Romantika, egy 2006-ban megjelent novelláskötet, Alan Rickman és Tom Felton a Bookline áprilisi sikerlistáján

Tavasszal a romantikus történeteket, a szépirodalmi alkotásokat, valamint a gyerek- és ifjúsági könyveket egyre több olvasó keresi, ez a tendencia pedig a nyár végéig fennáll. A Bookline áprilisi sikerlistája is ezt a képet mutatja, emellett az is látható, hogy az önismereti könyvek népszerűsége továbbra sem csökken, az elmúlt két-három évben folyamatos az érdeklődés a téma […]

A Nagyfőnök és az elmúlt évek egyik legnépszerűbb francia írója a Bookline sikerlistájának élén

Változatos képet mutat a Bookline májusi sikerlistája, hiszen Dezső András Portik Tamásról írt, Nagyfőnök című könyve, Valérie Perrin A vasárnap koldusai című regénye, valamint Lucinda Riley, Harry Whittaker Atlas– Pa Salt története című mitikus, szórakoztató irodalmi alkotása foglalja el az összesítés első három helyét. Emellett több szépirodalmi könyvet, romantikus történet, gyerekkönyvet, valamint önismereti írást is […]

Minden idők egyik legtöbbet eladott életrajza és két történelmi regényt lett a legnépszerűbb olvasmány márciusban

Márciusban Harry Herceg, Karády Anna, valamint Náray Tamás írásai voltak a legnépszerűbb olvasmányok a Bookline sikerlistája szerint. Ha pedig a legnépszerűbb műfajokat nézzük, az látható, hogy hosszú idő után a szépirodalom átvette a vezetést az önismereti könyvektől, és a tavasz közeledtével egyre több gyerekkönyv is felbukkan a havonta jelentkező összesítésben. A lista első helyén Harry […]

A kérésztől a hallhatatlan medúzáig – a Bookline Kids áprilisi könyvajánlója

Tavasszal kinyílik a világ, a gyerekek egyre többet vannak a természetben, így többet találkoznak a minket körülvevő élővilággal is. Az állatok tanulmányozása során gyakran felmerül az a kérdés, hogy melyik állat mennyi ideig él. A Bookline Kids áprilisban egy olyan könyvet mutat be, amely egy különleges témával, az állatok földön töltött idejével foglalkozik, a néhány […]

Az olvasókat helyezi középpontba a Libri

A Libri minden kezdeményezésévél arra törekszik, hogy több rendszeres olvasó legyen Magyarországon, ennek érdekében 2023-tól új csatornákon és kezdeményezésekkel szólítja meg a közönséget. Idén nem adják át a Libri irodalmi díjakat, ellenben több olyan programot tervez a vállalat, ami a kortárs irodalom mellett más műfajokkal is megismerteti a kultúra iránt érdeklődőket. A Libri Könyvesboltok Magyarország […]

A TikToknak köszönhetően egy tíz éve megjelent könyv is felkerült a Bookline sikerlistájára

Februárban több helyen változott a Bookline sikerlistája. 20 új megjelenésű kötet található az első ötven hely valamelyikén, viszont továbbra is a szórakoztató irodalom és az önismereti könyvek uralják az összesítést, ebbe a két műfajba tartozik az ötven legnépszerűbb könyv fele. A listára került Grecsó Krisztián legújabb kötete, Jennifer Lynn Barnes nagy sikerű ifjúsági könyvsorozatának harmadik […]

Hogyan lehet az olvasást népszerűsíteni egy olyan könyvvel, ami nem akarja, hogy elolvassák? – A Bookline Kids februári könyvajánlója

Legyen szó műfajok keveredéséről, egy új formátumról vagy tematikáról, egyedi borítóról, illusztrációról, audiovizuálitásról vagy más interaktív megoldásokról – számos olyan könyv jelent már meg, ami eltér a megszokottól. Februárban a Bookline Kids is egy formabontó kötetet mutat be. Egy olyan könyvet, amelyik mindent megtesz azért, hogy ne tudják elolvasni, mégis sikeresen járul hozzá az olvasás […]

Újévi fogadalmaink – Januári Bookline Top 50

A könyves sikerlisták alapján könnyen következtethetünk arra, hogy az év melyik időszakában járunk. A Bookline legújabb sikerlistáján is látható, hogy most kezdődött az év, a listáról sokunk újévi fogadalmai köszönnek vissza. A mindig népszerű szórakoztató irodalom és szépirodalom mellett, ezúttal hat egészséges életmóddal foglalkozó kötet, valamint tizenhárom önismereti könyv is felkerült a listára. A lista […]

A kosznak története van – A Bookline Kids januári könyvajánlója

A tisztálkodás ma már mindennapos rutinnak számít, ez azonban nem mindig volt így. Ha megnézzük, hogy a különböző történelmi korokban hogyan tekintettek a higiéniára, meghökkentő, meglepő, olykor humoros történetekre bukkanhatunk. Így vélekedett Piotr Socha és Monika Utnik-Strugala is, a Kosz című könyv két szerzője is, akik elegendő fantáziát láttak abban, hogy egy teljes köteteben, a […]

Minden, amit 2022-ben olvastunk

2022-ben leginkább önismereti könyveket, krimit, romantikus műveket, szépirodalmi alkotásokat és gyerekkönyveket olvastunk. A legnagyobb változás a pszichológiai tematikájú művek előretörése jelentette, az elmúlt évekhez képest tovább erősödött a pozíciójuk, uralják a sikerlistákat. Nem kevesebb mint tizenhat önismereti alkotás található 2022 ötven legsikeresebb alkotása között. A második legnépszerűbb kategória a szórakoztató irodalom kilenc művel, a harmadik […]