Sajtóközlemények

Minden, amit 2022-ben olvastunk

2022-ben leginkább önismereti könyveket, krimit, romantikus műveket, szépirodalmi alkotásokat és gyerekkönyveket olvastunk. A legnagyobb változás a pszichológiai tematikájú művek előretörése jelentette, az elmúlt évekhez képest tovább erősödött a pozíciójuk, uralják a sikerlistákat.

Nem kevesebb mint tizenhat önismereti alkotás található 2022 ötven legsikeresebb alkotása között. A második legnépszerűbb kategória a szórakoztató irodalom kilenc művel, a harmadik helyen pedig a szépirodalom áll, hét ilyen alkotás található a legkeresettebbek között. Emellett még sokan keresték olvasták gyerekkönyveket, életmóddal és gyermekneveléssel kapcsolatos írásokat, ismeretterjesztő köteteket.

A Bookline kimutatása szerint egy szépirodalmi mű, Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye lett a tavalyi év legnépszerűbb könyve. A zoológus végzettségű szerző debütáló írása 2018-ban jelent meg az USA-ban, 2019-ben első lett a New York Times Bestseller listáján, hazai megjelenése óta pedig már a magyar olvasók kedvence is. A titokzatos lápi lány történetét azóta már több mint 12 millió példányban értékesítették világszerte, nyáron láthattuk a könyvből készült filmet is.

A legkeresettebb könyvek listáján Dr. Máté Gábor legújabb írása lett a második, a Normális vagy a betegségek valódi okait mutatja be, miközben éles kritikákat fogalmaz meg világunkról. Máté Gábor további négy alkotása – A test lázadása, A család ereje, Szétszórt elmék, A sóvárgás démona – is sokak kedvence lett.

A népszerű klinikai szakpszichológus, író Orvos Tóth Noémi is két könyvét is sokan olvasták. Harmadik helyen végzett a Szabad akarat, az ötödik helyen pedig az Örökölt sors című műve. Utóbbi az elmúlt évek egyik legtöbbet eladott műve, a Bookline havonta megjelenő sikerlistáin is több mint három évig szerepelt.

Az önismereti könyvek táborát erősíti Edith Eva Eger A döntés című sikerkönyve, amelyben a magyar származású holokauszttúlélő, pszichológus saját történetét vetette papírra. Írásában útmutatót ad olvasóinak azzal a céllal, hogy „mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.”

A pszichológiai írásokat a sikerlistán Náray Tamás Anyám szerint című regénye követi, ezzel a regény 2022 legkeresettebb magyar nyelven írt szépirodalmi műve lett. A Spanyolországban élő író, divattervező, festőművész személyes hangvételű, szókimondó kötetében családi történeteket tár az olvasók elé.

Ezek voltak tehát 2022 kedvencei, de hogy alakult a karácsonyi időszak?

A 2022-es év utolsó Bookline sikerlistájának első helyén ezúttal Dr. Máté Gábor Normális vagy című kötete szerezte meg, a második helyen az Ahol a folyami rákok énekelnek, a harmadikon pedig Dragomán György Adjuk meg a módját! című irodalmi főzőskönyv áll, így a hónap legnépszerűbb gasztronómiai írása lett.

A legkeresettebb szórakoztató mű Robert Galbraith A Koromfekete szív című krimije lett, az életrajzi írások közül pedig Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című visszaemlékezése érdekelt a legtöbbeket. Előbbi a Cormoran Strike-sorozat része, a népszerű szériát jegyző szerző neve mögött maga J. K. Rowling áll, utóbbiban pedig a Jóbarátok Chandlere ír függőségéről, betegségeiről és magányáról, bőségesen szólva sokunk kedvelt sorozatáról, a Jóbarátokról is.

