Szívünk rajta – Szívünk rajta, szívünk rajtuk

A serdülőkor egy változásokkal teli időszak. A kamaszok már nem gyerekek és nem is akarnak azok lenni, de még nem lehetnek igazán felnőttek sem. Éppen ezért gyakran nehéz megfelelő olvasnivalót adni ennek a korosztálynak a kezébe. Ebben segít a Bookline Szívünk rajta programja, amely a mese- és gyereknevelési könyvek mellett ifjúsági olvasmányok választásában is segíti […]

Bookline Top 50 – Tavasszal teli olvasmányok

Bár már láthatunk jeleket arra, hogy közeledik a tavasz, a valódi nyitás még nem következett be. Maradtunk még otthon, viszont így sokan és sokat olvastunk. A Bookline márciusi toplistája szerint szívesen töltődünk egy-egy önismereti írás vagy romantikus történet segítségével, de örömmel vonjuk be az olvasásba a legkisebbeket is. A toplista első helyén Orvos-Tóth Noémi Örökölt […]

Szívünk rajta – Több egy mesénél

Egy kíváncsi kisfiú, egy mohó és élettel teli vakond, egy nehézségektől megviselt róka, valamint egy bölcs és szelíd ló barátságát mutatja be a Szívünk rajta program februárban kiemelt könyve. A programot a gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői […]

Bookline Top 50 – Tavaszi zsongás

A Bookline februári sikerlistája alapján előszeretettel olvastunk a szerelemről, tanultunk magunkról és a gyermeke(in)kről, de szívesen izgultunk egy-egy krimin is. Listánk legelőkelőbb helyén Kepes András műve áll, őt követi Orvos-Tóth Noémi nagysikerű könyve, a harmadik helyet pedig Matthew McConaughey életrajzi írása foglalja el. A Bookline toplista első helyét újból megszerző Kepes András A boldog hülye […]

Bookline Top 50 – Magunkról többet

A Bookline januári sikerlistája arról tanúskodik, hogy az ünnepek után, leginkább elmélyülni szeretünk. Hasznos is bekuckózni és okos emberek gondolatait olvasni családról, döntésekről, sorsokról, boldogságról. Az év első hónapjában Edith Eva Eger Döntés című könyvében megfogalmazott gondolatok érdekelték a legtöbbeket, Kepes András elmélkedései kerültek a második helyre, és újra dobogós Orvos-Tóth Noémi örökérvényű Örökölt sorsa. […]

Bookline Top 50 – Főztünk, meséltünk, gondolkodtunk

A Bookline decemberi sikerlistája arról tanúskodik, hogy az emberek ünnepi szokásai mit sem változtak: mesélünk és főzünk, illetve szívesen vesszük a nálunk tapasztaltabbak életvezetési tanácsait. Az év utolsó hónapjában Kepes András gondolatai keltették a legnagyobb figyelmet, Edith Eva Eger várva várt új könyve lett a második, a legendás zenész, Presser önvallomása pedig a harmadik. A […]