Sajtóközlemények

A sajtó képviselőinek kérdéseit a sajto@libribookline.com címen várjuk.

Legutóbbi híreink

Szívünk rajta – Szívünk rajta, szívünk rajtuk

A serdülőkor egy változásokkal teli időszak. A kamaszok már nem gyerekek és nem is akarnak azok lenni, de még nem lehetnek igazán felnőttek sem. Éppen ezért gyakran nehéz megfelelő olvasnivalót adni ennek a korosztálynak a kezébe. Ebben segít a Bookline Szívünk rajta programja, amely a mese- és gyereknevelési könyvek mellett ifjúsági olvasmányok választásában is segíti a szülőket.

A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: márciusban a program szakmai zsűrije Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet! című könyvét választotta. A regény főhőse, Goni egy – ördögök szempontjából – rossz kamasz, aki képtelen leszokni a jóságról. A legnagyobb kérdés vele kapcsolatban az, hogyan lesz belőle vérbeli pokolfajzat. A nem mindennapi helyzetbe került ördögfióka történetéről Szinetár Dóra, a hónap szakértője így nyilatkozott: „Elragadó ifjúsági könyv, (…) tele van szeretettel és jósággal, de mivel mindez a poklon és az ördögökön keresztül kerül bemutatásra (…) vicces, szórakoztató, friss és pörgős. Nagyon jó szívvel ajánlom akár első saját olvasmányélménynek…”. 

Szívünk rajta megjelölést kapott Bartos Felicián Andris és a fehér démon című ifjúsági regénye is. A történet szerint Andris egy boldogtalan és szomorkás reggelen lemegy a térre, ahol egyik pillanatról a másikra egy különleges világba kerül, amelyben – az egyébként saját útját kereső – kamasznak önállóan kell szembeszállni a gonosszal: a fehér démonnal. Erős démonnal küzd Kertész Edina Lajhár, a sztár című könyvének főszereplője is. Luna szeretne népszerű lenni, de erre irányuló törekvései kudarccal zárulnak. A lajhárlány végül lemond arról, hogy ismert legyen, és sikerül rátalálnia arra, amiben igazán jó.

Képzeletbeli világok és mesék mellett ismeretterjesztő könyvek is gyakran szerepelnek a Szívünk rajta programjában. Ilyen Hannah Wilson Mocsok műanyag és számtalan szemét című írása, amelyről Anna, a gyerek zsűri egyik tagja is úgy vélekedett, hogy egy „nagyon hasznos és érdekes a könyv. Sok színes kép segíti megérteni, hogy miért fontos az újrahasznosítás és kapunk tippeket is hozzá. Az élelmiszergyártásra biztos emlékezni fogok a könyvből.” Oktató szándékkal íródott Carmen Blázquez 33 történet lányokról régen és most című könyve is. Blázquez olyan lányok mindennapjait mutatja meg, akik időben és térben is nagyon távol állnak egymástól. A történetekből megtudhatjuk, hogyan éltek világszerte az évszázadok sodrásában. Mire vágytak a legjobban, mi nyugtalanította őket?

De nem maradnak gyerekkönyv nélkül a kisebbek sem. Magali Le Huche Pepe és az afrikai zenecímű könyvében Pepe és barátja egy különleges afrikai utazáson vesznek részt, ahol megismerkednek a kontinens egzotikus hangszereivel és az ott élő emberek szokásaival. A zenélő olvasmányról a hatéves Bence is elismerően beszélt: „Nagyon jók a hangok, tényleg olyan mintha igaziból a hangszereket hallanánk a közelünkben. (…) Tudom, ha sokat hallgatom majd a hangszereket, akkor meg fogom jegyezni a nevüket és ezeket soha nem is fogom elfelejteni.”

Szívünk rajta 2021. február – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőKönyv címeKorosztály
KönyvmolyképzőEcsédi OrsolyaMeleg a helyzet8-14
MóraBartos FeliciánAndris és a fehér démon10-13
Manó könyvekKertész EdinaLajhár a sztár8-13
KolibriHannah WilsonMocsok műanyag és számtalan szemét10-13
NapraforgóCarmen Blázquez33 történet lányokról régen és most8-10
GeopenMagali Le HuchePepe és az afrikai zene5-7

További információ:

Bistey Attila
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
bistey.attila@libribookline.com
Mobil: +36 20 431 4756

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu