Sajtóközlemények

Szívünk rajta – Ne féljünk beszélgetni

A nehéz napokon, amiket nem könnyű átvészelni, sokat segíthet egy baráti vigasztalás, egy hűséges házikedvenc, vagy egy mese, ami elfeledteti a szomorúságot. A Szívünk rajta szeptemberi könyvválogatása nemcsak az érzelmeink megismerésében és kezelésében segít, de megmutatja, hogy miért fontosak a barátok, sőt azt is, hogy milyen csodálatos a Föld elővilága.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyv-ajánló programját, ami a szülőknek segít a választásban. A Szívünk rajta független szakértői matricával jelölik meg a minőségi újdonságokat, s ezek közül minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást is.

Augusztusban a választás Peter Wohlleben Érted az állatok beszédét? – Kalandozások az erdőben és a ház körül című könyvére esett, amit a program egyik zsűritagja, Bényei Judit tanár, könyvtárpedagógus így mutatott be: „Egyre gyakrabban halljuk, hogy nem szabad felborítani a természet egyensúlyát. De mit is jelent ez, hogy függ össze életünk a Föld összes élőlényének sorsával? Peter Wohlleben, könyve az emberrel egyenrangú lényekként mutatja be a körülöttünk élő állatokat. Az évtizedekig erdészként szerző olyan kérdéseket tesz fel róluk, amelyek saját életünkben is alapvetők: hol laknak, mit esznek, hogyan beszélnek, hogy nőnek fel, mit éreznek, hogy boldogulnak a társaikkal, hogy viselik az időjárást, félnek-e, mit tesznek, ha veszélyben vannak?”

Környezetünk megismerésében segít Mike Barfield Ilyen az élet! – Nyomozás környezetünk élőlényei után című ismeretterjesztő könyve is, ami nemcsak bemutatja a Föld állatait, de rendszerezi is őket a legkisebbtől a legnagyobbig. Az ajánlott könyv címében emlegetett nyomozásban Pati, a patkány segíti az olvasót, aki a Szívünk rajta program egyik gyerek zsűri tagjának, a 7 éves Artúrnak is segített megtanulni azt, hogy „az ősbaktériumok nem csinálnak betegséget, mint az igaziak”.

Nyomozás, sőt igazi mentőakció elevenedik meg Erin Entrada Kelly Helló, nagyvilág! című ifjúsági regényében is. Ennek főhőse Virgil, egy különc és visszahúzódó fiú, akit csapdába csal egy népszerű iskolatársa, így hörcsögével egy kút alján ragad. Az események előrehaladtával Virgil és hasonlóan különc megmentői között szoros barátság alakul ki. Bénye Judit szerint a regény azért emelkedik ki a többi történet közül, mert lehetőséget ad arra, hogy „megkérdőjelezhessük első benyomásainkat az erényekről és a gyengeségekről, a véletlenekről és a sorsszerűségről, mindezt a szereplők váltakozó nézőpontján keresztül, a realitás és a mesék határvonalán”.

Igazi bajkeverők María Ferero A mi csapatunk 1. – Az első meccs című könyvének főszereplői, akikből iskolájuk igazgatója foci csapatot verbuvál, azzal a reménnyel, hogy a folyamatos testmozgásnak és a közös munkának köszönhetően könnyebb lesz velük az együttműködés. Hogy az igazgató végül sikerrel jár-e, azt természetesen csak a könyv végén tudhatjuk meg.

Az elmúlt években egyre több gyerekkönyv foglalkozik a gyerekek érzelemvilágával, illetve különböző, tabunak számító témákkal.

A Bookline Szívünk rajta szeptemberi könyvválogatásában három ilyen művet is találunk. A legkisebbek érzelmeivel foglalkozik Ana Serna Vara Érzelmek erdeje című műve, ami az érzelmek beazonosításában, illetve a velük való küzdelemben igyekszik segíteni a legkisebbeket. A meséről nem csak a felnőtt zsűri, de a 8 éves Anna is elismerően nyilatkozott: „Imádom ezt a könyvet, mert én is szomorú voltam, és felvidított engem. Nagyon szépek, aranyosak az állatok a képeken.”

Hasonlóan érzékeny témával, a külső és belső értékek kérdéseivel foglalkozik Újföldi Kitti A kislány és a királylány – Mese az igazi szépségrőlcímű könyve, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az igazi szépség és a boldogság belülről fakad, és nem a kinézetünk határozza meg, hogy kik vagyunk. De – Bényei Judit szerint – a „külcsín és a belbecs kérdésein kívül (a könyvben) érdekes lehet az is, hogy a másik világába belelátva hogyan becsülhetjük meg egymás értékeit és tanulhatunk valamit magunkról is”.

Shona Innes Az élet olyan, mint a szél című történetének középpontjában a halál és az elmúlás áll, amiről mi, felnőttek félünk beszélni, viszont – mint szinte minden – foglalkoztatja a gyerekek fantáziáját. Ezt a feszültséges próbálja feloldani – az egyébként pszichológus végzettségű – Innes, ezzel segítve a szülő-gyerek párbeszédet is.

Szívünk rajta 2021. augusztus – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

KiadóSzerzőCímKorosztály
KolibriPeter WohllebenÉrted az állatok beszédét? 7-10 évesek
NapraforgóAna Serna VaraÉrzelmek erdeje3-6 évesek
NapraforgóMaría ForeroA mi csapatunk 1. – Az első meccs8-10 évesek
Aión PublishingÚjföldi KittiA kislány és a királylány – Mese az igazi szépségről3-5 évesek
ScolarMike BarfieldIlyen az élet!7-10 évesek
PagonyShona InnesAz élet olyan, mint a szél3-6 évesek
KönyvmolyképzőErin Entrada KellyHelló, nagyvilág!10-14 évesek

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu