzá közelálló nagyobbakat: akár egy idősebb testvért, szülőt vagy nagyszülőt. A könyv a gyerekzsűri és a felnőtt zsűri tetszését is elnyerte. A hétéves Flóra szerint rendkívül szórakoztató feladatokat tartalmaz a kiadvány, hiszen „ki kell egészíteni a képeket, válaszolni a kérdésekre közösen”, ennek köszönhetően a végeredmény „olyan lesz, mint egy nagy emlékkönyv, csak sokkal-sokkal-sokkal viccesebb.”
Szívünk rajta 2021. november – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:
Kiadó | Szerző | Cím | Korosztály |
VIVANDRA KFT | Mourlevat Jean-Claude | Putifár tanár úr visszavág | 7-10 évesek |
Kolibri | Mauri Kunnas | Bolondos képes szótár | 6-10 évesek |
Móra | Giuseppe Mazza, Cairanti Anna | Együtt megoldjuk – Családi játékkönyv | 6-10 évesek |
Csimota | Várszegi Adél | A nagy félreértés – Gibbon és Makákó 3. | 3-6 éveseknek |
Digi-Book Mo.Kiadó és Ker.Kft. | Edith Nesbit | A sárkányok könyve | 6-10 évesek |
Napraforgó | Eliseo Garcia | Az evolúció – A földi élet kialakulása | 7-10 évesek |
Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.