Kedvelt alkotás lett a tavaly elhunyt Kossuth-díjas író Moldova György Ha meghalsz, veled mehetek? című műve, amely a szerző utolsó kéziratából készült. Műfajában kiemelkedő alkotás még a decemberi sikerlistáról az Olvasd a játékot! című kötet, amely a labdarúgás taktikai oldalát mutatja be. Nem meglepő módon felkerült a legkedveltebb könyvek listájára Dragomán György Adjuk meg a módját! című, a gasztronómia és az irodalom határmezsgyéjén egyensúlyozó alkotása, és több önéletrajzi alkotást is szívesen forgattunk, így Michelle Obama vagy Laár András visszaemlékezései is vásárlásra késztették az olvasás szerelmeseit. Az év utolsó hónapjában a pszichológiai írásokat és a szórakoztató alkotásokat keresték a legtöbben.

A 2022-es Bookline nyomtatott Top 50 lista

PozícióSzerzőCímKiadó
1Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Könyvkiadó
2Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books
3Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó
4Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books
5Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó
6Edith Eva EgerA döntésOpen Books
7Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadó
8Wim HofA Wim Hof-módszerJaffa Kiadó
9Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó
10Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.
11Edith Eva EgerAz ajándékOpen Books
12Fábián JankaA szabadság szerelmeseiLibri Könyvkiadó
13Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon NeufeldA család erejeOpen Books
14Karády AnnaA füredi gyermekÁlomgyár Kiadó
15Dr. Máté GáborSzétszórt elmékOpen Books
16Nádas PéterRémtörténetekJelenkor Kiadó
17Disney: Adventi mesekalendárium 2022KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
18Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadó
19Dr. Csernus ImreÉn és teJaffa Kiadó
20Dr. Máté GáborA sóvárgás démonaOpen Books
21Agatha ChristieKarácsonyi krimikHelikon Kiadó
22Szentesi ÉvaMerkúr a retrográdbanLibri Könyvkiadó
23Emily NagoskiÚgy, ahogy vagyLibri Könyvkiadó
24Borsa BrownAz Arab királyságaÁlomgyár Kiadó
25Lakatos PéterÉletmentő izomJaffa Kiadó
26Barcs KrisztaÍgy működik a lelkedKulcslyuk Kiadó
27Vágyi PetraSémáink fogságábanKulcslyuk Kiadó
28Jean RaspailSzentek TáboraJogállam és Igazság Nonprofit Kft.
29Karády AnnaA füredi lányÁlomgyár Kiadó
30Almási KittiA Te döntésedKulcslyuk Kiadó
31Shunmyo MasunoZEN – Az egyszerű élet művészete21. Század Kiadó
32Szujó ZoltánÖveket bekapcsolni!KreaSport Kft.
33Kertész BalázsKözgazdaságtan lelkes amatőröknekLibri Könyvkiadó
34Bartos ErikaBogyó és Babóca – Hónapok meséiCitera Kft.
35Fábián JankaÁrvízi naplóLibri Könyvkiadó
36Vekerdy TamásÉrzelmi biztonságKulcslyuk Kiadó
37Benedek ElekGyémánt mesekönyvScolar Kiadó
38Guillaume MussoA brooklyni lányPark Kiadó
39Colleen HooverUgly Love – Csúf szerelemKönyvmolyképző Kiadó Kft.
40Bánki GyörgyA legnagyszerűbb könyv a nárcizmusrólAb Ovo
41Tim MarshallA földrajz hatalmaPark Kiadó
42Berg JuditMaszat karácsonyaPagony Kiadó Kft.
43Dragomán GyörgyAdjuk meg a módját!Magvető Könyvkiadó
44Bajzáth MáriaKerek élet fájaLampion Könyvek
45Richard OsmanA csütörtöki nyomozóklubAgave Könyvek
46Lukács LizaNe cipeld tovább!Kulcslyuk Kiadó
47Jane NelsenPozitív fegyelmezésReneszánsz Könyvkiadó
48Lukács LizaHogyan szeretsz?Kulcslyuk Kiadó
49Vekerdy TamásJól szeretniKulcslyuk Kiadó
50Mogyorósy-Révész ZsuzsannaÉrzelemszabályozás a gyakorlatbanKulcslyuk Kiadó

