Ma már közmegegyezés van abban, hogy ha egy gyerek boldogságban és szeretetben nő fel, akkor minden bizonnyal kiegyensúlyozott lesz felnőttkorában. A Szívünk rajta februári könyvválogatásában több olyan könyv is szerepel, ami a szeretet és a baráti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, de a program nem feledkezett meg a legkisebbek kalandvágyáról, valamint a hagyományos mesék erejéről sem.
A Bookline 2014-ben indította el gyerekkönyvajánló programját azzal a céllal, hogy segítse a szülők választását. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is. Februárban a választás Samuel Allo A két csillag – Egy vándor mesemondó történetei című könyvére esett, amit a program zsűritagja, Farkasházi Réka színésznő így mutatott be: „Egyszerűen varázslatos könyv. Talán a legszebb, amit valaha láttam. Az illusztrációk, a könyv születésének körülményei a szerző munkássága, mind-mind arra predesztinálja a kiadványt, hogy a legszebbek és legjobbak közé tartozzon. Olvasva a meséket pedig mindez bizonyosságot nyer. Samuel Allo gyűjtése a világ messzi tájaira kalauzol bennünket. Csodálatos, hogy van egy világnyelv, amit mindenhol beszélnek. A mese nyelve. A két csillag, valójában ezernyi csillagnál is többet ér. Igazi kincs. Történeteivel, képeivel egyaránt.”
A szeretet fontosságára hívja fela figyelmet Andrea Schütze A világ legdrágább kincse című könyve, középpontjában a szülő-gyermek kapcsolat áll, s bár több könyv is foglalkozott már ezzel a témával, a zsűri szerint Andrea Schütze könyve azért kiemelkedő, mert nem „elcsépelt, inkább hihetetlenül bájos, sokszor kifejezetten vicces, köszönhető ez a remek fordításnak is.” Hasonlóan szeretetteljes mesekönyv Julia Donaldson és Sara Ogilvi A gyógyító kutya, valamint Timo Parvela Ella és barátai című írása is.
A gyógyító kutya egy kórházban játszódik, ahol Dalma, a Dalmaták egyik legkedvesebb képviselője felel a beteg gyerekek öröméért. A könyv a gyerekzsűri tetszését is elnyerte, a négyéves Lizi szerint csak egy baj volt a mesével, „hogy kevés volt a lap, mert Lizi még szerette volna hallgatni.” Az Ella és barátainak írója Timo Parvela finn gyerekkönyvíró, volt általános iskolai tanító, jól ismeri az alsóbb osztályok humorral és kihívásokkal teli hétköznapjait. Legújabb könyvében egy osztály kalanddal és humorral teli vicces, izgalmas, olykor abszurd mindennapjait mutatja be.
Izgalmas történet A Vadrózsa utcában mindig történik valami című alkotás is. Andreas H. Schmachtl Alma Magdi könyvsorozatának legújabb részében Alma Magdi és társai felfedezőútra indulnak, tengerre szállnak, piknikeznek, panziót nyitnak. És ami a legizgalmasabb: meg kell menteniük a főszereplő otthonát egy betolakodótól. Míg az Alma Magdi történetei leginkább a 3-6 éveseknek szólnak, addig Andrew Peterson A Sötétség sötét tengerének pereméncímű fantasyje a serdülőket szólítja meg. Andrew Peterson díjnyertes első könyve Farkasházi Réka szerint „méltó társa a Harry Potternek vagy a Hobbitnak. Történet a küzdelemről jó és gonosz között, morális tanulságokkal, tiszta hősökkel.”
Szívünk rajta 2021. február – Szívünk rajta matricát kapott könyvek
Kiadó | Szerző | Cím | Korosztály |
Kisgombos | Samuel Allo | A két csillag – Egy vándor mesemondó történetei | 6-10 éveseknek |
Scolar Kiadó | Andrea Schütze | A világ legdrágább kincse | 3-6 éveseknek |
Pagony Kiadó | Julia Donaldson és Sara Ogilvi | A gyógyító kutya | 3-6 éveseknek |
Kolibri Kiadó | Timo Parvela | Ella és barátai | 6-10 éveseknek |
Manó Könyvek | Andreas H. Schmachtl | A Vadrózsa utcában mindig történik valami – Alma Magdi 3. – 24 mese | 3-6 éveseknek |
Harmat Kiadó | Andrew Peterson | A Sötétség sötét tengerének peremén | 10-14 éveseknek |
Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.