Ősszel nagyot változik a gyerekek élete: megkezdődik a tanév, korán kell ébredni, a nyári izgalmak pedig nagyon távolinak tűnnek. A Bookline októberi könyvválogatása különleges és érdekes olvasmányaival igyekszik pótolni a nyári élményeket, de közben nem feledkezik meg a tanulás, az új ismeretek megszerzésének fontosságáról sem.
A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, ami a szülőknek segít a választásban. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is.
Októberben a választás Kiss Judit Ágnes A csodabogár című könyvére esett, amit a program egyik zsűritagja, Magyarosi Éva képzőművész, animációs rendező így mutatott be: “A főszereplő – Zsófi – születési rendellenességgel élő tanuló helyzete cseppet sem egyszerű. Ez leginkább nem is rajta múlik, hanem az őt körülvevő világon, amibe kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni. A könyv kitűnő beszélgetésindító lehetne az iskolában, és segíthetne feldolgozni, enyhíteni a kirekesztettség érzését.”
Egy kedves „csodabogarat” ismerhetünk meg Magdalena Hai Rémálmok kisboltja című könyvében is. A történet szerint Ninni egy bátor 9 éves kislány, akinek minden vágya egy új bicikli. Mivel nincs elég pénze rá, munkát vállal a Rémálmok Kisboltjában, ahol egy különleges, rémisztő, de egyben humoros világba csöppen. A könyvről Kriszta, a Szívünk rajta program gyerekzsűrijének egyik tagja is elismerően nyilatkozott. „Többször is elolvastunk anyukámmal, kicsit ijesztő, de én szeretem a rémségeket”. Szerinte azért is jó olvasnivaló a történetet, mert a benne található képek „viccesek, a szellem barátságos, a polipok pedig tudnak görkorcsolyázni!”.
Tania del Rio 13. Warren és a suttogó erdő című mesekönyvében pedig különleges erdei lények – mint például a mézgajeti – varázsolják el az olvasót. A történet szerint a híres „sétáló szálloda” tulajdonosa Warren véletlenül egy veszélyes erdőbe téved, ahol találkozik gonosz hasonmásával Worrinnal, akit csakis fejtörők, titkos kódok segítségével tud legyőzni.
Erin Hunter Bátorfölde 1. – Megtört büszkeség című könyvéről a Szívünk rajta gyerekzsűrijének tagja, a 11 éves Iván így nyilatkozott. „Nagyon tetszett, hogy még az utolsó pillanatban is meg tudott lepni a könyv egy nagy fordulattal. Izgalmas volt, de mégis vidám. A szereplők jelleme nagyon jól volt megírva. A helyszíneket könnyen és pontosan el tudtam képzelni.” Hunter könyve az állatvilág nyers, ösztöni világát mutatja meg az fiatal olvasóknak, a bátrak földjét, ahol mindenkinek mindenért meg kell küzdenie.
De nemcsak az állatvilágot ismerhetjük meg jobban a Bookline Szívünk rajta októberi könyvválogatása révén, hanem azokat a feltalálókat is, akik megváltoztatták a világot. A Manó Könyvek gondozásában megjelent kötetben húsz olyan emberről olvashatunk, akik felfedezéseikkel vagy újításaikkal maradandó értéket hoztak létre. Magyarosi Éva szerint a könyv egyik erénye, hogy a feltalálókat bemutató történetek „pont olyan hosszúságúak, hogy a gyerek kedvet érezzen akár egy következő rész elolvasásához”.
Új (nyelv)ismereteket szerezhetnek a gyerekek a Napraforgó Kiadó Easy Reading: Level 2 – Squirt the Firedragon című könyvének segítségével is, amelyben egy kedves sárkánytól vehetnek angolleckét. A kiadvány célja, hogy kedvet csináljon a nyelvtanuláshoz, és a fejlődéshez, éppen ezért egyszerű, könnyű feladatokkal él, de újabb, kevésbé ismert szavakat és kifejezéseket bemutató feladványokat is találunk a könyv forgatása közben.
Szívünk rajta 2021. október – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:
Kiadó | Szerző | Cím | Korosztály |
Móra Könyvkiadó | Kiss Judit Ágnes | A csodabogár | 7-10 évesek |
Cerkabella | Magdalena Hai | Rémálmok kisboltja – Az elveszett fogsor | 7-10 évesek |
Vivandra | Tania del Rio | 13. Warren és a suttogó erdő | 10-14 évesek |
Könyvmolyképző | Erin Hunter | Bátorfölde 1. – Megtört büszkeség | 10-14 évesek |
Manó könyvek | – | 20 rendkívüli feltaláló, aki megváltoztatta a világot | 10-14 évesek |
Napraforgó | – | Easy Reading: Level 2 – Squirt the Firedragon | 7-10 évesek |
Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.