A Bookline  decemberi nyomtatott Top 50 listája:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books091
2Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – puha kötésLibri Könyvkiadó358
3Dragomán GyörgyAdjuk meg a módját!Magvető Könyvkiadóúj26
4Moldova GyörgyHa elhagysz, veled mehetek?Kocsis Kiadóúj30
5Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó11392
6Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó967
7Robert GalbraithA Koromfekete szívGabo Kiadóúj28
8Fábián JankaA szabadság szerelmeseiLibri Könyvkiadó-656
9Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books-5234
10Lakatos PéterÉletmentő izomJaffa Kiadó-458
11Jeff KinneyEgy ropi naplója 17. – Kibörul a biliKönyvmolyképző Kiadó Kft.új27
12Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadó16210
13Dr. Csernus ImreÉn és teJaffa Kiadó-1052
14Agatha ChristieKarácsonyi krimikHelikon Kiadó-751
15Váncsa IstvánÉvszakok ízeiOpen Booksúj26
16Nyáry KrisztiánÍgy szerettek ők 3.Corvina Kiadó-847
17Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó1184
18Matthew PerryJóbarátok, szerelmek és az a RettenetKönyvmolyképző Kiadó Kft.új24
19Sarah Ferguson yorki hercegnéA szív iránytűjeMŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT2435
20Visky AndrásKitelepítés – puha kötésJelenkor Kiadóúj23
21Szabó Christophe, Soós Márk, Szabó “Peet” PéterOlvasd a játékot!G-ADAM STÚDIÓ KFT3441
22Agatha Christie – 12 új Miss Marple-sztoriHelikon Kiadó-266
23Edith Eva EgerA döntésOpen Books19695
24Borbás MarcsiÉdes békeidők II.StratComm Kft.új30
25Schäffer ErzsébetIndián nyárCentral Könyvekúj26
26Wim HofA Wim Hof-módszerJaffa Kiadó3150
27Laár AndrásLaáramlásHelikon Kiadóúj26
28Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.18195
29Leslie L. LawrenceBolondok kolostoraI.P.C. Könyvek Kft.-1749
30Robert T. KiyosakiGazdag papa, szegény papaBAGOLYVÁR TRADE KFTúj12
31Vavyan FableAz élet ócska örömeiFabyen Kiadó-2242
32Tim MarshallA földrajz hatalmaPark Kiadóúj21
33Richard OsmanA csütörtöki nyomozóklubAgave Könyvekúj29
34Nádas PéterRémtörténetekJelenkor Kiadó2456
35Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon NeufeldA család erejeOpen Books-9212
36Lakatos PéterKortalanul!Jaffa Kiadóúj19
37Dr. Máté GáborSzétszórt elmékOpen Books-8204
38Kocsis NoémiBakancslista – MagyarországScolar Kiadóúj24
39Kordos SzabolcsEgy város titkai21. Század Kiadó1450
40Richard OsmanAz eltévedt golyóAgave Könyvek-2637
41Robert C. CastelFüggőleges koporsóKönyv Népe Kiadó Kft.új19
42Kollár BettiKosársuliMagnólia-945
43Colleen HooverVerityKönyvmolyképző Kiadó Kft.159
44BonoSurrenderOpen Booksúj15
45Fábián JankaAz Anna-bál szerelmeseiLibri Könyvkiadóúj22
46Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – kemény kötésLibri Könyvkiadóúj18
47Benedek ÁgotaÁllva maszturbálokLibri Könyvkiadó778
48Guy DebordA spektákulum társadalmaOpen Booksúj12
49David KoenigMindörökké ColumboHelikon Kiadóúj24
50Michelle ObamaBelső fényünkHVG Könyvek kiadóúj13

A Bookline december e-könyv Top 10 listája:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Dr. Máté Gábor – Máté DánielNormális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkbanOpen Books158
2Jussi Adler-OlsenNátrium-kloridAnimus Kiadó1038
3Benedek ÁgotaÁllva maszturbálokLibri Kiadó245
4Jonas JonassonA próféta és a hülyeAthenaeumúj26
5Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnekLibri Kiadó1149
6Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadóúj24
7Dr. Máté GáborA test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeketOpen Books3181
8Guillaume MussoA szajnai ismeretlenPark Kiadó155
9Emily Nagoski – Amelia NagoskiÉrzelmi kiégésLibri Kiadóúj28
10Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkorúj27

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.